Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új népbetegség világszerte: a kiégés!

Ha kiégésről van szó, a szakemberek már népbetegségről beszélnek. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) egyik legfrissebb felmérése szerint a kiégés (burnout) 2030-ra első helyen fog állni a leghalálosabb betegségek között, megelőzve a szívinfarktust és az AIDS-t is. A betegségnek gazdasági hatásai is jelentősek, Nagy-Britanniában 4 millió, az USA-ban pedig 550 millió munkanap vész el (az összes munkavállalóra vetítve) a kiégés miatt.

Egy friss spanyol kutatás szerint, melyet a Zaragoza Egyetemen 409 munkatárs részvételével végeztek, a munkavállalói kiégésnek 2 kulcs faktora van: a munkahelyi stressz (főként a monotonitás és a túlterheltség érzése), illetve az elismerés hiányának érzése. A kutatás szintén kimutatta, hogy szükséges a monotonitás valamilyen formájú megtörése, illetve nem egészséges, ha valaki hosszú ideig ugyanazt a munkát végzi, vagy egy munkahelyen dolgozik.
A Mercer HR tanácsadó cég felmérése (What’s Working), melyben fél év alatt 17 különböző országból közel 30 ezer amerikai munkavállalót kérdeztek meg, megmutatta, hogy szemben a 2005-ös 23%-kal, jelenleg az amerikai dolgozók 32%-a új munkahelyet keres a jelenlegi helyett. További 21%-uk nem biztos felmondásában, azonban gondolatban már rég elhagyta munkahelyét. A távozás aránya a fiatalabbak körében nagyobb arányú, a 25-34 év közötti alkalmazottak körében 40%, míg a 24 évesek és annál fiatalabbak körében 44%.
A kanadai vállalatok számára pedig a munkavállalói morál és a kiégés jelenti a legnagyobb problémát egy friss felmérés szerint. A több mint 3000 megkérdezett vezető 54%-a a morál elvesztését és a kiégést tekintette a legnagyobb munkahelyi problémának, megelőzve a tehetséges munkatársak elvesztésének kockázatát (51%).

„Pontos adatok és felmérések nincsenek arra nézve, hogy hány embert érinthet hazánkban a kiégés-szindróma (burnout). Az viszont bizonyos, hogy egyre többen, és egyre fiatalabb korosztály keres meg minket ezekkel a tünetekkel. Tapasztalataim szerint korábban jellemzően a 40 év felettieket érintette a kiégés, napjainkra viszont ez már a 30-as éveikben járókra is jellemző.” - mondta el Bikfalvi Réka, a Lélekkel az Egészségért Alapítvány vezetője.

A kiégés szempontjából veszélyeztetettek, akik nagy nyomás alatt dolgoznak, kevés a sikerélményük, sok és nehéz helyzetben lévő és/vagy ingerült emberrel találkoznak, illetve nehéz és lelkileg megterhelő élményeket élnek át. A kiégés legsúlyosabb szakmai következménye az empátiás kapacitás kimerülése.
Testi tünetekben is jelentkezik a kiégés, ilyen például az alvászavar, testsúlyváltozás, pszichoszomatikus tünetek, kipihenhetetlen fáradtság érzése, gyakori betegeskedés. Jellemző továbbá a krónikus szorongás, depresszív reakció, hipománia (elhúzódó felpörgött állapot), rögeszmésség, érzelmi távolságtartás, ingerlékenység, gyakori balesetezés és táplálkozási zavar.

A Lélekkel az Egészségért Alapítvány a kiégés jelentőségét felismerve egy széleskörű akkreditált programot alakított, mely a kiégés stádiumainak fontos témáival foglalkozik. Az alapítvány fő célja a pszicho-edukáció és prevenció, de szakembereik foglalkoznak kezeléssel és rehabilitációval is. A program 3 alkalmas, 3 órás egységekben dolgoz fel a kiégés szempontjából fontos témákat. A teljes program 8 évnyi önismereti lehetőséget ad, de a résztvevő kiválaszthatja csak a számára aktuálisan fontos modult vagy témát, nem szükséges az egészet elvégezni. A választható témák modulokba tömbösülnek, melyek szeptembertől akkreditált képzésként is elvégezhetők. A teljes program összesen 8 nagy témából áll, melyek 4 nagy modulba (lélekiskola, életmód- és szokásváltoztatás, lelki egészségvédelem, érzelmi intelligencia) csoportosulnak.

Mivel a kiégés továbbra is a pedagógusokat és egészségügyben dolgozókat veszélyezteti legnagyobb arányban, az alapítvány ezen akkreditált programot pedagógusoknak, segítő foglalkozású szakembereknek dolgozta ki. Az elmúlt hónapokban azonban felismerte, hogy a kiégés témája és ennek megelőzése, kezelése mindenki számára hasznos és egyre több ember számára szükséges. A programot ezért szolgáltatás formájában bárkinek elérhetővé tette. Témaspecifikus csoportokat kifejezetten a szülőkre és a pszichoszomatikus betegekre is kidolgozott.

ajánlott oldal: www.lelekkel.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.