Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyaralása legelején került kórházba Pataki Ádám

A mestercukrász Görögországban sérült meg, amikor egyik szikláról a másikra lépett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházi kezelésre szorult.

Mozgalmasan telt a nyaralás Liptai Claudia és Pataki Ádám számára, akik minden évben Görögországban pihenik ki az év fáradalmait. Ezúttal azonban egy baleset beárnyékolta a kikapcsolódásuk.

„A nyaralásunk második délelőttjén történt, amikor Ádám egyszer csak feljött a medencéhez és azt mondta: ’Ez ennyi volt’. Először nem tudtam, hogy mire gondol, aztán észrevettem a lábát, ami úgy szét volt nyílva, mint egy bazsarózsa”

– emlékezett vissza a történtekre Liptai Claudia, aki nagyon aggódott férjéért.

Búvárkodni mentünk a gyerekkel, az út pedig sziklákon keresztül vezetett a vízbe. Odafelé nem volt semmi gond. Azonban visszafelé, mikor lépdeltem úgy gondoltam, simán átlépek egyik szikláról, a másikra. Épp csak azzal nem számoltam, hogy a vízben lévő szikla teteje nem sima. Így amikor ráléptem szétvágta a lábam. Persze, lehetett volna rajtam valamilyen vízi cipő, de az én 49-50-es méretemben egyszerűen nem találtam

– árulta el Pataki Ádám, aki ekkor még nem gondolta, hogy sérülése súlyos.

Pataki Ádám a nyaraláson Görögországban sérült meg (Foto: Sláger FM)

„Nagyjából nyolc helyen vágott meg a szikla, volt egy nagyobb 3-4 centis vágás és több kisebb. Gondoltam majd a sós tengervíz begyógyítja. Tévedtem, sajnos kórház lett a vége, ahol ellátták a sérüléseim. Innentől kezdve semmilyen vízbe, de még a partra se mehettem le, nehogy belemenjen a homok. Claudia, bár örült, hogy nem történt nagyobb baj, kicsit sem volt boldog, hogy távol kell maradnom minden vízparttól” – mondta a mestercukrász, akinek felesége máshogy képzelte el a nyaralást. „Aki járt már görög szigeten tudja, hogy ez mivel jár. Meredek sziklafal, tele szebbnél szebb strandokkal. Ádám sérülése után olyan voltam, mint egy kaméleon: pakoltam fel-le, Marcival játszottam, Ádámra figyeltem. Cuccokkal le, cuccokkal fel, Marci ráadásul még nem teljesen vízbiztos, így egyfolytában rajta kellett tartanom a szememet. Szuper izgalmas nyaralásunk volt így”

– tette hozzá ironikusan az ’ÉdesKettes’ – ben Liptai Claudia. A beszélgetés a a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!