Életforma.hu

GASZTRO

„A szekszárdi kadarka vígan megy a garatra”

Igazi sikertörténet a Szekszárdi Palack. Hároméves egyeztetés után 2015-ben készült el az első, amibe kizárólag a vidék kiemelt borfajtáit: a szekszárdi bikavért, a kékfrankost és a kadarkát töltötték, és töltuk ma is. A környék gazdái a burgundi típusú palackot választották hozzá, lévén, hogy az említett borok az eleganciáról, a gyümölcsösségről, a fűszerességről szólnak. Ebből kaptunk ízelítőt a napokban a Société Budapestben.

Teljes képet kaptak a borkedvelők a Szekszárdi Palackba töltött borokról. 16 pincészet hozta el legjobbjait a sétáló kóstolóra. Azt tudni kell, hogy vakmustra alapján választották ki a legmegfelelőbb borokat, és ezeket kínálták a vendégeknek.A címben olvasható idézetet egy viszonylag  kis családi vállalkozás, a Pálinkás Pince prospektusán olvasható. Idén is remek borokra számítanak, mert mint Pálinkás László, a cég vezetője elmondta, már szeptember közepén 14 fölötti cukrot mértek. Tőkénként nagyjából  1-1,5 kg szőlőt szüreteltek, noha csak egyet szoktak, de idén annyira különlegesen jó ideje volt a szőlőnek, hogy nagyon feltöltődtek a fürtök! Olyan remek kadarkás évnek jegyzik majd fel a 2019-es esztendőt, ami még Szekszárd környékén is különlegesnek számít. A 2017-es kadarkájukat kóstoltam, ami elbűvölt, elegáns, selymes, könnyed, illatai, savai lehengereltek. Főként marha- és disznóhúsos ételekhez ajánlja a pince gazdája.Kacsához, vagy testesebb, sötét húsú szárnyasokhoz, paprikás ételekhez kínálja az Eszterbauer Frankost Eszterbauer Ildikó, a családfő lánya. Nemrég már kóstoltunk tőlük jobbnál jobb borokat, és ezúttal is sikerült elvarázsolnia. Egy tőkéről egy kilogrammnál ők sem szüretelnek többet, majd egy évig különleges francia hordóban érlelik a drága nedűt. Az imént említett Pálinkás László kedves rokonuk, ma is ő ad a pincészetnek tanácsokat.Ínyenceknek, a gasztronómia kedvelőinek készülnek elsősorban a Heimann Családi Birtok borai. 2017-es kékfrankosuk már önmagában is egy nagyon jól iható bor. Céklasaláta, fehér húsok remek párja. A 40-50 éves nők még nem felejtettek, de még mindent tudnak. A házigazda szerint ilyen a 2017-es Alte Rebejük, 50 éves tőkékről szüretelték a hozzá való szőlőt. A 2017-es Syrah válogatás már egy új, kicsit egzotikus  ízvilágot mutat. A gazda szerint a 2019-es esztendő borai még ennél is selymesebb, testesebb lesznek.1920-as ültetvényről került le Vida Péter 2016-os Bonsai Öregtőkés Kadarkája. Nagyon jó hangulatú bor, minden kortya olyan, mint egy múlt századból érkező ölelés. Hidaspetréről érkezett a dűlőszelektált, 2016-os Kékfrankosuk. Vida Péter kifejezetten a csirkés ételekhez ajánlja. Komolyabb húsokhoz ajánlja csúcsborukat, a 2016-os La Vidát. Csak a legkiválóbb évjáratokban készítik. Ez nekem annyira ízlett, hogy szerintem egyedül is megállja a helyét. Ahogy Vida Péter mondta, képes önálló író-olvasó találkozót tartani, mert annyi mesélni valója van.Szekszárdtól délre a Nyéki-hegyen gazdálkodik Garai Zoltán és családja. Nagy szeretettel várják a betérőket. Az igazán kiváló borok mellett a gyerekeket külön kis játékpark, a nagyobbakat egy kis házi bormúzeum is várja. 2017-es testes, barátságos Bikavérüket leginkább a vörös húsokhoz ajánlják. A 2016-os Bikavér már teljesen kész bor, és mindenképp meg kell kóstolni – már csak az elegáns címke kedvéért is!Faluhelyen nem kurta kocsma, hanem Kékfrankos terem. A Bodri pincészet dűlőjén szüretelt 2017-es bor például kifejezetten mestermű. 12-14 hónapig érlelték barik hordóban, mindössze néhány hónapja palackozták. Meggyes aromája miatt különleges, sertés szűzből készült ételekhez ajánlja a pincészet vezetője, Bodri István. Mintegy 15 éve találkoztunk először egy a pesterzsébeti étterem borbemutatóján. Azóta egy egész borbirodalmat épített fel. A család három generációja dolgozik ma is a birtokon. Vendégház, étterem várja a kóstolókat. Egy biztos, a könnyed, gyümölcsös borok kedvelőitől a mélyebb titokzatosabb nedűket szeretők is megtalálják kedvencüket – a Szekszárdi Palackokban is.

Kép: eszterbauer

Jó szőlő és jó csapat kell az igazán jó borhoz – árulta el a szekszárdi Eszterbauer János. Már a 10. generációt képviseli a helyi borászcsaládok közül. Ősei tiszteletére borcímkéin a hajdani paraszt-polgári közösség megtestesítőit, nagyszüleit, dédszüleit, az egykori napszámosokat jelenítette meg. Ipacs Géza grafikus ezúttal is rendkívül elegánsan váltotta valóra a család elképzeléseit. A bikavér, a kadarka és a kékfrankos csodás köntöst kapott!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.