Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Társadalmi mozgalom indul a pandémia okozta válság enyhítésére

Tudósok, művészek, sportolók, közgazdászok és vállalkozók csatlakoztak az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalomhoz, amely napjaink legégetőbb kérdéseiben kíván párbeszédet indítani és közös célok felállításával ígéretes jövőt építeni. Az első szakmai panelbeszélgetés témája a járványhelyzet utóhatásai lesznek társadalmunkra.

Többek között Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó, Kende-Hofherr Krisztina, a TMC Management cég alapítója, motivációs tréner, Krisán László, a KAVOSZ Zrt., a Széchenyi Kártya Program irányítását végző szervezet vezérigazgatója, Kitanics Márk pszichológus, igazságügyi orvosszakértő és Liptai Claudia médiaszemélyiség is úgy döntött, hogy tapasztalatával, tudásával gazdagítja a mozgalmat és részt vesz az első streamelt panelbeszélgetésen.

Egy jó ügyért. Fotó: felhang.hu

 

Oláh Zsuzsanna. Fotó: felhang.hu

A koronavírus-járvány eddig soha nem tapasztalt kihívások elé állította a társadalmat, környezeti, mentális, gazdasági és morális válságot okozva szerte a világon. Az egyre nehezebb helyzetben szükség van olyan kezdeményezésekre, amelyek összefogásra ösztönözik a kor emberét. Az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom célja, hogy hiteles szakértők bevonásával segítse a társadalmat a felelősségteljes és környezettudatos kérdések megfogalmazásában és a döntések meghozatalában. A Mozgalom három fő témakörben szervez szakértői beszélgetéseket és tájékoztató kampányokat, konzultációkat. Szó esik majd társadalmi problémákról, a minőségi életvitel kérdéseiről és a környezetvédelemről. A Mozgalom elnöke és társalapítója Oláh Zsuzsanna közgazdász, több nagyszabású kulturális és gazdasági projekt kommunikációs és stratégiai vezetője, a Magyarok a Napi Testmozgásért mozgalom alapítója.   

Kende-Hofherr Krisztina. Fotó: felhang.hu

A mozgalom elnöke szerint ez a járvány egészségileg és érzelmileg megterhelte a világ és hazánk lakosságát, rengetegen elvesztették a munkahelyüket és az addigi életüket is. Éppen ezért, az egyre nehezebbé váló hétköznapokban csak közös fellépéssel, közös célokkal és előre vivő tevékenységekkel tudunk egy élhetőbb világot teremteni.

„Erre a közös gondolkozásra és munkára évtizedek óta nem volt ilyen égető szükség, mint most, amikor minden bizonytalan körülöttünk. Nagyon jó társaságba kerültem, ezekkel a résztvevőkkel sok szemszögből meg tudjuk vitatni, hogy milyen akadályok állnak előttünk, és miként lehet azokat átlépni, legyen szó akár a testi, vagy mentális jóllétünkről. Kiszolgáltatottak vagyunk a körülményeknek. Nem könnyű “észnél” maradni, éppen ezért fontos tudatosítanunk magunkban, hogy ha azt nem is tudjuk mindig befolyásolni, ami velünk történik, azt viszont mindenképpen, hogy ezekre a változásokra, hogyan reagálunk” – fogalmaz Kende-Hofherr Krisztina, üzletasszony, motivációs tréner, a személyes márkaépítés szakértője.

Fodor Rajmund. Fotó: felhang.hu

Liptai Claudia szerint mindannyiunk életét felforgatta a járvány, és mivel még csak hasonlót sem élt át a mi generációnk, így az a tudás sincs a birtokunkban, hogy miként lehet túllendülni a nehézségeken. Ebben a helyzetben minden eddiginél fontosabb egy olyan összefogás, amely segít abban - és egyáltalán beszél arról -, hogyan lehetünk erősebbek a mindennapokban.

„Ebben az egy éve tartó megváltozott helyzetben a sport az, ami megtartja a vezérvonalat az egészséges élethez. Jobban kellene figyelnünk magunkra, fontos a sportolás a szabad levegőn, mert ez pozitív energiákat szabadít fel, és ellenállóbbakká válunk a mindennapi megpróbáltatásokkal szemben” – mondja Fodor Rajmund vízilabdázó.

A Mozgalom az első nyilvános digitális beszélgetést március 26-án tartja. A téma a több mint egy éve tomboló koronavírus-járvány okozta utóhatások összessége lesz. Mit tehetünk azért, hogy ne bénítson meg bennünket a bizonytalanság és a félelem? Milyen módon őrizhetjük meg emberi kapcsolatainkat, és hogyan tekintsünk a gazdasági folyamatokra a megváltozott világunkban? A panelbeszélgetés ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a tudós, a vállalkozó, a művész és a gazdasági szakember szemszögéből.

A mozgalom sajtótájékoztatók, szakmai panelbeszélgetések, elemző podcastok, és lakossági fórumokon keresztül próbál majd összefogásra ösztönözni. Illetve, amint lehetőség nyílik rá, roadshowt indít szakértők és további partnerek bevonásával.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.