Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Közös felelősségünk tenni a gyermekbántalmazás ellen

A bántalmazott gyerekek sokszor nem érzik, hogy ami velük történik, az nem természetes – közös felelősségünk tenni a gyermekbántalmazás ellen

A bántalmazott gyerekek sokszor nem érzik, hogy ami velük történik, az nem természetes – közös felelősségünk tenni a gyermekbántalmazás ellen

Az utóbb időszakban nagy nyilvánosságot kapott gyermekbántalmazási esetek szomorú aktualitást adva hívják fel a figyelmet a gyermekvédelem fontosságára. Mégis, mit tehetünk a gyerekek védelme érdekében és mit tehetnek a gyerekek maguk, hogy felismerjék, hogy az, ami velük történik, nem természetes?

Az UNICEF Magyarország arra hívja fel a figyelmet, hogy mindannyiunk közös felelőssége a gyermekek védelme – megfelelő tudás birtokában egyénileg is fel tudunk lépni biztonságosan és fel is kell lépnünk a bántalmazás ellen.

Az UNICEF adatai szerint a világon egymilliárd gyermeket érint évente a szexuális, fizikai vagy pszichológiai erőszak, és közülük évente 40 ezren válnak emberölés áldozatává. Magyarországon a közelmúlt gyermekbántalmazással kapcsolatos esetei irányították a közvélemény figyelmét erre a témára. Szakértők szerint a koronavírus-járvány okozta bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság az utóbbi két évben még veszélyesebbé tette a világot a gyerekek számára, a pandémia alatt jelentős mértékben nőtt a gyermekbántalmazási esetek száma.

Az UNICEF Magyarország 2020-ban készített egy reprezentatív, a magyarok gyermekbántalmazással kapcsolatos attitűdjét vizsgáló felmérést, ahol az 1003 fő megkérdezésével elvégzett országos kutatás szerint a többség (83%) nem tartja elfogadhatónak, hogy a szülő fizikai fenyítéssel „nevelje” gyermekét. Tizennégy százalék ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a testi fenyítés része a mindennapok nevelési gyakorlatának. Annak ellenére vannak ezen a véleményen, hogy a jogszabályok évek óta tiltják a gyermekbántalmazás minden formáját A megkérdezettek 38%-a szerint pedig „egy-egy pofontól még nem lesz baja a gyereknek”.

A gyerekbántalmazás hátterében sok minden állhat (Foto: Unicef)

A kutatás során rákérdeztek arra, hogy a társadalom mit tekint bántalmazásnak.

A szóbeli szidalmazást 30%, a telefon elkobzását 14%, a szobafogságot 20% véli annak. Az eredmények azt mutatják, hogy a fizikai bántalmazás mellett a szeretetmegvonást (74%), valamint a „beszédmegvonást” (63%) érzik a magyarok a leginkább bántalmazó gyakorlatnak. A bántalmazásnak vannak jelei, ezeket általában sokan észlelhetik, mégis kevesen mernek lépni. Kutatások is bizonyítják, hogy a bántalmazott gyermek számára az egyik leginkább traumatizáló tényező a külvilág közönye, ha úgy érzi, hogy számos felnőtt érzékelhette volna a problémát, mégis közömbösek maradtak. Pedig mindannyian a gyermekvédelmi jelzőrendszer részei vagyunk, egyszerű járókelőként vagy szomszédként is.

Mindnyájan találkozhatunk gyermekbántalmazással, de sokszor előfordulhat, hogy nem vagyunk biztosak benne, hogy ránk tartozik-e és közbeavatkozhatunk-e. A legfontosabb, hogy fel tudjuk ismerni, ha egy gyereket bántalmaznak, érezzük át, hogy nekünk is közünk van hozzá. Tegyünk a bántalmazás ellen és a megfelelő módon védjük meg a gyermeket. Nem mindig egyértelmű, hogy mit tehetünk, mit nem, hogyan léphetünk fel, mivel használunk vagy ártunk. Az UNICEF Magyarország a saját edukációs eszközeivel abban is segít, hogy tudjuk, mi a teendő ilyen esetekben, pontosan mi a szerepünk, hova fordulhatunk szakavatott, hivatalos segítségért.

– mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az UNICEF Magyarország „Ismerd fel és tegyél ellene!” címmel gyermekvédelmi kisokost állított össze a bántalmazás ellen. Az online kiadvány hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgál mindenkinek, akit foglalkoztat a gyerekek biztonsága. Segít felismerni a jeleket, tanácsot ad, hogyan közelíthető meg egy-egy szituáció. Konkrét eseteken keresztül világít rá a problémára és kézzel fogható segítséget nyújt akár a szemtanú, akár a sértett számára.

„Az UNICEF Magyarország ingyenes mesterkurzusain oktatóvideókban szakértőtől kaphat választ mindenki a leggyakoribb dilemmákra, megoldásokat nyújtunk a mindennapokban előforduló nehéz helyzetekre. A kurzust és a kisokost egyaránt ajánljuk szülőknek, pedagógusoknak és mindenkinek, aki nem akar tétlenül elmenni egy esetlegesen bántalmazott gyermek mellett.”

– tette hozzá Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője.

Mindezeken felül az UNICEF Magyarország évekkel ezelőtt fejlesztett mobiltelefonos alkalmazása bántalmazás esetén azonnali segítséget nyújt a gyerekeknek. A szervezet egyenesen kézbe adja a segítséget, a HelpAPP elnevezésű – elsősorban a gyermekek számára fejlesztett – ingyenesen elérhető applikációjával. Az alkalmazásból információkat szerezhet a gyermek az erőszak fajtáiról, arról, hogyan tudja felismerni az erőszakos helyzeteket és tanácsokat kap, hogy mit lehet tenni az adott szituációban. Az alapvető funkciók mellett (segélyhívó, helyzetjelzés) az applikációval a gyermekek elsajátíthatják az erőszakmentes megoldási módokat, és megismerhetik saját jogaikat is. Beállítható egy veszély esetén értesítendő telefonszám is, amire az app egyetlen gombnyomással elküldi sms-ben a gyermek tartózkodási helyének koordinátáit, ha a gyermek úgy érzi, nincs biztonságban.

Bővebb információ a kutatásról:

Ismerd fel, és tegyél ellene - gyermekbántalmazás elleni kampányt indított az UNICEF Magyarország - UNICEF

A gyerekbántalmazás témakörén túl olvass még a gyerekekről, kamaszokról itt:


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.