Egy jó könyv strandoláshoz – Mörk Leonóra ajánlásával
Mi lenne, ha a telefonunk nyomkodása helyett, fognánk egy jó könyvet és a szabadságunk alatt a strandon, vagy kint a kertben a diófa árnyékában belefeledkeznénk az olvasás örömébe. Mörk Leonóra író, újságíró egy igazi ” beszippantós” könyvet ajánl a nyári kánikula könnyebb elviseléséhez. Sándor Anikó a Tangó – A lélek tánca tökéletes nyári olvasmány.
A múltkoriban véletlenül felugrott elém a YouTube-on egy ABBA szám, az Our Last Summer. A dal egy fiatalkori szerelem felidézése, és mint alatta az egyik kommentelő megjegyezte, arra indít minket, hogy nosztalgiával gondoljunk egy olyan élményre, amit nem is mi éltünk át. Nagyon találó megfogalmazás, és én pontosan ugyanezt érzem Sándor Anikó könyvével, a Tangóval kapcsolatban.
El Camino -Az út, ami hazavisz
A szerző annak idején a zarándokútja nyomán született regényével (El Camino – Az út, ami hazavisz) robbant be a hazai könyvpiacra, én is ezt olvastam tőle először. Nem annyira magának a zarándoklatnak a leírása fogott meg, soha nem éreztem vágyat az iránt, hogy legyalogoljam a lábam térd fölött öt centivel, hanem az azt megelőző döntésé. Hogy egy életközepi válsággal küzdő nőnek legyen bátorsága felismerni, nem a saját életét éli, majd levonni az ebből adódó következtetéseket, felmondani jól fizető munkahelyén, hátat fordítani kényelmesen berendezett hétköznapjainak, és fárasztó utazásra indulni a valóságban és a saját lelkében egyaránt. Egyszóval azt tenni, amihez nekem soha nem lett volna merszem.
Pillangó a vállamon
Tetszett tehát az El Camino, de igazán egy későbbi könyve, a Pillangó a vállamon érintett meg. Ez is egy menekülés története, csak itt a szerző nem a Szent Jakab útra indul, hanem tangózni Argentínába. Táncolni soha nem tudtam, Dél-Amerikába soha nem vágytam, mégis olyan erővel rázott meg már a nyitó mondat („Hiányzik Argentína”), mintha én éltem volna át azt a 111 napot, amit Anikó Buenos Aires-ben töltött. Talán mert azonosulni tudtam a szorongással, hogy egy bizonyos koron túl az ember, ha nő, láthatatlanná válik a környezete számára. Mintha üvegből volna, vagy egyáltalán nem is volna ott. „Pár hét alatt fokozatosan hántotta le rólam a rétegeket ez a város. Eleinte csak a meleg. Levettem a hosszú ujjú pólót, és felvettem egy ujjatlan kivágottat, majd jött a meglepetés, hogy tetszem, így, ahogy vagyok. A Buenos Aires-i hőségben olvad a jégpáncél, amelybe évekkel ezelőtt zártam magam szégyenemben, amiért már nem vagyok fiatal.”
Hozzászólás zárolva.