Donald Trump elnököt sok minden miatt kritizálták már, de kritikusai viszonylag ritkán említik azt a kétségtelen tényt, hogy amikor 2017. január 20-án letette a hivatali esküjét, betöltötte a hetvenedik életévét.
Ezzel a teljesítménnyel ő a valaha volt legidősebb amerikai elnök, aki beiktatásakor még Ronald Reagan-t is lekörözte, persze ha csak az életkort tekintjük. Ez még akkor is igaz, ha Reagan második elnöki ciklusát 73 évesen kezdte meg 1985-ben.
A demokraták nagyágyúi, akik szintén aspiráltak, aspirálnak az elnöki székre, csakugyan alaposan benne vannak a korban.
Bernie Sanders 2021 januárjában betöltheti a 80. évét, Biden pedig 2020. november 20-án éri el a 78. életévét. A másik demokrata éllovas, Elizabeth Warren, Massachusetts szenátora 2019. június 22-én töltötte be a hetvenet.
A mostani jelöltek magas életkora az amerikai sajtóban is vitát generált arról, hogy vajon érdemes-e meghúzni ebben a kérdésben bármiféle határt.
Már az Egyesült Államok alkotmánya is előírja, hogy minden elnökjelöltnek be kell töltenie a 35. életévét, tükrözve az alapító atyák azon meggyőződését, hogy a nemzet első számú vezetője rendelkezzen megfelelő tapasztalattal a magas hivatal betöltéséhez.
Az 1951-ben ratifikált 22. módosítás a határidők meghatározásával közvetett módon már korlátozta az életkort. Senkit nem lehet két – négyéves - ciklusnál többször elnökké választani, ez a módosítás válasz volt Franklin Delano Roosevelt elnökségére, aki 1945 áprilisában halt meg hivatalában, miután negyedik elnöki ciklusát is megkezdte.
És most néhány példa, melyet a historyextra.com felidéz az elnökjelöltek korával összefüggésben.
George Washington
Washington, amikor 1789-ben elfoglalta az elnöki hivatal még mindössze 57 éves volt, ám a 18. században ez már magas életkornak számított, így Washington valamiképp előképe is lehet a mostani idős jelölteknek. Bár semmifajta alkotmányos kötelezettség nem írta elő, Washington két ciklus után nem jelöltette többször magát, és 1797-ben félreállt. A célja ezzel a lépéssel a köztársaság friss intézményeinek megerősítése volt.
Franklin Delano Roosevelt
Roosevelt éppen betöltötte az 51. életévét, amikor 1933-ban belépett a Fehér Ház ovális irodájába. A politikus 1921-ben a járványos gyermekbénulás következtében kerekes székbe kényszerült, ugyanakkor ez nem akadályozta közéleti pályáján gyakorlatilag semmiben, így New York kormányzójaként is sikeres volt. Amikor azonban 1944-ben, 63 évesen nekikezdett negyedik elnöki ciklusának, már kifejezetten rossz állapotban volt, szívelégtelenséggel és egyéb betegségekkel kezelték, amelyeket láncdohányzása is súlyosbított. Amikor Roosevelt 1945-ben visszatért a jaltai konferenciáról, gyenge és idős ember benyomását keltette, és ez sokkolta a korabeli közvéleményt is. Ennek ellenére alelnökét, Harry Trumant továbbra is nagyrészt kizárta a kulcsfontosságú politikai döntésekből, ami azt jelentette, hogy FDR áprilisi hirtelen halála drámai átmenetet eredményezett. Például Truman döntött nukleáris fegyverek Japán elleni bevetéséről is.
John F Kennedy
Az 1960-as elnökválasztás idején Kennedy és republikánus ellenfele, Richard Nixon körülbelül egyidősek voltak, úgy tűnt, hogy egy teljesen új generáció veszi át az ország irányítását.
Mindenképpen figyelmeztető jel volt korábban, hogy Eisenhowernek, hivatali ideje alatt két szívrohama is volt.
Az amerikai választások első televíziós vitájában Kennedy fiatalos megjelenése lehengerlő módon hatott azokra, akik figyelemmel kísérték szereplését, míg a nemrég lezajlott fertőzéséből felépülő Nixon egy megfigyelő véleménye szerint úgy nézett ki, mintha már bebalzsamozták volna.
Ironikus módon valójában Kennedy szenvedett mindenféle krónikusan betegségtől, mellékvese problémákkal küzdött és gerinccsigolyái sem voltak rendben, emiatt is viselt hátmerevítőt. A fájdalmak miatt ugyanakkor mindenféle fájdalomcsillapítót, gyakran pedig illegális kábítószert is fogyasztott, mind ezek ronthatták is az elnök teljesítményét a Hruscsovval megtartott első bécsi csúcstalálkozón, ugyanakkor – a megfigyelők szerint – a kubai rakétaválság idején egyértelműen meg tudta őrizni hidegvérét.
Így az ifjúságról alkotott kép puszta illúzió volt, bár Kennedy temetésekor a gyászló háborús vezető generáció - Churchill, de Gaulle és Eisenhower – megjelenése azért kellő kontraszttal szolgált.
Utódja, Lyndon B Johnson éppen betöltötte az 55. életévét, amikor Dallasban eldördültek a lövések, korábbi elnöki aspirációit ugyanakkor rontották az 1955-ben, 47 éves korában a Szenátusban kapott szívrohamának emlékei.
Ronald Reagan
Reagan elnöki kompetenciáját valójában ez ellene elkövetett majdnem halálos kimenetelű merénylet, pontosabban az abból való kivételes felépülés alapozta meg.
Ezt a nimbuszát azonban már az Irán-Contra ügy is bizonyos mértékben megtépázta; a kongresszusi vizsgálóbizottság kérdéseire ugyanis általában azt a választ adta, hogy „nem emlékszem”, ekkor még azonban a legtöbben ezt csupán ügyes kibúvóként értékelték. Sokan azonban már akkor is az Alzheimer-kór kezdeti tünetének tartották ezt a viselkedést. Öt évvel hivatalának elhagyása után aztán sajnos igazuk lett ez utóbbiaknak, így bizonyos értelemben utólag felmentést is kapott az elnök, hogy hivatali ideje alatt, miért is volt képtelen figyelemmel kísérni az adminisztrációjában zajló eseményeket. Ez már akkor rávilágított arra, hogy az életkor mint kockázati tényező bizony szerepet játszhat az elnökök teljesítményében.
A még élő korábbi elnökök - Carter, Clinton, a fiatalabb Bush és Obama - egyetértenek abban, hogy az elnökség komoly igénybevételt jelent egészségügyi szempontból is. Ráadásul az egészségügyi ellenőrzés sokkal nagyobb biztosítéknak tűnik, mintha csak az életkort nézzük.
