Életforma.hu

KUL-TOUR

Gundel, Aranyélet, Road Movie - a jó logó fél siker!

Vasvári Péter a világ legjobbjai közé tartozik. Sikeres cégek versengenek öt kontinensen azért, hogy ő tervezze meg a logójukat, arculatukat. A megbízói tudják, hogy milyen fontos az első benyomás, egy jó logó fél siker. A nemzetközileg elismert tervezőgrafikus a pandémia kényszerű bezártsága idején gyűjtőmunkába kezdett. A közösségi médiában osztotta meg az általa legfontosabbnak tartott logókat, hogy népszerűsítse a műfajt és a magyar alkotókat. A Scolar Kiadó felfigyelt rá, a napokban pedig már a nagyközönség kézbe is veheti a MAGYAR LOGÓK című hiánypótló albumot.

Vasvári Péternek volt kitől örökölnie a tehetséget. Nagy becsben tartja nagyapja logóját, aki maga tervezte a cégérét még a múlt század elején. A MAGYAR LOGÓK című gyűjteményes albumot is nagyapja tiszteletére állította össze. Péter eddig több mint ötszáz logót tervezett. Egyik munkájával bekerült a világ logótrendjeit bemutató kötetbe. 2013-ban egyedüli magyar alkotóként került be a Logo Creed című, a tervezők legjobbjait bemutató, nemzetközi katalógusba. Íróasztala fölött tele a fal az elismerésekkel.

Vasvári Péter háta mögött a falon a legrangosabb elismerések és a Magyar logók album (Fotó: Életforma)

Honnan származik a logó, mint műfaj?

Jelek és szimbólumok ősidők óta vesznek körül minket. A kör, a négyzet, a háromszög, a vonal, a kereszt és a nyíl geometrikus formái észrevétlenül mindennapjaink részévé váltak. Feladatuk a megkülönböztetés, a figyelemfelkeltés és az információátadás. Ennek köszönhető, hogy a logótervezés az 21. századra komoly, önálló iparággá fejlődött.

Vasvári Péter: Föld

Milyen egy jó logó?

Vizuális öröm kell, hogy legyen. A formák arányai a felismerés öröme, a látvány jutalma által. A jó logó megmutatja, mit csinál egy vállalat, és milyen értékeket, erényeket képvisel. Egyedinek kell lennie – a kevesebb sokszor több elv alapján.

Az anatómia, a matematika és az aranymetszés szabályai szerint építkezünk. A logó üzenetének gyorsan célba kell találnia és érthetőnek kell lennie. Így kialakul egy finom harmónia, amely segítségével a logó közvetíteni tudja a megbízó üzenetét.

 

Mitől lesz egy logó sikeres?

Mindig készítsük örömmel, legyen egyedi, ültessünk el benne egy poént, és higgyünk a sikerében… Egy jó márka megteremtése tökéletes belépő a versenytársak közé. Más a konkurencia közé beszorulni, és megint más a konkurencia közé berobbanni és közülük kiemelkedni. Egy jól sikerült logó magasabb szintre tudja emelni a céget.

Hogyan válogattál a MAGYAR LOGÓK albumba?

Nem voltam egyedül. Hirdettünk egy pályázatot, melyre munkacímen nevezhettek az alkotók. Tehát nem tudtuk, kik küldték a 4000 pályaművet. Hét tagú zsűri választott ki ezek közül 680 -at. Ezekből készült ez az inspiráló és ötletgazdag gyűjtemény, ami 319 alkotótó munkáit tartalmazza. A logókat csoportosítottam, külön gyűjtöttem például állatok, emberek, növények, épületek, élelmiszerek, sportok témakörben a legjobban sikerült munkákat. De saját fejezetet kaptak a régi magyar márkák is.

Magyar Hirdető - Sára Ernő, 1975

Tudsz egyet választani a kötetben szereplő logók közül, melyik a kedvenced?

A régiek közül a Magyar Hirdető logója. 1975-ben készült, Sára Ernő munkája. A trombita, mint a cég tevékenységére, a kihirdetésre utaló szimbólum és a magyar hirdető monogram elhelyezése a kompozícióban megkérdőjelezhetetlen egységet alkot. A pozitív-negatív térrel játszó profin kivitelezett grafika rögtön célba talál.

A Gundel étterem szomszédságában, az Állatkert kapujában álló két szobor ihlette az elefántos logót - Milton Glaser

A Gundel étterem logójának a története is nagyon érdekes. Az album összeállításakor különösen figyeltem arra, hogy minden alkotásról hiteles információk kerüljenek a kötetbe. A Gundel közismert logójáról eddig csak egy legendát ismertünk. A kötet szerkesztése során nyert bizonyítékot, hogy Láng György a kiváló, nemzetközi tekintélyű éttermi szakember, a New York-i Café des Artistes tulajdonosa kérte meg barátját Milton Glasert a magyar származású, akkor már világhírű grafikust  az újjáalakuló Gundel grafikai arculatának megtervezésére 1991-ben. A szomszédos Állatkert elefántos kapuja ihlette az emblémát.

Miért volt fontos, hogy külön fejezetet kapjanak azok a logók, melyeket végül nem használt fel a megrendelő?

Több olyan kimagasló logót is készítettek magyar grafikusok, melyek végül nem kerültek forgalomba. Remek ötletek letisztult formába öntve, kár lenne megfeledkezni róluk. Ilyen Kezes Zsófia Réka munkája a COOK BOOK, ami egy könyvkiadónak készült és magáért beszél. De említhetem Kis Attila tervét a Bodri pincészetnek, ahol a pulikutya figurája rímel a szőlősorokkal barázdált domboldalakkal.

Fotó: Életforma

Vasvári Péter MAGYAR LOGÓK című albumát szeptember 2-án, Budapesten a KREA Design Iskolában mutatja be az érdeklődőknek.

Ezt is olvasd el:

https://eletforma.hu/kul-tour/a-mesek-buvoleteben/

https://eletforma.hu/gasztro/gordulo-grill-cirkusz-ujra-a-porondon-lokodi-akos-sef/

 


Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás?

Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás? 

Van az utazásnak egy olyan pillanata, amikor a repülőgép leszáll, kilépünk a terminálból, megérezzük a melegebb levegőt, meghalljuk a körülöttünk beszélő emberek hangját, és hirtelen minden egy kicsit másnak tűnik.
Jane Austen élete és munkássága

Jane Austen élete és munkássága 

Jane Austen neve ma is sokak számára ismerősen cseng.
Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.