Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szikora Róbert egy különleges titkot árult el

Elárulta, mit jelképez a nyakában lógó piros szív.

Szikora Róbert szinte sose veszi le azt a piros szívecskét, amit felesége még a hetvenes évek elején akasztott a nyakába.

Szinte sose válik meg attól a kis dísztől Szikora Róbert, amelyet felesége, Zsuzsika akasztott a nyakába még szerelmük hajnalán. Az előadó számára nagyon fontos ez a medál, amelytől szinte soha nem válik meg.

A kis szívecskét még Zsuzsika akasztotta a nyakamba ’72 - ’73 nyarán, amikor még udvaroltam neki. Egy damilon lóg, szinte mindig a nyakamban van. Miután nekem adta két évvel később már a feleségem lett. Azóta is ő a legfőbb múzsám

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Szikora Róbert, aki számára a hűség az egyik legfontosabb alappillér az életben.

„Amikor az R-Goval ismét felkapott lettem, millió levelet kaptam nőktől, köztük olyat is, amelyben azt állították, hogy az én gyerekemmel várandósak. Sok pletyka volt akkor körülöttem és persze voltak, akik a külsőmet kifogásolták. Akadtak olyan megnyilvánulások, amik nem estek jól, de ma már nem foglalkozom a gyűlölettel”

– tette hozzá az előadó, akit soha egy pillanatra sem részegített meg a hölgyek ostroma.

Szikora Róbert a nyakában lógó szívecske medálról mesélt (Foto: Sláger FM)

„A hűség döntés kérdése, számomra egy szép emberi tulajdonság, amiben nincs megingás. Isten színe előtt mondtuk ki, hogy holtomiglan-holtodiglan, jóban-rosszban. Mindig is hűséges akartam lenni, hiszen egy olyan emberrel mondtam ki az ’igen’-t Isten színe előtt, akibe szerelmes vagyok, akiért az életemet odaadtam volna, hogy minden nap mellettem legyen. Ezt soha nem felejtheti el az ember, ez az alapja a hűségnek”

– mondta Szikora Róbert a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak. A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.