Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szerelem, szerelem...

Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken, vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Erről elmélkedik hétről-hétre egy pohár bor mellett. Ezen a héten arról, hogy az életünk előrehaladtával hogyan változik a szerelemről alkotott képünk. JEGYZET!

Mindenkinek van egy olyan életterülete, ami leginkább meghatározza a lelkét, ami a legnagyobb hajtóerővel bír számára.

Kocsis-M. Brigitta (Fotó: Hámori Zsófia)

Nekem ez a szerelem. Bármikor, amikor bekopogtatott az ajtón, bennem felülírt mindent: rációt, kényelmet, biztonságtudatot, a hétköznapok céljait. Úgy fogadtam, mint egy  régen várt vendéget: az összes figyelmem neki szenteltem, hogy minden pillanatát kiélvezhessem a találkozásnak. Bármilyen volt is ez a találkozás. 

Régen azt hittem, a szerelem hullámvasút. Hogy vannak ezek a nagy és megmagyarázhatatlan, földöntúli érzelmek, és mi szánkázunk óriási fentek és lentek között, de mindig egymás mellett kötünk ki, mert hát ilyen az Igazi. 

 

 

 

Aztán volt, amikor azt hittem, a szerelem önfeledtség, játék. Hogy olyankor, amikor szerelmes vagy, valahogy felébred benned a régen elfelejtett gyermek, legyél bármennyi éves, és az élet olyan könnyed lesz, mint azokon a délutánokon, amikor nem kaptatok házi feladatot az iskolában.

Később azt hittem, a szerelem biztonság. Egy jó csapatmunka, ahol egymás keze alá dolgoztok, közösen építkeztek. Hogy a szerelem valami olyasmi, hogy a másik az első szám a telefonkönyvedben és bármi van, tudod, hogy őt hívhatod. 

Ma azt gondolom, hogy a szerelem egyik sem – és mindegyik. De leginkább tisztánlátás, szeretet és elfogadás. Hogy látod a másikat, önvalójában, flitterek és korona nélkül és látod magadat is ugyancsak lecsupaszítva. És nem fehér ló van meg tüllszoknya, hanem sérülések és vergődés. De ha fáj neki, akkor odaülsz mellé és megsimogatod a fejét.

Talán a szerelem pont ennyi. Ez az odaülés a másikhoz.

Ezt is olvasd el!

Bor és munka

Soha se add fel, vagy mégis? 

 


Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.
Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.