Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A csönd is tud olyan fülsüketítő lenni, mint az üvöltés

Amikor haragra gerjedünk valami miatt, vagy valaki ellen, gyomrunk görcsbe rándul, fejünkbe vér tolul, és hajlamosak vagyunk elveszíteni józan ítélőképességünket.

Haragunkban olyan dolgokat is képesek vagyunk a másik fejéhez vágni, amit később, lehiggadva már megbánunk. Ám csak kevesen képesek ezt belátni, bocsánatot kérni, békét kötni. És, a sértések okozta fájdalmak a másikban sokszor csak nehezen múlnak el, sőt ha nagyon mélyek, tán nem is képes megbocsátani. Egy-egy dühkitörés tehát akár hosszú időre, vagy örökre megronthat egy kapcsolatot.

Így mielőtt a harag akár csak percekre is átveszi az uralmat szívünk és gondolataink felett először is gondoljunk az ókori bölcs Ovidius mondására: "A vágy és a harag a legrosszabb tanácsadók."

Sok igazság van abban a japán bölcsességben is, mely így szól: "Aki mosolyog, az mindig erősebb annál, aki haragszik." Mert valóban, sokszor a gyengeség az oka a dühkitörésnek. Amikor nem tudunk megfelelő érveket felhozni a másik meggyőzésére, vagy nem gondolkodunk el azon, hogy mennyire vagyunk hibásak mi magunk abban, ami a haragunkat kiváltó eseményt előidézte.

Bár talán sokan divatjamúltnak tekintik a '80-as évek népszerű és sikeres képességfejlesztő szakemberét Dale Carnegie-t, ám tanácsai még ma is sokat segíthetnek abban, hogy ne a harag legyen tanácsadónk, illetve megelőzzük, hogy mások haragja a fejünkre zúduljon. A több millió példányban elkelt könyvében a Sikerkalauzban 9 pontban foglalta össze azokat a módszereket, amelyekkel hatást gyakorolhatunk másokra sértődés, vagy harag felkeltése nélkül.

1. Kezdd dicsérettel és becsületes elismeréssel.
2. Közvetve hívd fel mások figyelmét hibáikra.
3. Beszélj előbb saját hibáidról, mielőtt a másikat bírálod.
4. Inkább kérdéseket tégy fel, mint közvetlen parancsokat adj.
5. Engedd, hogy a másik megmentse a látszatot és ne kelljen restelkednie.
6. Dicsérd a legkisebb fejlődést is és dicsérj minden fejlődést. Légy szívélyes az elismerésben és a dicséretben bőkezű.
7. Tedd lehetővé, hogy a másiknak jó híre legyen - és eszerint cselekedjék.
8. Bátorítsd a másikat. Tűntesd fel könnyen helyrehozhatónak azt a hibát, amelyet meg akarsz javítani. Hitesd el vele, hogy olyasmit kérsz tőle, amit könnyen megtehet.
9. Mindig úgy cselekedj, hogy a másik szívesen megtegye azt, aminek a megtételére rá akarod bírni.

Ezek a módszerek egyúttal saját gyengeségeinkre, meggyőzési módszereink hiányosságaira is rámutatnak, s alkalmazásukkal azt is megelőzhetjük, hogy haragra gerjedjünk.

Végezetül, íme egy idézet Márai Sándortól, mely leginkább azoknak szól, akik haragszanak az egész világra:

"Sokáig azt hisszük, ismerjük vágyainkat, hajlamaink, indulataink természetét. Ilyen pillanatokban fülsüketítő explózió figyelmeztet - mert a csönd pianisszimója is tud olyan fülsüketítő lenni, mint a fortisszimó -, hogy merőben másfelé élünk, mint ahol szeretnénk élni, más a foglalkozásunk is, mint amihez igazán értünk, más emberek kegyét keressük vagy haragját ingereljük, s közönyösen és süket messzeségben élünk azoktól, akikre igazán vágyunk, akikhez minden következménnyel közünk van... Aki e figyelmeztetésre süket marad, örökké sután, balogul, melléje él az életnek." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)

FK


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.