Életforma.hu

STÍLUS

Az ember nem feledheti halottait!

Manapság a temetés az egyik legszomorúbb eseménye az életnek, fájdalmas búcsú ez az eltávozott szerettünktől, ismerősünktől. Ám nem mindig volt ez így.

A szellemtudomány szerint a holtak lelke 40-50 napig van még a Föld-szférában, és nagyon sok eseményt nyomon követ, lát. A szokások szerint ebben az időszakban lezajlik a temetés is, és a halott lelke végig is nézi azt. Hátborzongató ez az elképzelés, de sokak szerint igaz. Az egyik hospice-szal foglalkozó honlap szerint ezért a temetési szertartásnak nemcsak a rokonoknak, barátoknak kellene segíteni az elengedésben, hanem magának a halottnak is. Vajon hogyan gondolkodtak elődeink a temetésről, a gyászról?

Manapság a temetés az egyik legszomorúbb eseménye az életnek, fájdalmas búcsú ez az eltávozott szerettünktől, ismerősünktől. Ám nem mindig volt ez így. Az ókeresztény szövegek például hangsúlyozzák, hogy nem sírva, nem jajgatva vesznek búcsút a halottól, hanem zsoltárokat énekelve, hiszen hitük szerint a lélek ekkor találkozik a teremtővel, egy lélekkel tehát több jár közben Istennél a földön élő hívőkért.

A koporsó használata nem minden kultúrában volt elfogadott - írja az egyik katolikus hetilap. Sok helyen már évezredek óta hamvasztják a testet, ám a dél-itáliai kapucinusok egy egészen félelmetes szokást követtek a középkorban és még a barokkban is. Az elhunyt szerzetest nem fektették koporsóba, hanem odaállították a templomi oltár elé, és abroncsokkal rögzítették a testet. Mivel a levegő arrafelé igen száraz, nem bomlás következett be, hanem mumifikálódás.

Dél-Itália más területein is ma már sírgyalázásnak nevezhető szokásokat tartottak be. Időről időre kihantolták a maradványokat, és a csontokból a templomkerítésen belül különféle díszeket, csillárokat készítettek.

Ugyanakkor a kripták már a római korban ismertek voltak, mauzóleumokat, emlékhelyeket építettek az eltávozottnak. Az építmény nagysága és díszítettsége a család gazdagságától, rangjától függött.

Manapság halottak napján és az év más szakaszaiban is a sírokra virágot teszünk, ezzel emlékezünk az elhunytra. Ám ez sem volt mindig így. A második században a keresztények nem virágot, hanem mécsest vagy fáklyákat helyeztek el a sír körül, ezzel is jelezve, hogy a lélek halhatatlan, és hiszik a test feltámadását. A zsidó temetőkben pedig a mai napig gyakran látunk sírra helyezett köveket.

Az ókorban a fáraókkal együtt temették el kedves tárgyaikat és szolgáikat, és a honfoglaló magyarokat is lovukkal, fegyvereikkel együtt hantolták el. Később a keresztény egyház a lovas temetéseket betiltotta, hiszen hitük szerint a porhüvelynek nincs szüksége semmire. Ezt a tiltást sok vidéken nem tudták elfogadni, és még évszázadokig belecsempészték a koporsóba az elhunyt legkedvesebb tárgyait, de olyan is előfordult, hogy kedvenc ételét készítették oda, vagy kedvenc italával locsolták meg a sírhalmot.

A temetkezési szokások minden kultúrában és időszakban mások, ám egy közös bennük: az, hogy az ember nem feledkezhet meg őseiről, elődeiről, mindarról, amit hozzátartozóitól kapott.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!