Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Alvászavar: ezt tedd és ezt ne, ha aludni szeretnél!

Ismerős az a helyzet, hogy éjszaka nem tudsz aludni, reggel pedig nem bírsz felkelni? Esetleg ha végre sikerült elaludnod, akkor felriadsz mindenre?

Ha a fenti két kérdésre igennel válaszoltál és gyakran előfordulnak, akkor te is az alvászavar tüneteit mutatod. Az alvászavar egy betegség, amit fontos komolyan vennünk! Lássuk, mivel járhat, és milyen megoldások léteznek rá!

Az alvászavar következményei

A tünetek igen egyértelműen jelentkeznek, ezért azokra nem fordítunk túl nagy figyelmet, ám annál fontosabb megjegyezni, hogy milyen következményekkel járhat, ha hosszú ideig képtelen vagy normálisan kipihenni magad. Első sorban nem fizikailag jelent problémát, sokkal inkább mentálisan. Komoly zavart okozhat az agyadban, ha nem vagy képes rendszeresen kellőképpen kikapcsolni. Már pedig erre egyetlen esély van, ez pedig az alvás, ami ha nem valósul meg normálisan huzamosabb ideig, akkor az akár még halálhoz is vezethet. Na, jó, persze ez a legsúlyosabb következmény, de jó, ha tudsz róla.

Hitted volna, hogy alvás közben raktározódnak el agyunkban az igazán fontos információk, amik napközben értek minket? Így érthető, hogy az alvatlanság még a tudásunkon is komoly csorbát ejthet. Emellett rontja a teljesítőképességünket, és még az immunrendszerünk megfelelő működését is befolyásolja.

Az alvászavar sok embert érint (Foto: Depositphotos)

Mivel tudod megelőzni?

Ha már biztos vagy benne, hogy nem csak egy egyszeri álmatlanságról van szó, hanem alvászavarban szenvedsz, akkor egy dolgot biztosan mellőzz: az altatók szedését. Veszélyesek, főleg egy fiatal szervezet számára. Nagyon hamar rá lehet szokni, arról nem is beszélve, hogy számtalan olyan halálesetről tudunk, amikor éppen az altatót sikerült valakinek túladagolni… nyílván nem véletlen. Vannak azonban olyan természetes anyagok, amelyek hozzásegítenek az alváshoz.

Amit ehetsz, ihatsz:

  1. Alma: az emésztőrendszerre gyakorol jó hatást, megnyugtatja azt.
  2. Citromfű, orbáncfű: mindenféle formában ajánlják természetes altatónak. Lehet kapni belőle teát, amit ha megiszol elalvás előtt, biztosan ellazít. De megteheted, hogy illóolajként veszed meg, és ezt párologtatod a szobádban.
  3. Langyos, mézes tej: kimondottan olyan anyagot tartalmaz a tej (triptofánt), ami elősegíti az alvást. Ez megtalálható még például a banánban is. Mivel a szénhidrát pedig segíti ennek az anyagnak a felszívódását, ezért akár ehetsz kenyeret sajttal is, de bármilyen tejtermék megteszi.
  4. B-vitamint tartalmazó ételek: nyugtató hatással vannak az idegekre.
  5. Könnyű vacsora, de ez se közvetlen lefekvés előtt.

Amit ne tegyél:

  1. Ne igyál lefekvés előtt se alkoholt, se koffeint tartalmazó italokat.
  2. Édességet, süteményt hanyagold, a cukor miatt.
  3. Ne egyél semmilyen nehéz ételt, és főleg ne fűszereset, mert az még gyomorégést is okozhat.
  4. Ha dohányzol is, akkor se szívj el egy szálat se lefekvés előtt.
  5. Ha sokat iszol vizet alvás előtt, az közvetlenül nem lesz rád rossz hatással, viszont ha folyton mosdóba kell rohangásznod, az nagyban megakadályozza a nyugodt alvást.

Ezt is olvasd el:


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.