Életforma.hu


„A szekszárdi kadarka vígan megy a garatra”

„A szekszárdi kadarka vígan megy a garatra” 

Igazi sikertörténet a Szekszárdi Palack. Hároméves egyeztetés után 2015-ben készült el az első, amibe kizárólag a vidék kiemelt borfajtáit: a szekszárdi bikavért, a kékfrankost és a kadarkát töltötték, és töltuk ma is. A környék gazdái a burgundi típusú palackot választották hozzá, lévén, hogy az említett borok az eleganciáról, a gyümölcsösségről, a fűszerességről szólnak. Ebből kaptunk ízelítőt a napokban a Société Budapestben.
Szüret és száguldó vitorlák a Dél-Balatonon

Szüret és száguldó vitorlák a Dél-Balatonon 

Huszonnyolcadik szürete a Bujdosó családnak az idei, de az első, amelyiken az alapító szülők nem vehettek részt. A háromgenerációs borászcsalád a Balaton déli partján műveli szőlőit, és készíti borait. Feri, aki gyakorlatilag átvette a pincészet irányítását, és testvére Zsiga nemcsak a Somogyi-dombság, hanem a Balaton szerelmesei is! A vitorlásversenyek népszerű részvevői. Mi lett ebből? Egy igazi matrózos borkollekció!     
Nem kell csinálni semmit a jó borral, de azt időben!

Nem kell csinálni semmit a jó borral, de azt időben! 

Halk szavú, megfontolt ember. Elsőre tudományos kutatónak néznénk. Az egri Gál Lajos Pincészet tulajdonosáról kiderült, valóban kutató szeretett volna lenni, csak nem vették fel. Ma vegyész, szőlész és borász végzettséggel rendelkezik. Majd jött az egri kutatóintézet, később az Eszterházy Főiskola, és amikor fia, Péter már útban volt, akkor döntötte el, lesz saját szőlőjük, pincéjük, boruk... Így kezdődött az ismert egri pincészet története. 
Ilyen a háromlaki Zsirai

Ilyen a háromlaki Zsirai 

Édesapja alapította azt a pincészetet, aminek borait Zsirai néven találhatjuk meg például a borbárok, az éttermek kínálatában. Kata, testvére és édesanyjuk vitték tovább az álmokat. Ma három borvidéken is gazdálkodnak: Tokajban, Nagy-Somlón és Villányban. Hogy milyen sikerrel? Idén Zsirai Katát választották a Gál Tibor emlékdíjra, amit az a tehetséges, feltörekvő borász kap meg, akit az Év Bortermelői és a Borászok Borászai jelölnek, és aki a legtöbb közönségszavazatot kapja.   
Mandulavirággal hívogató tavasz

Mandulavirággal hívogató tavasz 

Hamarosan itt a tavasz, virágba borul a természet. A Dél-Balatonra ez különösen igaz, ha a mandulafákról van szó. Hagyománnyá vált ugyanis, hogy a környékbeli pincészetek borászai megünneplik a mandulafa kora tavaszi virágzását. A dél-balatoni Pócz Pincészetnél idén is rendhagyó módon várják a tavasz beköszöntét.
Szüretre fel

Szüretre fel 

Már 8000 éve termesztik a szőlőt és készítenek belőle bort a Kaukázusban. Európában először az ókori görögök és rómaiak tanulták ki a borászat mesterségét, aminek hazánkban is komoly hagyományai vannak.