Életforma.hu

ÉLET-MÓD

4 szexkérdés: néha beszélni is kell róla, nemcsak csinálni

Van, amikor muszáj kiteríteni a lapokat és nyílt kártyákkal játszani. A dolog már csak azért is megéri, mert a végén felszabadító és könnyed szex vár titeket.

Egy szociáltudós szerint azon párok, akik pajkos beszélgetéseket is folytatnak egymással, tízszer boldogabb kapcsolatban élnek, mint azok, akik inkább kerülik a sikamlós témákat. Egy kis pikáns beszélgetés nemcsak a köztetek lévő kapcsolatot erősíti, de azáltal, hogy őszintén megnyíltok egymás előtt, annak minősége is észrevehetően javul. Van azonban néhány olyan téma, amit érdemes terítékre venni, ezek mind olyan alap dolgok, amiket tényleg nem lehet a szőnyeg alá söpörni.

Mik a korlátaid?

Ez talán az egyik legfontosabb kérdés, de azelőtt, hogy ezt a párodnak is meg tudd válaszolni, határozottan el kell választanod a fantáziádat a saját lényedtől. Lehet, hogy vonzónak találsz egy vad, szexuális szituációt, amit szívesen átélnél, de ha közben fenntartásaid vannak bizonyos részletek miatt, lehet, hogy mégsem lenne túlságosan kényelmes számodra, ha a valóságban is átélnéd.

Éppen ezért, még mielőtt a vadabb fantáziák megvalósításába, vagy netán kísérletezgetésbe fognátok, érdemes tisztázni, mi az, ami még belefér és mi az, ami nem.

Kép: pixabay.com

Rutin, a vágy gyilkosa

Semmi sem öli annál jobban a szexuális vágyat, ha azon eluralkodik a rutin: ugyanazok a pózok, megszokott mozdulatok, változatlan helyszín. Természetes, ha a rohanó hétköznapokban nincs mindig energia és hangulat arra, hogy szexuális ragadozóként csábítsd el a pasidat, de ha felfedezed az együttléteitekben a rutin első jeleit, az közbeavatkozást igényel.

Egyik megoldás az, ha a régi mintázatokat megtöröd egy-egy új pózzal, de az is célt érhet, ha kivételesen nem az ágyban várod meg a párodat, hanem bebújsz mellé a zuhany alá. Még ha ott nem is lesztek egymáséi, a meztelenség, a forró gőz, egymás testének simogatása megadhatja azt az apró kis plusz izgalmat, amire szükség van ilyen esetekben.

Ha esetleg olyan élethelyzetben és nagy projektben vagytok, hogy szinte időtök sincs egymásra, akkor érdemesebb egy alkalmas pillanatban megbeszélni a dolgot. Jó ötlet, ha a zűrös időszak végén egy hosszú hétvégével jutalmazzátok meg magatokat. Ha erre nincs keretetek, akkor tartsatok egy házi wellness-hétvégét, finomságokkal, pihenéssel, melynek újra felfedezhetitek egymást és a lakás különböző pontjait is.

Kép: pixabay.com

Milyen gyakran igényled az együttléteket?

Amennyire nélkülözi ez a kérdés a romantikát, annyira lényeges ez a téma az összhang érdekében. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy egy héten hányszor szeretnél összebújni a pasiddal, hanem az időzítésről. Míg van, aki inkább este szeret pajkoskodni, mások nem vetik meg a kora reggeli mókákat sem. Ennyire eltérő szokások esetén csakis a kompromisszum vezethet eredményre, így kicsit mindenki kedveskedik a másik félnek, ugyanakkor nem is áldozza fel teljesen a saját igényeit. Ha a pasid rajong a reggeli ágytornáért, lepd meg vele a hétköznapok rohanásától mentes hétvégi napokon. Amolyan csereüzlet alapon nyugodtan jelezd neki, hogy neked sem lenne ellenedre, ha időnként mondjuk legelőször az ágyat találnátok meg a munka után hazaérve. Az ilyen apróbb kompromisszumokkal elkerülhető, hogy hiányérzet alakuljon ki a felekben, ami egy idő után rosszabb esetben akár eltávolodáshoz is vezethet.

Kép: pixabay.com

Ha éppen nincs hozzá energiád

Valljuk be, akármennyire is kielégítő tud lenni egy szenvedélyes együttlét, legalább annyi energiát is igényel. A fárasztó szót inkább nem használnánk, mert a kielégülés utáni kellemes fáradtságot nem lehet ilyen negatív jelzővel illetni. Éppen ezért, ha úgy érzed egy-egy fárasztó munkanap után, hogy semmi erőd az összebújáshoz, és legszívesebben csak mozdulatlanul feküdnél az ágyban, ne titkold a pasid előtt. Ahelyett, hogy az ő kedvéért és az esetleges értetlenkedő kérdések elkerülése érdekében belemennél, célravezetőbb, ha őszintén vallasz neki. Egy őszintén vágyott együttlét rutinjellegű, ütemszerű és jó esetben is csak mérsékelten lehet kielégítő - nemcsak a pasid számára, számodra is.

Kép: pixabay.com

Minden bizonnyal csak a jó szándék vezérel, pedig valójában ennél rosszabbat nehezen tehetnél szex közben. A jó szex kulcsa nem a változatos repertoárban rejlik, de még csak nem is a különféle trükkökben és praktikákban. Az ehhez vezető út végig az őszinteséggel van kikövezve. Legyen szó vágyakról, legyen szó arról, hogy épp milyen hangulatban vagy, ha őszintén tudtok beszélni a legféltettebb szextitkaitokról is, az felszabadít titeket az ágyban, ez pedig roppant módon kielégítő élményekhez vezethet.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.