Lokodi Ákos séf újra a porondon – gördülő grill-cirkusz
Lokodi Ákos séf a Konyhafőnök tévéműsorban lett országosan ismert. Az elmúlt néhány évben kidolgozott egy saját kolbász-termékcsaládot, közreműködött egy nemzetközi szakácskönyv elkészítésében, a Covid korlátozások idején saját YouTube csatornát indított Karantén Kitchen címmel. Néhány hete pedig, a nyitásnak köszönhetően újra porondra lépett. A Club Aliga Aligha kertjében nyitotta meg új bisztróját, ez a Rolling Grill Circus by Lokodi chef.
Ugyanígy inspirál, ha visszajárnak a vendégek. Múlt héten volt két család, minden nap nálam ettek. Egyszer épp akkor jöttek, amikor elfogyott a porchetta. Sajnálkoztam, hogy nem jutott már nekik. Semmi gond, mondták, megvárjuk a következő adagot! Itt ültek két órán át, míg elkészült a hús.
Annyit emlegettük már ezt a malacsültet, mi a különlegessége?
Ebben is szerettem volna olyan dolgot csinálni, amit mások nem. Tudtommal nincsen olyan street food kocsi, ahol porchettát készítenének. A klasszikus receptet át kellett alakítani erre a műfajra. Az eredeti verzióban egy egész malacot csontoznak ki, megtöltik, majd újra összetűzve, nyárson, faszénparázs felett legalább nyolc órán át sütik. Itt erre nincs lehetőség.
Én malac császárhúst töltök meg egy zöldfűszeres keverékkel, feltekerem, összekötözöm, úgy húzom nyársra, és egy forgó grillben sütöm meg. Langyosan szeletelem fel, lepénykenyérbe töltöm, zöldségekkel tálalom. A minőség mellett a mennyiségre is figyelni kell. Úgy kell kalkulálni, hogy folyamatosan ki tudjam szolgálni a vendégeket, de minél kevesebb maradjon a nap végén a pultban. Hiszen ebből élek, nem engedhetem meg magamnak a veszteséget.
Látod, ez is egy markáns különbség az alkalmazott szakács lét és a között, ha valaki a saját üzletét csinálja. Itt sokkal élesebb a dolog, itt jobban fáj, ha tévedsz.
Szenvedélyesen építed ezt az új helyet, közben a családod tőled távol, Pécsett él. Hogyan tudtok találkozni?
Ritkán és nehezen. Itt szezon van, nincs szünnap, se hétvége. Azt szokták mondani, hogyha magánéleti problémáid vannak, akkor menj, dolgozz a vendéglátásban, mert ott nincs magánélet. De a viccet félretéve, a feleségem négy gyereket nevel, terel otthon úgy, hogy közben ő is dolgozik. Nagyon hiányoznak és nyomaszt is, hogy az otthoni feladatokból nem tudom úgy kivenni a részem, ahogy szeretném. Különösen, hogy az elmúlt másfél évben sülve-főve együtt voltunk. Szó szerint. A gyerekekkel csináltunk egy videósorozatot Karantén Kitchen címmel. A két kicsivel főztünk, a nagyobbak vették fel és vágták a Youtube-ra az anyagokat. Bár sokszor nem volt egyszerű, nagyon élveztük. Megmutattuk, hogy az együtt főzés egy közös játék is lehet a gyerekekkel. Az a fajta kreativitás segített átvészelni a bizonytalanságot akkor, amikor nem működött a vendéglátás, és azt sem tudtuk mikor, hogyan indul újra az élet.
Hozzászólás zárolva.