Életforma.hu

Egyéb

A sikeres konferenciák titka: hogyan tervezzük és szervezzük meg őket?

Aligha van annál kellemesebb érzés, mint amikor egy jól sikerült konferencia után elégedetten fellélegzünk és hátradőlünk. Igen ám, csakhogy idáig el is kell jutnunk, vagyis az előkészületek alatt kell beleadnunk anyait-apait. Cikkünkből kiderül, hogy milyen konferenciaszervezési feladatokra kell kiemelt figyelmet fordítani, hogy minden az elképzeléseink szerint történjen egy ilyen fontos eseményen.

Kezdjük az alapos tervezéssel!

Sőt, kezdjük a minél korábbi tervezéssel! A konferenciák világában duplán igaz, hogy aki korán kell, aranyat lel. A legjobb termek, konferenciaközpontok például akár évekre, hónapokra előre be vannak táblázva, márpedig egy jó helyszín már fél siker. Arról nem is beszélve, hogy a sztárelőadók is zsúfolt naptárral rendelkeznek, ezért időben fel kell kérnünk őket, hogy részt tudjanak venni a mi eseményünkön.

A helyszín meghatározásánál több szempontot is figyelembe kell vennünk. A teljesség igénye nélkül ilyen lehet a méret, a lokáció vagy éppen a felszereltség. Arra is gondoljunk, hogy a kiszemelt terem vagy épület illeszkedik-e a konferenciánk imidzsébe. Egész más hangulata van például egy modern üvegpalotában rendezett konferenciának, mint egy klasszikus, polgári miliőben megtartott rendezvénynek.

Az optimális időpont kiválasztása legalább olyan kemény dió, mint a helyszíné. Muszáj alkalmazkodnunk az előadók elérhetőségéhez, ezért célszerű minél előbb felvenni a kapcsolatot azokkal, akiket mindenképpen szeretnénk meghívni. Gondolkodjunk ugyanakkor a közönség fejével is: vajon mikor érhetnek rá, mikor számolhatunk több érdeklődővel? Nyáron például sokan a szabadságukat töltik, és nem akarnak konferenciákra járni, míg az év vége, az ünnepek környéke mindenkinek zsúfolt időszak.

Mire figyeljünk a szervezésnél?

Az alábbi aspektusokat sorra véve szinte mindenre felkészülhetünk a konferenciánk kapcsán.

Legyenek izgalmasak az előadások

A konferenciaszervezési feladatok között ez okozhatja a legtöbb fejfájást. Olyan előadókra van szükségünk, akik egyrészt kimagasló tudással rendelkeznek a szakterületükön, másrészt pedig képesek az ismereteiket szórakoztató formában átadni a hallgatóságnak. A száraz, unalmas előadások villámgyorsan kedvét szegik a közönségnek, de persze az sem szerencsés, ha a kellő szakmaiság hiányzik az előadásokból, beszélgetésekből. Ha tehetjük, nézzük meg a meghívottak korábbi előadásait videón, hogy lássuk, milyen stílust képviselnek.

Rendelkezzünk konkrét menetrenddel

Sok rendezvény azért válik kaotikussá, mert a szervezők nem fektették le előre, hogy mikor minek kell történnie. Az ad hoc megoldások nem igazán működnek egy kisebb konferencia esetében sem, egy nagyobb rendezvényen pedig garantált a fejetlenség forgatókönyv nélkül. A menetrend nem csak annyiból áll, hogy meghatározzuk az előadások sorrendjét. Pontosan tudnunk kell, hogy mikor jönnek a szünetek, mi történik az egyes programok között, mikor van lehetőség kérdezni az előadóktól és így tovább.

Hagyjunk időt a kapcsolatépítésre

A konferenciát ne úgy képzeljük el, mint egy passzív eseményt, ahol az előadó beszél, a közönség hallgat. Egész biztos, hogy lesznek kérdések az előadások után, és arra is készülnünk kell, hogy az emberek keresni fogják egymás társaságát. Persze csak akkor, ha a menetrend erre lehetőséget biztosít számukra. Néhány hosszabb szünet beiktatása tehát nyerő lehet, ekkor a közönség és az előadók szabadon beszélgethetnek.

Apróságok a sikerért

Egy konferencia könnyen elcsúszhat azon, ha nem figyelünk a részletekre. Gondoljunk csak abba, hogy milyen bosszantó, ha lassú és nehézkes a beléptetés vagy éppen nincs elegendő hely a közönség méretéhez képest. Ugyanilyen kellemetlen lehet, ha nem készülünk tökéletes technikával a rendezvényünkre. A profi hangosítás elengedhetetlen, ahogy az is, hogy a vetítés zökkenőmentes legyen. Egy nagyobb helyszín esetében esetleg LED-falakra is szükségünk lehet, hogy a színpadtól távolabb állók, ülők is láthassák az eseményeket.

