Közterek

A cseh Hua Hua Architects cég egy olyan javaslattal állt elő, mely azt célozza, hogy valamiképpen maradjon meg annak a lehetősége, hogy az emberek a városok közterein tudják továbbra is elfogyasztani az utcán, a gyorsbüfékben vásárolt ételeket, ám ezt úgy tehessék meg, hogy se egymást, se pedig a járókelőket ne veszélyeztessék, azaz a social distance elve itt is érvényre tudjon jutni. Ezért olyan, 2-3 átmérőjű biztonsági zónának terveznek, ahol a járványügyi előírásokat betartók tartózkodhatnak. Ezeket a köröket olyan sárga festékkel festenék föl, mint ahogy most a budapesti nagykörúton a biciklisávokat elkülönítik az autósoktól.

A kör közepén. Fotó: http://gastrosafezone.eu/

Közparkok

Parc de la Distance, vagyis a Távolság Parkja névre hallgatna az a közösségi hely, melyet az osztrák Precht formatervező stúdió munkatársai álmodtak meg. A közpark valójában nem más lenne, mint egy vérbeli labirintus: az útvonalakat ember magasságú sövények választanák el egymástól, biztosítva így a társadalmi távolságtartást a sétálók között, de lehetővé téve azt is, hogy az emberek végre viszonylagos védettségben kimozdulhassanak otthonukból.

Közpadok

Milánóban, a COVID-19 által leginkább sújtott városokban, Antonio Lanzillo tervező olyan nyilvános padokat tervezett, amelyek plexi üveg "pajzs" elválasztókkal vannak felszerelve, így azok, akik az ülőalkalmatosságokon helyet foglalnak majd, nem fertőzhetik meg egymást (legalábbis az elképzelések szerint). Bár a padok nagyon dizájnosak, kicsit azokra a budapesti közpadokra emlékeztetnek, melyeket úgy alakítottak ki, hogy azokon a hajléktalanok csak ülni tudjanak, aludni nem. A biztonságra való törekvés, legyen az bármilyen is, sok minden szempontot fel fog írni mai világunkban.

Le Corbusier után, szabadon

Sara Jensen Carr, a Northeastern Egyetem urbanisztikával foglalkozó szakembere szerint a másfél méternyi távolságra ( távolságtartásra) vonatkozó iránymutatások és szabályok teljes mértékben újra definiálhatják a frissen tervezett közintézmények belső elrendezését. A hamarosan megjelenő „Jól-lét topográfiája" című könyve megvizsgálja, hogyan változtak a városi terek, külsők és belsők olyan jelentős járványok során, illetve után, mint a kolera, a tuberkulózis, vagy éppen a fekete himlő.

A modern építészet alapjait lefektető Le Corbusier a saját építészeti utópiáját felvázoló Ville Radieuse című könyvében is már arról beszélt, hogy egy bizonyos mennyiségű fényre, bizonyos köbméternyi térre, egységnyi szabadságra van ahhoz szükségünk, hogy jól érezzük magunkat valahol.

Új várostervezési szempontok. Fotó: Pixabay

 

"Lehet, hogy a social distance által megkövetelt másfél méternyi távolság lesz az az új egység, amit majd építészeink, várostervezőink alkalmazni fognak az új terek megalkotásakor?" - teszi fel a kérdést a CNN.

Ugyanakkor az emberek elkülönítésének gondolata ellentmond annak az elvnek, amelyet a tervezők hagyományosan képviseltek, ami az emberek közötti interakciók szükségességét jelenti. Az építészek -, akár parkokat, akár szociális lakásokat terveznek -, gyakran értékelték úgy ezeket a helyeket, mint az együttműködés, a befogadás és a közösségépítés eredendő forrásait.

"Ez az ellentmondás nagyon érdekes" - mondja Jordi Honey-Rosés, a British Columbia University egyetemi docense, aki az egyik első tudományos tanulmányt közölte a COVID-19 nyilvános térre gyakorolt lehetséges hatásairól.

"Valójában, ha megnézzük a szabad területek hatását az egészségre, így a mentális viszonyainkra, azt tapasztaljuk, hogy elsősorban a kapcsolatok építése, az emberek közötti interakciók azok, melyek előnyként elkönyvelhetők."

Az építészek számára most tehát az a kérdés, hogy az a másfél méternyi távolság, amit a social distancing ma megkövetel, vajon munkájuk során hogyan hasznosul: lehetőségként, avagy szigorú korlátként.