Facebook hozzászólás
137

Kacér grófnők és cselédlányok az álarc mögött

A Pesti Vigadóbeli álruhás mulatság, melyre „koldus” és „királyfi” egyaránt belépést nyerhetett, immár a múlté. Korunk budapesti Operabálja XIV. Lajos pompás barokk hagyományához tér vissza: a cél nemcsak szórakozni, de tüntetően sokat költve szórakozni.

Mindaz a fenség, amit a bál szóhoz képzeletünk társít – suhogó, méregdrága selyemruhák, tűzijáték, nagyszabású látványosságok és sejtelmes mosolyok az álarc mögül – a Napkirály, XIV. Lajos udvarában élte fénykorát. Pompás maszkabáljainak híre nyomán az álarcosbálok rendezése a 18. században divattá vált a királyokat utánzó főúri kastélyokban is, majd a 19. századi Pest-Budán már nemcsak az arisztokrácia, hanem a gazdag polgárság is ilyen bálokon mulatott.

Míg a családfők azért kedvelték a bálokat, mert a jó vacsora után végre nejüket hátrahagyva elvonulhattak egy jót kártyázni és dohányozni a „pipatóriumba”, a családanyáktól ez az időszak követelte meg a legnagyobb talpraesettséget és stratégiai érzéket. Februárban minden édesanya szeme előtt egyetlen cél lebegett: eladó sorba került leánya minél gyorsabb és előnyösebb férjhez adása.

Az első bálozó lányoknak kitüntetett helyzetük volt, ők voltak az egyetlenek, akik fehér ruhában, rózsával a hajukban jelenhettek meg. A többi fiatal lány a halvány rózsaszín, kék és sárga színű kelmék közt válogathatott, ha báli ruhát varratott magának. A középkorú dámáknak is megvolt a maguk színskálája: bordó, dohánybarna, lila, szürke, tengerkék és sötétzöld selyemruhájukban üldögéltek a sarokban, szemüket lánykájukra tapasztva. Feketét csak az özvegy vagy nagyon idős asszonyok öltöttek.

Hölgy férfikísérő nélkül nem léphetett ki a házból, ha bálba igyekezett, így alakult ki a „házifiúk” rendszere. A házifiú olyan, szintén a bálba igyekvő ifjú volt, akit a szülők a lányos házhoz hívtak, hogy – felügyelet mellett – elkísérje a lányt a bál helyszínére, belépjen vele a terembe, s ott átadja neki az asztalra kikészített táncrendek egyikét. Mivel a házifiú amolyan bevonulási kellék is volt, esztétikai szempontok határozták meg, kit kér fel erre a feladatra az élelmes mama.

A táncrend egy kis, női tenyérbe illeszkedő ötvösi remekmű, melynek fedelét felpattintva vagy félretolva a hölgy az aznapi táncokat találta sorrendben egy lapon. A táncrend mellé kapott pici ceruzával pedig feljegyezhette, melyik táncot melyik ifjúnak ígéri. Lekérni nem volt szabad senkit sem, aki elhalászta bajtársa partnernőjét, másnap párbajjal számolhatott.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!