Tanácsadás cikkek

Akik segítenek megtalálni az igazit
Magyarországon több blog is foglalkozik társkeresőknek szóló tanácsadással, illetve párkapcsolatban élőknek, esetleg valamilyen személyes elakadással (önbizalomhiány) rendelkezők számára életviteli útmutatással. A verseny meghirdetését az a gondolat adta, hogy kevés elismerést kapnak azok a szakmai bloggerek, akik más emberek problémáin próbálnak meg segíteni, akár szabadidejükben, akár a munkájukból kifolyólag. Az Első Találkozás Magazin ezen szeretett volna változtatni, így elhatározták, hogy versenyt indítanak a hazai párkapcsolati bloggerek között, akik a témában rendszeresen publikálnak.

Egy csepp figyelem!
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 12-én, vasárnap 10-18 óra között új helyszínen, Budapesten a Millenáris B épületében tartja ingyenes családi egészségnapját, az Egy Csepp Világnapot. Fellép többek között Tóth Vera, a Kolompos Együttes, a Talamba Ütőegyüttes, az X-Faktor énekesei és előadást tart Szabó György, büki füvesember is. Pataki Zita, Vadon Jani, Rákóczi Feri, a Barátok közt szereplői - Erős Antónia vezetésével - interaktív Egészség-Talkshowk-ban működnek közre. Lesz Egy Csepp Konyha és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét, a Pöttyös Pannit is megkóstolhatják az érdeklődők.

Karafiáth Orsolya: Nem vagyok leprás!
Egészségesként sokan el sem tudják képzelni, mennyi megláztatás éri a pikkelysömörrel élőket. Folyamatos külső és belső kontroll szükséges ahhoz, hogy túléljék a hétköznapokat. A LEO Pharma a Pikkelysömör Világnapja alkalmából 2017. november 11-én szeretettel várnak minden érdeklődőt Budapesten a Tegyünk együtt az egészséges bőrért rendezvényre, ahol a pikkelysömörrel érintetteket hasznos tanácsokkal látják el bőrgyógyász, dietetikus, gyógytornász és gyógyszerész szakemberek. A rendezvény ingyenes, de regisztrálni kell!

5 szemrevaló sminktipp
A szem a lélek tükre, szokták mondani, és általában ez az első, amire pillantásunk is téved más arcán, vagy mikor magunkat szemléljük a tükörben. Nem csoda, ha szeretjük szemünket kiemelni, optikailag nagyobbnak láttatni, és különböző színekbe öltöztetni. Most olyan izgalmas szemfestési trükköket sajátíthatunk el az egyik legismertebb kozmetikai cég tanácsadóitól, amikkel mi is könnyedén elkészíthetünk magunknak egy csábos pillantást az őszre.

Így lehetsz jól kereső nyugdíjas!
Miből fogok élni nyugdíjas koromban? Kapok-e majd az államtól annyi nyugdíjat, amivel a jelenlegi életszínvonalamat fenn tudom tartani? A válasz egyértelműen: nem! Hiába a ledolgozott évtizedek, a befizetett járulékok, tudomásul kell vennünk, hogy ha saját magunk nem gondoskodunk a jövőnkről, bizony, nyugdíjas éveinkben komoly nehézségekbe ütközünk majd!
Ne vidd a vásárra!
Az európaiak csupán 14%-a tartja be a fényvédelmi szabályokat annak ellenére, hogy 91% ismeri a lehetséges veszélyeket. Az Euromelanoma, mely a kontinens vezető bőrrák megelőzésére létrejött szervezete, széles körű kampányt indított a fényvédelmi szokások megváltoztatásáért. A Csak egy bőröd van című akció célja, hogy felhívja a figyelmet a napsugárzás lehetséges veszélyeire és tudatosítsa, hogy mit tehetünk bőrük megóvása érdekében.

Érték lett a tiszta udvar, rendes ház
Az ember ösztönösen vágyik a természet közelségére, a betondzsungelben élő városlakók java része szó szerint a fél karját adná egy zsebkendőnyi saját oázisért. De mennyit ér pontosan, ha a lakásunk kertkapcsolatos? Az ország legnagyobb kerti kiállítása, a márciusi Gardenexpo szakembert kérdezett a témában, és kiderült, forintban mérhető a különbség!

7 tuti outfit a szürke hétköznapokra
Klasszikus, kifinomult, elegáns, játékos vagy kényelmes megjelenés… Te melyiket szereted igazán? A Premier Outlet stylistja összeállított 7 tuti szettet, amelyet a hét bármely napján viselhetsz és felejthetetlenné varázsolhatod a megjelenésed a szürke hétköznapokon. A férfiakról sem feledkeztünk meg… És ne feledd, remek darabokhoz juthaszt hozzá a leárazásokon!

Éjszaka leselkedik ránk a fránya veszély
Az autóval nyaralni indulóknak több, máskor nem jellemző kockázattal kell szembenézniük, melyek a nagy távolságokból, és a felkészülés hiányából erednek a Groupama Biztosító tapasztalata szerint. A társaság megvizsgálta, hogy melyek a legjellemzőbb kockázatok, amikor autóval utazunk külföldre, és hasznos tanácsokat is ad, hogy a nyaralás valóban felhőtlen kikapcsolódás lehessen.

Tolvai Reni majréja
Van, aki a legkínosabb helyzetekből is nevetve vágja ki magát, míg más szó szerint elmenekül egy cikis szituációból. A Második Randi következő civil szereplője az utóbbi csoporthoz tartozik: a szorongás leküzdéséhez a VIVA stábját hívta segítségül. Iszak Eszti és sztárvendége, Tolvai Reni nem hagyták magára a bizonytalan Vikit, aki a népszerű énekesnőtől egy különleges feszültségoldó technikát is elleshetett.
Meggyógyulhatsz a stomához vezető betegségből!
Az ILCO Klubot 1986. május 29-én Dr. Szentpétery Félix sebész főorvos alapította azzal a céllal, hogy az un. stomás betegek számára legyen egy olyan hely, ahol beszélhetnek az állapotukról, annak javításáról, a betegségről. Az ILCO mozgalom célja a stomás emberek (daganatos, vagy gyulladásos bél betegségek miatt bél, vagy vesevezeték kivezetéssel élők) psychoszociális rehabilitációja.