Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Cukorbetegség - minden tizedik magyar érintett

Több, mint egymillió magyar ember cukorbeteg, ráadásul a betegség a fiatalabb korosztályt is veszélyezteti.

Egyre több fiatalt veszélyeztet a cukorbetegség, ráadásul a statisztikák sem túlzottan jók. Magyarországon minden tizedik ember cukorbeteg, 2019-ben 1,1 millió felnőtt és 5 ezer gyermek élt együtt ezzel a betegséggel. Az elmúlt két évtizedben a 100 ezer főre vetített cukorbetegek aránya megháromszorozódott. A diabétesz azaz a cukorbetegség előfordulásáról, annak megelőzéséről beszélt Dr. Balogh Illés, az Affidea Magyarország endokrinológus szakorvosa.

Nem a cukorbetegséggel kell orvoshoz menni, hanem még előtte! A fogyásra való képtelenség, az arc fokozott izzadása, a falási rohamok, a kajakóma figyelmeztető jelei lehetnek a cukorbetegséget megelőző állapotnak.

Egyre több a fiatalt veszélyeztet a cukorbetegség

„Sokan nem tudják, hogy többféle cukorbetegség létezik.” – mondta Dr. Balogh Illés - „Az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegség között a legfontosabb különbség a kialakulásuk módja. Míg a 2-es típus rendszerint a helytelen életmód következménye és általában idősebb korban alakul ki, addig az 1-es típus rendszerint egy autoimmun folyamat eredménye és már gyermekkorban jelentkezik. Utóbbi esetében a szervezet immunrendszere a hasnyálmirigy inzulint termelő béta-sejtjei ellen fordul, így egyáltalán nem termelődik inzulin vagy csak nagyon kevés. A 2-es típusú cukorbetegségre a kor előrehaladtával egyre nagyobb az esély az inzulintermelés kapacitáscsökkenése nyomán, amelynek hátterében az elhízás, a túlsúly, az alkoholizmus, vagyis a helytelen életmód áll.” A 2-es típusú diabétesz kialakulása egy viszonylag lassú folyamat, ugyanakkor ma már egyre gyakoribb, hogy megjelenik fiatal felnőtteknél, sőt gyermekeknél is. Egy tengerentúli kutatás kimutatta, hogy a serdülők (12-18 évesek) 18%-a és a fiatal felnőttek (19-34 évesek) egynegyede úgynevezett prediabéteszes állapottal él. Ezeknek a fiataloknak magas a koleszterinszintje, a vérnyomása, problémás az inzulinérzékenysége, amely egyenes út a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához.

A cukorbetegség tüneteit fontos komolyan venni! (Foto: Depositphotos)

Figyelmeztető jel, ha valaki nem képes fogyni

A 2-es típusú cukorbetegség hátterében jórészt a túlsúly áll, amely fokozódott a COVID pandémia alatt, átlagosan 3-5 kilogramm súlytöbbletet szedett össze a felnőtt lakosság.

- hívta fel a figyelmet az Affidea Magyarország endokrinológusa, aki emiatt a 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának növekedésére számít.

„Komoly probléma az is, hogy a páciensek nem fordulnak időben szakorvoshoz. Nem szabad megvárni, hogy a labor kimutassa a magas vércukorszintet. Fontos figyelmeztető jel, ha valaki szeretné leadni a túlsúlyát, de sem diétával, sem sporttal nem tud fogyni. Ezekben az esetekben gondolni kell arra, hogy valamilyen olyan folyamat indult el a szervezetben, amihez esetleg orvosi segítséget kell igénybe venni.”

További tünetei lehetnek a cukorbetegséget megelőző állapotnak az úgynevezett kajakóma, azaz az étkezés után jelentkező álmosság, vagy ha étkezés után kézremegés jelentkezik, amelynek megszüntetéséhez újabb szénhidrátot kell ennie a páciensnek. Szintén figyelmeztető jel lehet az extrém, indokolatlan izzadás az arcon, a hangulatingadozások, dühkitörések, az indokolatlan falási rohamok. Ezek a tünetek mind arra utalnak, hogy valamilyen anyagcserezavar léphetett fel a szervezet működésében.

A kezeletlen 2-es típusú cukorbetegség számtalan súlyos szövődménnyel jár. A diabéteszes betegeknek általában magas a vérnyomása, és emelkedett a koleszterinszintje, amelyek önmagukban is komoly szív- és érrendszer kockázatnak számítanak. A kezeletlen cukorbetegek esetében igen gyakori a láb amputációja, amely a láb keringésének a megszűnése miatt, a szövetek elhalása nyomán válik szükségessé. Magyarország sajnos a lábamputációk számát tekintve előkelő helyen van Európában, 100 ezer felnőttre vetítve évente mintegy 45 lábamputációt végeznek. Mindez megelőzhető lenne a cukorbetegség elkerülésével, vagy ha már fellépett a diabétesz, annak megfelelő karbantartásával.

források:

https://www.ksh.hu/infografika/2020/infografika_diabetesz.pdf

https://www.cdc.gov/media/releases/2019/p1202-diabetes.html

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.