Távolságtartás cikkek

A vírust nemigen érdekli majd a karácsonyi lazítás
Szentestére felfüggeszti a kormány a kijárási tilalmat, abban azonban nem lesz változás, hogy családi rendezvényt nem lehet 10 fő fölött tartani. Lapunk összegyűjtötte azokat a biztonsági ajánlásokat, melyeket mindenképpen érdemes betartani, ha összegyűlik a fa alatt a család.

"Ebben a kifordított világban is a gyerekeink a legfontosabbak" – mondja a szakértő
Két hete elindult az új tanév, talán a történelemben először, a gyerekek örömére is, hiszen szükségük van arra, hogy saját korosztályukkal érintkezzenek. De az érintkezés szót maximálisan lelki értelemben kell venniük, ami csak az egyik nehézség a sok közül. Regős Judit szülő- és gyereknevelési tanácsadót kérdeztük arról, hogyan segíthetünk eligazodni ebben az új világban.

Vacsorázz medvékkel ebben a magyar étteremben!
Elragadó módját választotta egy budai étterem annak, hogy az elvárt másfél méteres távolságtartást érvényre juttassa.

Hogyan hat a városok jövőbeli arculatára a távolságtartás?
A társadalmi távolságtartás miatt a városok közterei sem lesznek már olyanok a koronavírus után, mint annak előtte. Az építészek és urbanisták már készülődnek, kérdés, hogy a városlakók hogyan fogadják majd a változásokat.