Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 fontos tipp az őszi egészségért

Az őszi hirtelen lehűléssel a megfázásos megbetegedések is gyakoribbá válnak, melyek évente több százezer embert érintenek. Odafigyeléssel azonban sokat tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a komolyabb szövődményeket. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program segít felvenni a harcot a náthával, hogy akár mesedoktorként is helyt tudj állni, hiszen a kórházak most új időpontokkal várják az önkénteseket!

Ősztől márciusig a meghűlés évente sok százezer embert érint, egy felnőtt akár 4-5 alkalommal is elkaphatja a náthát egy évben. Ez a szám pedig a gyermekek esetében még nagyobb lehet. Egészségünk megőrzéséért azonban számos praktikát bevethetünk, így elkerülhetjük az őszi megfázást és a vírusok okozta betegségeket. A K&H gyógyvarázs szervezői ezért össze is gyűjtöttek 5 tippet arra, hogyan  maradhatunk kis odafigyeléssel ősszel is egészségesek.

Vitaminok minden mennyiségben

A megfelelő mennyiségű és minőségű vitamin pótlása ősszel nehezebb, de nem lehetetlen. A szezon legegészségesebb természetes vitaminforrása többek között a sütőtök, az édesburgonya, a cékla, de emellett szőlőt, körtét és almát is érdemes bőven enni. A helyes táplálkozás mellett ebben az időszakban a táplálék-kiegészítők, vitaminok szedése is szükséges lehet.

Ne felejts el kezet mosni!

A rendszeres és alapos kézmosásra nagyobb figyelmet kell fordítani hideg idő esetén, ugyanis ilyenkor a zárt terekben nagyobb valószínűséggel kapjuk el a betegségeket közlekedési eszközökön, iskolában, munkahelyen.

Kép: pxhere

Még az Európai Parlament összes mosdóját is felszerelték a helyes kézmosást bemutató tájékoztatóval évekkel ezelőtt! Már akkor tudták a szakemberek, hogy a megfelelő kézhigiénia kevesebb munkahelyi hiányzást jelent: több mint felére lehetne csökkenteni a rossz kézmosások miatti betegségeket, illetve az abból következő betegállományos napok számát.

Mozogj! Aludj!

Az év vége előtt hajlamosak vagyunk túlhajtani magunkat, ezért iktassunk be pihenésre alkalmas időszakokat, a rekreációnak ugyanis nagy szerepe van egészségünk megőrzésében. A rendszeres, friss levegőn töltött mozgás mellett a pihentető alvás is rengeteget segít. Gyerekeknek 9-11, felnőtteknek pedig 7-9 óra alvás az ideális.Rekreáció mesterfokon: meseolvasás

Ha kellő energiával rendelkezünk, bátran vágjunk bele a személyes meseolvasásba is.

− A fizikai jólétünk fenntartása mellett a lelki egészségünk megőrzésére ugyanakkora hangsúlyt kell fektetni, ezért érdemes olyan tevékenységeket is folytatni, amelyek a szellemi feltöltődésünket szolgálják. Az önkéntes meseolvasással például amellett, hogy a kis betegeken segítünk, mi magunk is egy különleges élménnyel gazdagodhatunk. A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is igyekszik hozzájárulni, ezért a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program 45 kórházában várja új időpontokkal az önkénteseket – hívta fel a figyelmet Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A mesedoktorok programra itt tudsz regisztrálni!

Nem érzed magad jól?

Minden igyekezetünk ellenére is előfordulhat, hogy nem tudjuk megfázás vagy megbetegedés nélkül átvészelni az őszi-téli hónapokat. Ha hőemelkedéssel, lázzal küszködünk, hidegrázás tör ránk, vagy levertnek érezzük magunkat, ne menjünk közösségbe, hanem válasszunk inkább olyan kikapcsolódási formát, amihez nem szükséges kimozdulni – így mások egészségére is figyelünk. Ebben az esetben például otthon is készíthetsz mesevideót, amit a www.khgyogyvarazs.hu webes felületen keresztül tudsz feltölteni, így a kórházak kisbetegei bármikor megnézhetik azt.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.