Aki a hullámok hátán is táncol – Majoros Balázs
Egy baráti társasággal vitorlás kirándulásra voltam hivatalos a múlt hétvégén. A kikötőben találkoztunk Majoros Balázzsal, aki a kapitányunk volt. A fiatalember szelíd mosollyal vette tudomásul, hogy egy lelkes amatőr csapattal fogja tölteni a napját. Ő profi. Minden mozdulatán látszott, hogy a hajózás, a víz lételeme. Bár az idő csendes volt, békés nyárutó, Balázs tudott nekünk meglepetést szerezni: pár perc beszélgetés után ugyanis kiderült róla, hogy a vitorlázás csak a hobbija. Amúgy az Operaház szólótáncosa. INTERJÚ
A vitorlázás nekem gyerekkori szerelem. Kisfiúként nagyon érdekeltek az autók, hajók, minden, ami mozog és amit kormányozni lehet. Keresztapám vitorlázott, így jutottam el először 7-8 évesen egy balatoni vitorlás táborba – mesél Balázs arról, hogyan került a kormánykerék mögé.
Emlékszel arra, hogy mi fogott meg a vitorlázásban?
Hú, hát ez, minden! – mutat körbe a tavon. Emlékszem, még a szélcsendben is szerettem ülni a hajóban. Többször összevesztem a táborvezetőkkel, akik erős szélben nem akarták kiengedni a gyerekeket a vízre. Én meg erősködtem, hogy akkor engedjenek ki csak engem egyedül. Csak a vízen éreztem jól magam. Aztán volt egy jó pár év kihagyás a tánc miatt, amikor bekerültem a Táncművészeti Főiskolára.
A társaság tagjai döbbent csodálkozással néznek egymásra, aztán egymás szavába vágva tesszük fel ugyanazt a kérdést: Mi a foglalkozásod?
Balettművész vagyok. Mindig nagyon szerettem a mozgást, szerintem kevés olyan sport van, amit ne próbáltam volna ki. Fociztam, úsztam, dzsúdóztam, vívtam, lovagolni jártam. Aztán az iskolában elindult a néptánc szakkör és nagyon jól éreztem ott magam. Később jött egy tánctanárnő, aki balett órákat tartott a suliban, minden lány átment hozzá. Én meg utánuk. Képzelheted, hogy mennyit gúnyoltak a fiú osztálytársaim! De nekem nagyon tetszett. Olyan jól éreztem magam ott, hogy hogy egy hét múlva jött még egy fiú, két hét múlva még egy, és egy fél év után az osztály fele már balettórára járt.
Az első tánctanárod látott már benned fantáziát, ő biztatott?
Igen, Paksa Eszternek köszönhetem, hogy elindultam ezen a pályán. Ő javasolta, hogy menjek el felvételizni a Táncművészeti Főiskolára. A családomban nem volt művészember. Édesapám furcsállotta leginkább, mire készülök. De én eltökélt voltam. Pedig első nekifutásra nem vettek fel. Ez ráadásul abban az időben volt, amikor annyira kevés fiú jelentkezett a Balettintézetbe, hogy 16 fiúból fölvettek 15-öt, csak engem nem. Iszonyú csalódott voltam, de nem adtam fel. A pótfelvételin én is bekerültem.
Hozzászólás zárolva.