Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért félnek a kamaszok visszamenni az iskolába?

Ellentmondásos a pubertás korú gyerekek viszonya az iskolába való visszatéréshez. Sokan alig várják, hogy újra találkozhassanak barátaikkal, ám többen tartanak ettől. Ők attól félnek, hogy az otthon töltött egy év alatt nagyon megváltoztak, és emiatt esetleg kiteszik magukat társaik csúfolódó megjegyzéseinek.

Sokan fölszedtek magukra egy kis súlyfelesleget, ez már önmagában is aggasztja őket, de az talán még jobban, hogy kortársaik hogyan reagálnak megváltozott külsejükre. "A gyerekek néha nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással." - mondja Dr. McFadden az Emory Egyetem Orvostudományi Karának gyermekgyógyász professzora.

Ebben az életkorban a testkép jelentős változása természetes folyamat, most azonban nem csak erről van szó. Nem ritka, hogy az osztálytársak a pandémia miatt már egy éve nem találkoztak egymással személyesen, csak online formában tartották a kapcsolatot. Lehet, hogy sokaknak feltűnt, hogy egyik-másik társuk pattanásos lett, kinőtt az arcszőrzete, vagy éppen a korábbinál mélyebb lett hangja, ám ezek a jelenségek mindaddig nem bírnak igazi jelentőséggel, amíg nem szembesülnek vele a valós életben.

Egyedül a problémákkal. Fotó: depositphotos.com

Dr. Chanelle Coble, a New York University serdülőkkel foglalkozó szakorvosa úgy látja, hogy a pubertás korú gyerekek most kortársaik vizslató (akár egyetértő, akár pedig kritikus) tekintete nélkül élik meg testképük megváltozását, márpedig ez a helyzet semmiképpen sem segít nekik az önelfogadásban.  A társak visszajelzésének elmaradása, vagy éppen teljes hiánya része a pandémiás év általános stresszének.

Dr. Jennifer Miller, a chicagói Ann & Robert H. Lurie Gyermekkórház gyermek endokrinológusa úgy fogalmaz, hogy a serdülők általában érzékenyebbek a testükben bekövetkező változásokra és arra, hogy mások miként érzékelik ezeket a változásokat. Az iskolába - vagy általában a lezárás után az életbe - való visszatérés ezt az érzést még hangsúlyosabbá teszi, esetenként a szorongásig fokozhatja.

A lezárás után visszamenni az iskolába pont olyan, mint amikor egy rokon, aki már régen látott minket olyan megjegyzéseket tesz ránk, hogy „Jé, hogy megnyúlt ez a gyerek, mióta nem láttuk!”, vagy „jé, már nő a kis szakálla! - fogalmaz Dr. Jami Josefson, a Lurie Gyermekkórház gyermek endokrinológusa.

Néhány gyermek hirtelen nő nagyra, mások viszont alacsonyabbak maradnak, de erősebbek lesznek. Vannak olyan fiúk, akiknek alaposan megváltozik a hangja, míg másnak nem. "Ez mind normális változás egy serdülő esetében, most azonban, hogy sokukkal csak egy évnyi kihagyás után találkozunk, néha bizony zavarba ejtő." - mondta Dr. Josefson.

Leginkább a tinédzserek azok, akik ezzel a helyzettel nem tudnak mit kezdeni, főleg, hogy teljességgel hiányozna a kortársaik visszajelzései. A családoknak beszélniük kell a gyerekekkel arról, hogy ezek a változások mennyire normálisak, természetesek ebben az életkorban – ajánlja Dr. Coble.

A szülőknek kell segíteniük a gyerekeiknek abban, hogy az elszigeteltség hónapjai után viszonylag zökkenőmentesen tudjanak visszailleszkedni a kortárs közösségbe.

A pandémiás, de amúgy a nem járványos időszakban is, a gyermekeknek és a családoknak megbízható információkra van szükségük a pubertás korról.

Dr. Carol Ford, a Philadelphiai Gyermekkórház gyermekgyógyász professzora  elmondta, hogy a korán fejlődő gyermekeknek mindig több információra, és nagyobb fokú támogatásra van szükségük, és ez különösen aktuális mostanában.

A szülőknek készen kell állniuk arra, hogy konkrét és részletes beszélgetéseket folytassanak olyan kérdésekről, mint például a személyes higiénia.

Néhány szakember még azt is felvetette, hogy a lockdown és a pandémiás év kiváltotta fokozott érzelmi intenzitás, a stressz esetleg hozzájárulhat-e a korai serdüléshez. Dr. Spinks-Franklin elmondta: "Jó néhány lánynak korábban kezdődött el a menstruációja a világjárvány alatt,  mint általában."

(The New York Times)


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.