Kacér grófnők és cselédlányok az álarc mögött

Mindaz a fenség, amit a bál szóhoz képzeletünk társít – suhogó, méregdrága selyemruhák, tűzijáték, nagyszabású látványosságok és sejtelmes mosolyok az álarc mögül – a Napkirály, XIV. Lajos udvarában élte fénykorát. Pompás maszkabáljainak híre nyomán az álarcosbálok rendezése a 18. században divattá vált a királyokat utánzó főúri kastélyokban is, majd a 19. századi Pest-Budán már nemcsak az arisztokrácia, hanem a gazdag polgárság is ilyen bálokon mulatott.

Míg a családfők azért kedvelték a bálokat, mert a jó vacsora után végre nejüket hátrahagyva elvonulhattak egy jót kártyázni és dohányozni a „pipatóriumba”, a családanyáktól ez az időszak követelte meg a legnagyobb talpraesettséget és stratégiai érzéket. Februárban minden édesanya szeme előtt egyetlen cél lebegett: eladó sorba került leánya minél gyorsabb és előnyösebb férjhez adása.

Az első bálozó lányoknak kitüntetett helyzetük volt, ők voltak az egyetlenek, akik fehér ruhában, rózsával a hajukban jelenhettek meg. A többi fiatal lány a halvány rózsaszín, kék és sárga színű kelmék közt válogathatott, ha báli ruhát varratott magának. A középkorú dámáknak is megvolt a maguk színskálája: bordó, dohánybarna, lila, szürke, tengerkék és sötétzöld selyemruhájukban üldögéltek a sarokban, szemüket lánykájukra tapasztva. Feketét csak az özvegy vagy nagyon idős asszonyok öltöttek.

Hölgy férfikísérő nélkül nem léphetett ki a házból, ha bálba igyekezett, így alakult ki a „házifiúk” rendszere. A házifiú olyan, szintén a bálba igyekvő ifjú volt, akit a szülők a lányos házhoz hívtak, hogy – felügyelet mellett – elkísérje a lányt a bál helyszínére, belépjen vele a terembe, s ott átadja neki az asztalra kikészített táncrendek egyikét. Mivel a házifiú amolyan bevonulási kellék is volt, esztétikai szempontok határozták meg, kit kér fel erre a feladatra az élelmes mama.

A táncrend egy kis, női tenyérbe illeszkedő ötvösi remekmű, melynek fedelét felpattintva vagy félretolva a hölgy az aznapi táncokat találta sorrendben egy lapon. A táncrend mellé kapott pici ceruzával pedig feljegyezhette, melyik táncot melyik ifjúnak ígéri. Lekérni nem volt szabad senkit sem, aki elhalászta bajtársa partnernőjét, másnap párbajjal számolhatott.