Modernkori kincsvadászok a Temze medrében

A Temze vízszintje az árapály következtében naponta akár hét méternyit is változhat, emelkedhet, süllyedhet.

Amikor a vízállás alacsony, igencsak furcsa jelenség tanúi lehetnek mindazok, akik letekintenek a mocsaras folyómeder aljára: kincsvadászok tucatjai túrják az iszapot, ők az úgynevezett Mudlarks-ok. Manapság ők azok, akik valóban kincsekre, a régi korok értékes tárgyaira vadásznak, de ez a történetnek inkább már a szebbik vége; Mudlark-nak lenni nem volt mindig ilyen romantikus foglalatosság – olvashatjuk a BBC riportjában.

A kifejezés a Viktoriánus korban terjedt el, azokra a szegény, nehéz sorsú emberekre használták, akik már hajnalban kint voltak a folyóparton, és csak arra vártak, hogy a nagy áruszállító hajókról a matrózok valamit a vízbe vessenek, élelmiszert, szenet, bármit, amit kis szegényes életükben aztán használni tudnak.

Mivel a Temze iszapja anaerob – vagyis nagyon alacsony az oxigéntartalma -, így kiválóan alkalmas az egyébként rothadó szerves anyagok megőrzésére is. A mudlarking manapság sajátos újjászületésen megy keresztül.

Azok, akik fel akarják manapság fedezni a Temze történelmi kincseit, elég ha követik a Twitter, az Instagram vagy éppen a Facebook vonatkozó hashtagjait, és máris csatlakozhatnak szervezett programokhoz; a folyómederben zajló túrákat értő történészek vezetik, akik olyan lenyűgöző történelmi helyekre vezetik az érdeklődőket, mint például a szász halászcsapdák, vagy azok a mólók, amelyek valaha Tudorok palotáihoz vezettek.

Bár sokan vesznek részt ezeken a szervezett túrákon, az igazi kaland azért mégis csak az egyéni, gumicsizmás kincsvadászat. Mindössze a londoni vízügyi hatóságok szabályait kell a botcsinálta felfedezőknek betartaniuk.

A tavalyi év egyik legmeglepőbb könyvsikere is a témához kapcsolódik, ’Talált tárgyak a Temzében’ címmel jelentették meg Lara Maiklem munkáját, melyben arról számol be, mi mindent lelhetünk a folyó sarában, ha véletlenül a meder alján találjuk magunkat. Csak felsorolás-szerűen: egy törött agyagpipa, melyből dohányt legutóbb valaki a 18. században szívhatott, római kori agyagedény, az ipari forradalom számos relikviája, és így tovább.