Életforma.hu

STÍLUS

Érték lett a tiszta udvar, rendes ház

Az ember ösztönösen vágyik a természet közelségére, a betondzsungelben élő városlakók java része szó szerint a fél karját adná egy zsebkendőnyi saját oázisért. De mennyit ér pontosan, ha a lakásunk kertkapcsolatos? Az ország legnagyobb kerti kiállítása, a márciusi Gardenexpo szakembert kérdezett a témában, és kiderült, forintban mérhető a különbség!

A lakáspiac 2017-ben is virágzik, a kereslet stabil, az árak továbbra is magasak, de az ingatlanok már nem kelnek el olyan gyorsasággal, mint korábban. Egy szépen felújított lakás vagy ház most is kelendő áru, de a 30-40 százalékos kínálatbővülés miatt a vevők jócskán megfontoltabbak, hosszasan mérlegelnek a végleges döntés előtt. Az ingatlan típusától és állapotától függően általában 3-6 hónap szükséges az értékesítéséhez. A verseny egyre nagyobb, ezen tendencia miatt pedig a túlárazott ingatlanok szépen lassan eltűnnek majd a piacról.

Kép: Gardenexpo

Érdekes változás tavalyhoz képest, hogy egyre több potenciális vásárló keresi a kertkapcsolatos vagy terasszal rendelkező lakásokat.

2016 márciusához képest 25 százalékkal megnőtt az érdeklődés a kertkapcsolattal rendelkező lakások iránt. Persze a statisztika kissé torzít, mert nem minden hirdető adja meg ezt a paramétert, de ahol tudható, ott egyértelműen látszik a változás – osztja meg az ingatlan.com tapasztalatait Balogh László vezető gazdasági szakértő.

Kép: Gardenexpo

Sok lakástulajdonos talán nem is tudja, mekkora kincs van a kezében. A megnövekedett igények mellé ugyanis nem társul széles választék. A budapesti és a vidéki nagyvárosokban az értékesítésre kínált lakások csupán 30%-a rendelkezik erkéllyel vagy terasszal. Mindebből következően értéknövekedés is tapasztalható a piacon. Jellemzően hat százalékkal kerülnek többe a kertkapcsolatos lakások múlt év márciusához képest – fűzte hozzá Balogh László.

Kertes ingatlan 3, Kép: Gardenexpo

A teraszok, erkélyek Budapesten 9, a vidéki nagyvárosokban 7,81 négyzetméteresek, míg a családi házakhoz tartozó kert mérete a fővárosban átlagosan 750, míg a vidéki nagyvárosokban 903 négyzetméter. Mérettől függetlenül azonban érdemes tudni, hogy a rendezett, esztétikus külső területek sokkal csalogatóbbak a vevőknek.

Sufnituning kontra mérnökök
Egy építkezés elején a tulajdonosok 52%-a úgy érzi, pontosan tudja, mivel jár egy építkezés. A szakmérnökök tapasztalata szerint viszont a megrendelők alig 3 %-a látja át legalább részben a feladatot. Valójában minden építkezési folyamattal kapcsolatos kérdésben mást lát a szakértő, és mást a magánépíttető.

A kert óriási lehetőség, amit ügyesen kell kihasználni, mert amíg például egy hangulatos sima gyep vagy zölden berendezett terasz csodákat tud tenni egy ingatlannal, akár milliós különbséget is jelenthet az árban, mert az elhanyagolt külső területek riasztólag hathatnak a vevőkre.

A meglévő adottságokból a legjobbat kihozni igazi művészet. Érdemes alaposan utánajárni a lehetőségeknek, hiszen számtalan aprósággal feldobhatjuk az otthonunkhoz tartozó zöld területet vagy teraszt. Magyarország legnagyobb kerti trend és életmód kiállítása tökéletes helyszín az ötletszerzésre, hiszen a Gardenexpón a komplett kertépítéstől a lakás teraszának tavaszáig minden kérdésedre választ adnak a legjobb hazai szakértők, március 24-26. között a Budapest Sportarénában!

 

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.