Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megtelt a gyerekpszichiátria: a pandémia súlyosan érinti a gyerekeket is

A pandémia nem várt hatásai. Teltház van a gyermekpszichiátrián, sok az önsértő fiatal.

Teltházzal működik a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia. Idén a 2019-es, vagyis pandémia előtti őszi időszakhoz viszonyítva 40 százalékkal emelkedett az esetek száma. A szorongásos és depressziós zavarokkal küzdő gyerekek aránya az ötszörösére nőtt, de megduplázódott a kényszeres gondolatokkal és cselekedetekkel jelentkezők száma is. A koronavírus pszichológiai hatásai a szakemberek szerint elsősorban a serdülőket sújtják, körükben nagyon sok az „önsértő”, aki saját magának okoz könnyebb, vagy akár komolyabb sérülést.

A pandémia súlyosan érinti a gyerekek lelki egészségét, erre utalnak az ország nyugati felének nagy részét és Budapest budai oldalát ellátó Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia statisztikái is.

A pandémia katalizátorként hatott a serdülők és a családok problémáira, az amúgy is létező gondok a bizonytalanság és a krízis hatására még erősebben jelentkeznek. A serdülők azért élik meg nehezebben ezt az időszakot, mert ők már elég nagyok ahhoz, hogy tudatosítsák magukban a feszültségeket, és amúgy is kritikus életszakaszban vannak” – mondta dr. Tárnok Zsanett, a Vadaskert Alapítvány igazgatója. „Ugrásszerűen megnőtt az önsértő gyerekek száma az osztályainkon. Ők jellemzően nem azért okoznak maguknak sérülést, mert el akarják dobni az életüket, inkább a feszültséget, a frusztrációt akarják levezetni. Sok azonban az öngyilkosságot megkísérlő, vagy szuicid gondolatokat megfogalmazó fiatal is. A szakambulancián jelenleg ötszázan várnak időpontra és a szám folyamatosan nő

– tette hozzá dr. Tárnok Zsanett.

Sok a szorongásos, figyelemzavaros gyerek

Már a tavalyi évben is érezhető volt a koronavírus-járvány negatív hatása, azonban az idei ősz kezdet minden eddigi rekordot megdöntött. 2021 szeptember/októberében 1910 esetet fogadtak az intézményben, míg 2019 ugyanezen időszakában „csak” 1360-at. Több mint harmadával nőtt – 613-ról 857-re – a figyelemzavaros esetek száma. Harmincról hatvanra ugrott, vagyis megkétszereződött azoknak a gyerekeknek az aránya is, akiket kényszeres gondolatok, tettek miatt kell kezelni. 2021 őszén ötször annyi gyermeket láttak el szorongásos és depressziós zavarral, mint két évvel ezelőtt.

„Elsősorban a súlyos esetek számának emelkedése aggasztó. Az akut esetek éjjel-nappal érkeznek. Kezeltünk olyan gyereket, akit fertőződése miatt a szülei három hétre a szobájába zártak, egyáltalán nem érintkezhetett senkivel. A fizikai kontaktus hiánya nagyon komoly nehézségeket okozhat, de jelentős stresszforrás az iskolába való visszatérés is” – mondta dr. Szolnoki Nikolett, a Vadaskert gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvosa. Az intézményben folyamatosan próbálják bővíteni a kapacitásokat, hogy így segítsék a gyermekeket és szüleiket, hiszen a gyerekek akkor vannak jól, ha a családok is egészségesek.

Ezt is olvasd el:


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.