Bár egy konferencia alapvetően nem az evésről, ivásról szól, a catering mégis olyan szempont, amit kellő alapossággal kell megszerveznünk. Nemcsak az étel, a sütemények vagy a kávé minősége számít, hanem az is, hogy mennyire udvarias, segítőkész a személyzet, vagy éppen az, hogy mennyit kell sorban állni egy pogácsáért vagy üdítőért. Kifejezetten kínos, ha már az első órákban elfogy az étel, ital, ezért inkább felültervezzük a kínálatot.

Végül azt se felejtsük, hogy egy konferencia egyben önmarketing is. Bátran jelenítsük meg a brandünket az események akár roll-upok formájában vagy éppen a kivetítőkön. Akár brossúrákkal is készülhetünk az eseményre, amit minden vendég hazavihet, vagy kihelyezhetjük a termékünket egy-egy pultra. A konferencia után pedig foglalkozzunk az utánkövetéssel: kérjünk visszajelzést a résztvevőktől, küldjünk számukra valamilyen kisebb meglepetést vagy promózzuk a következő rendezvényünket.

Érdemes profikra bízni a feladatokat

A konferenciaszervezési feladatok igen sokrétűek, és nem egy közülük komolyabb szaktudást igényel. A cateringet, a hangosítást vagy a kivetítést aligha tudjuk saját erőből megoldani. Érdemes tehát a feladatok egy részét vagy akár a teljes szervezést profi cégre bízni.

 


A digitális nomádok legjobb laptopjai idén

A digitális nomádok legjobb laptopjai idén 

A digitális nomádok világa izgalmas és sokszínű, tele kihívásokkal és új tapasztalatokkal.
3 jel, hogy nincs egy férfi formában

3 jel, hogy nincs egy férfi formában 

A férfiasság és a fizikai erő régóta kéz a kézben járnak a társadalmi elvárásokban, de a valódi fittség nem csupán külső megjelenés kérdése.
Fűnyírás új szinten – így válassz okosan gépet a pázsitodhoz

Fűnyírás új szinten – így válassz okosan gépet a pázsitodhoz 

A rendezett gyep nemcsak a kert éke, de a ház megítélésére is hatással van.
Különleges márka, különleges eszközök

Különleges márka, különleges eszközök 

Az Ariens neve már több mint 85 éve egyet jelent a professzionális színvonalú kerti gépekkel és a hóeltakarítás hatékony eszközeivel. A vállalat az Egyesült Államokból indult, de termékei mára világszerte ismertek magas minőségük és hatékonyságuk miatt.
PS5 headset választás: Merülj el a játék világában

PS5 headset választás: Merülj el a játék világában 

Mennyire fontos számodra a hangzás, amikor beleveted magad a virtuális világokba? A megfelelő headset kiválasztása döntő jelentőségű élményt nyújthat a játék során, nemcsak a zajok tisztasága és intenzitása, de a kényelem szempontjából is. 
Hogyan érdemes szakkönyvet vásárolni és miért olyan fontos a tudás ezen formája?

Hogyan érdemes szakkönyvet vásárolni és miért olyan fontos a tudás ezen formája? 

Egyre nagyobb jelentőséget kapnak azok a lehetőségek, amikor az anyai szerep mellé csatlakozik a dolgozó nő feladatköre is.
Az élhajlítás ipari jelentősége: pontos és hatékony megoldások

Az élhajlítás ipari jelentősége: pontos és hatékony megoldások 

A modern ipar számos eszközt és gépet alkalmaz a gyártási folyamatok során, de kevesen vannak, akik tisztában vannak az élhajlító gépek kulcsfontosságú szerepével.
Hogyan tehetjük még hatékonyabbá megbeszéléseinket?

Hogyan tehetjük még hatékonyabbá megbeszéléseinket? 

Ha a hatékonyság kerül szóba, akkor nem mehetünk el a hölgyek azon képessége mellett, hogy egyszerre több dolgot is képesek csinálni, és valóban extra hatékonyan tudnak dolgozni, háztartást vezetni és gyereket nevelni egyszerre. Ugyanakkor persze megvan az az oldaluk is, amikor akár órákon át tudnak egymással cseverészni kivesézve minden fontos témát, pletykát és történést.
Megtérül-e a webshoplogisztika kiszervezése? Így számolhatsz vele!

Megtérül-e a webshoplogisztika kiszervezése? Így számolhatsz vele! 

Egy webáruház működésében kevés olyan terület van, amely akkora hatással bír a vásárlói élményre, mint a logisztika. A gördülékeny rendeléskezelés, a pontos szállítás és a gyors ügyfélszolgálat mind közreműködnek abban, hogy a vevő elégedetten térjen vissza. 
Hogyan kezelik a magyar szerverek a váratlan terheléseket?

Hogyan kezelik a magyar szerverek a váratlan terheléseket? 

Az utóbbi években tapasztalt digitális robbanás megváltoztatta az online világot Magyarországon is.