Tíz megindító idézet az elmúlásról és a gyászról
Mindenszentek. Halottak napja. November első napjai, amikor mindenki többet gondol egykori szeretteire. Kilátogatunk hozzájuk a temetőbe, és emlékezünk a közös pillanatokra. A jókra, és a rosszakra is. Gyújts te is egy gyertyát és olvasd el ezeket a szívhez szóló idézeteket.
Az ősz tele van elmúlással. Nem csak a falevelektől búcsúzunk ilyenkor, de az egykori szeretteinkre is sokat gondolunk. A veszteség mindenki életében jelen van, és végigkíséri a sorsunkat. Akármennyire is fáj a búcsúzás, az élet körforgása a születésből és a halálból áll. Olyan megindító idézetek sorait gyűjtöttük össze, melyek segítenek a lelkünknek megnyugodni és egy kis vigaszt találni ebben a szomorú időszakban.
Az élet leggyomorszorítóbb része az elmúlás árnya. Végig ott lebeg a fejünk felett, megkérdőjelez bármit, amit teszünk. Nevetségessé teszi a céljainkat, a terveinket.
Benyák Zoltán
Van egy másik idő is, (…) a pillanat. Az az igazi élet. Se kezdete, se vége, se tartama. Csak mélysége. A legtöbben a legkézenfekvőbben a szerelmi odaadásban ismerjük ezt meg, általában fiatalon, amikor még az elmúlás gyakorlatilag nem létezik számunkra, tehát nem is mindig ott húzzuk meg a határvonalat, ahol kellene. Az érzékiség varázsát, mondjuk, amikor megfeledkezünk az idő múlásáról, könnyen összetévesztjük az időből való kilépéssel, ami más, egyfajta zuhanás, még ha történetesen felfelé is. Odaadom magam a szerelemnek, a munkának, egy ügynek, egy embernek, egy mondatnak, amit meg akarok fogalmazni, és kiszakadok az időből, az életből, önmagamból, elvesztem magam, lemondok magamról, miközben paradox módon ilyenkor vagyok a legintenzívebben önmagam. Minden lét a saját határain a leginkább az, ami, az én is akkor én igazán, amikor a maga határait feszegeti.
Pályi András
Az elmúlás tényéhez alkalmazkodni kell, s az ember végtelen találékonysággal terveli ki a tagadás, netán a menekülés különböző útvonalait. Gyermekkorunkban a szülői vigasz, illetve a világi és vallásos hitrendszerek segítségével tagadjuk a halált; később megszemélyesítjük, valós alakká, szörnyeteggé, démonná tesszük. Elvégre ha a halál egy bennünket üldöző démon alakját ölti magára, akár ki is térhetünk előle; és bármilyen rettenetes is ez a halált hozó szörnyeteg, az igazságnál – miszerint saját halálunk csíráit önmagunkban hordozzuk – mégsem borzasztóbb.
Facebook hozzászólás
Hozzászólás zárolva.