Vasárnap cikkek

A piac, ami nem szimpla
Nem ismerek egyetlen olyan helyet sem Budapest belvárosában, amelyik ilyen leleményesen használná ki a hely adta lehetőségeket, mint a Szimpla Kert/Szimpla Piac. Vasárnaponként megtelik a ház kézműves sajtokat, füstölt árut, lekvárt, mézet áruló termelőkkel, no meg a törzsközönséget alkotó, visszatérő vásárlókkal. Ha még nem jártál ott, feltétlenül megér egy sétát!

Kakaós csiga, a kedvenc vasárnapi reggelink
Nem a klasszikus, leveles tésztás, hártyákra szedhető fajta, de ez semmivel sem rosszabb annál. Ami vitathatatlanul mellette szól, az a gyors elkészülési idő, amivel ez a csiga dicsekedhet, és a könnyű tészta, ami szintén sajátja. Egy vasárnap reggel még ha viszonylag későn szédül is ki az ember az ágyból, simán elkészíthető, maximum egy óra múlva lehet reggelizni, gyorsabbak ugyanezt megugorhatják 40 perc alatt is. Hideg tejjel igen jó indítása a vasárnapnak.

Vasárnapi lapított csirke
Tapasztalatom szerint nagyon kevés olyan család van, ahol a csirkét nem szeretik. A legegyszerűbb - és az egyik legfinomabb - módja a csirkézésnek, ha egyben süti meg az ember. Régen ki akartam próbálni ezt a módszert, most, hogy túl vagyok rajta, csak ajánlani tudom. Gyorsan elkészül, és isteni finom.

Vasárnapi csirkeparádé
Ez a sült csirke igazi adu ász, percek alatt elő lehet készíteni, sülni magától sül, egyáltalán nem szokványos az íze, és egészen biztosan sikert aratunk vele. Érdemes kipróbálni, változtatni a jól bevált, ám talán kissé unalmassá váló vasárnapi rutinon, és a rántott csirke helyett ezt a különleges zvilágú ételt feltálalni.

Ha vasárnap, akkor bolhapiac!
A bolhapiac, mint vasárnapi programlehetőség hallatán a nőket annyira hozza lázba, mint amennyire a férfiakat felizgatja egy magyar fellépés az olimpián. Ám a legtöbb nő által kedvelt program - a vásárlás - csak első hallásra tűnhet unalmasnak egy férfinek. Jó, ha tudjuk, hogy bizony van egy-két nemcsak csajoknak kitalált börzevásár, amelyen még a sörözés is a program része!

Zuhany alól a reflektorok elé!
Már próbálnak a versenyzők, hogy a negyedik évaddal is elvarázsolják a nézőket a Nagy Duettben! Megújult zsűrivel április 10-én, 18.50-kor indul a műsor. A TV2 műsorán így tavasszal szombaton és vasárnap is egy-egy nagyszabású show szórakoztatja a nézőket. A Liptai Claudia és Majoros Péter Majka vezette produkció zsűrijében Szulák Andrea, Kasza Tibor és Cooky ül majd. Figyelem! Elő a mobilokat!

Advent a nappalimban
Advent a karácsony vagyis december 25. előtti negyedik vasárnappal - más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához, november 30-ához legközelebbi, eső vasárnappal – kezdődik, és karácsonyig tart. Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza. Akkor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát.