Életforma.hu

STÍLUS

Daruvonulás, bölénypark – virágzik az ökoturizmusunk! Képek és videó

A Kárpát-medence élővilága színesebb az európai átlagnál, bizonyára ennek is tulajdonítható, hogy nő az érdeklődés a természeti értékeket bemutató ökoturizmus iránt. A tíz nemzeti parkban és más védett területeken az év végéig várhatóan 1,4 millió hazai és külföldi vendég fordul meg.

Az ország természeti és kultúrtörténeti kincseinek megismerését segíti a nemzeti parki igazgatóságok által létrehozott 31 látogatóközpont, 169 tanösvény, az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások. Az ország területének 9 százalékát magában foglaló nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek turisztikai vonzerejét a sokféle program, rendezvény, jeles napokhoz kapcsolódó fesztiválok, vezetett túrák bővülő kínálata is erősíti. Az ökoturizmust támogatja a Nemzeti Parki Termék Védjegy is, amelynek használatára természetkímélő, helyi egészségóvó alapanyagokból előállított élelmiszerek, valamint kézműves termékek jogosultak. Már több 100 ilyen cikk - sajtok, lekvárok, gyümölcsszörpök, fazekastermékek, dísztárgyak - tartoznak ebbe a körbe, segítve a helyben lakó gazdák, kézművesek megélhetését. A termékeket a látogatóközpontokban, vásárokon, termelői piacokon is megvehetik a kirándulók.

A Bükki Nemzeti Parkban a Noszvaji Szilvanapokon és a Szilvásváradi Pisztráng Nap rendezvényen igazi közönségsikert arattak a védjeggyel ellátott termékeik, jelenleg 15 termelő 50-féle finomsága - kolbászok, sajtok, lekvárok, füstölt pisztráng - tartozik ide. A Nemzeti Park Védjegy elnyerésével a termelők számára olyan piacok is megnyílnak, amelyekre egyébként aligha tudnának bejutni, és általuk a gasztroturizmus is megerősödhet.

A Szilvásváradi Pisztráng Nap rendezvényei mindig népszerűek

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság alig két hónapja nyitotta meg Szarvason az Anna-ligetben az új állatparkot, ahol a vártnál is nagyobb az érdeklődés a tájra jellemző őshonos borz, vörös mókus, róka, nyest, gímszarvas és más fajok bemutatása iránt. Népes iskoláscsoportok keresik fel az állatparkot, ahol a legnagyobb attrakció az itt legelésző európai bölénypár. (Sajnos, Erdélyben éppen egy betegség pusztítja a bölényeket.) A nemzeti park területén Dévaványa mellett a Réthelyi Látogatóközpontban vehető szemügyre az Európában egyedülálló túzokrezervátum, ahol ősszel is sok a látogató. Néz meg a túzokrezervátumot bemutató videót!

 

A Hortobágyi Nemzeti Parkbanaz őszi napok legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás. Az Észak-Európából érkező százezernyi madár a fagyok beköszöntéig nálunk marad, majd továbbrepül az észak-afrikai telelőhelyre. A nemzeti park igazgatóság többféle ökoturisztikai fejlesztést is tervez. Ilyen például a hortobágyi pásztorkultúra kialakulását bemutató interaktív kiállítás és egy fogadóépület, amelyben kocsimúzeumot rendeznek be.

A darvak vonulása mindig rendkívüli látvány

Az Őrségbe és a Vendvidékre érkező turistákat az idén Apátistvánfán megnyitott információs centrum igazítja el. Jó az együttműködés a hármas határ mellett fekvő szlovén Goricko Natúrparkkal és az osztrák Raab Natúrparkkal, a határokon átnyúló, de természetileg összefüggő térséget turistautak, kerékpárutak hálózzák be. A nemzeti parkban évről évre több a vendég, akik közül sokan visszatérnek például az Őrségi Vásárra és az Őrségi Tökfesztiválra.

Az őrségi Pityerszeren eredeti  formájukban láthatók a népi építészet emlékei

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park idegenforgalmi szezonjának megnyújtását is szolgálja a tihanyi Belső-tó partján megtartott Csipkebogyó Piknik. A vezetett túrán a Tihanyi-félsziget növénytani értékeivel lehetett megismerkedni, háttérben a tóparton legelésző szürke marhákkal.

Gasztronómiai különlegességekkel és bortúrákkal vár a Balatoni-felvidék

A kínált programok között különösen kedvelt az éjszakai égbolt szépségeit feltáró bakonybéli Pannon Csillagda. A nemzeti park igazgatóság a Nyitott Balaton programsorozathoz is csatlakozik, ahol természetismereti túrák, gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat. (Képek: Pixabay és Wikipedia)

A csodálatos Duna-delta – sok minden fenyegeti, de megmenthető!
Az éghajlatváltozás hatásai egyre jobban fenyegetik a Duna élővilágban és természeti erőforrásokban is gazdag torkolatvidékét. A WWF szakértői már három éve dolgoznak a páratlan élővilágnak otthont adó deltavidék állapotának javításán, ami a helyi közösség megélhetését is segíti.


Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.
Merész és légies – piros és fehér ruhák

Merész és légies – piros és fehér ruhák 

A piros és a fehér szín párosa a divatban évtizedek óta különleges helyet foglal el.
Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival

Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival 

A gumicsizma régóta nemcsak praktikus választás, hanem stíluselem is – ehhez viszont az is kell, hogy pontosan tudjuk, mivel is párosítsuk a maradéktalan siker érdekében. A nadrágválasztás kulcsfontosságú: nemcsak az esztétika, hanem a kényelem és az időjáráshoz való alkalmazkodás szempontjából is. Akár rövid szárú, akár hosszúszárú gumicsizma mellett döntesz, az outfit egészét a nadrág tudja igazán kiegyensúlyozni. Nézzük, mit érdemes viselni idén ősszel és télen!
Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal?

Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal? 

Valaha gondoltunk már arra, hogyan lehet egy termék csomagolása a legelső pillanattól fogva hatásos és megkapó?
Mire figyelj, ha napszemüveget választasz?

Mire figyelj, ha napszemüveget választasz? 

Képzeld el, hogy egy napsütéses délutánon sétálsz az utcán, és észreveszed, hogy a napszemüveged otthon maradt. Ismerős szituáció? A mai világban szinte mindenhol hozzáférhető egy napszemüveg, akár egy sarki drogériában, akár egy fast fashion boltban. De vajon valóban megfelelőek ezek az úton-útfélen megszerezhető modellek? 
 Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak?

Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak? 

Nőként gyakran előfordul, hogy többet járunk vásárolni, mint a családunk férfi tagjai.
Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.