Kedves Pszichológusnő!Azért írok Önnek, mert azt tapasztalom az utóbbi időben a kislányomon, hogy sokszor nem mond igazat. 8 éves, nagyon jól tanul, értelmes, okos, jóérzésű gyerek. Mégis, amikor valami galibát csinál, rendszeresen letagadja, vagy ami még rosszabb, másra próbálja kenni. A múlt héten elcsente a telefonomat játszani, leejtette és összetört a képernyője. Érthetően mérges lettem, de ami még jobban felzaklatott az az, hogy azt mondta, nem is ő volt, hanem testvére. Az öccse éppen velem volt, úgyhogy elég hamar kiderült, hogy hazudott a lányom. És ráadásul a felelősséget is megpróbálta másra hárítani. Nekünk nem ez az értékrendünk, ha hibázunk, igyekszünk beismerni, nem tudom, hogy honnan jön ez nála...? Az iskolában is történt egy hasonló eset, ott rátenyerelt a rajzára, amit be kellett adni, és összegyűrődött. Ezt pedig egy kisfiúra fogta. Kérem, segítsen, nem akarom, hogy rossz irányba induljon a gyerekem!
Üdvözlettel: egy Édesanya
Kedves Édesanya!
Nem könnyű megélni, ha a gyermekünk olyan módon próbálja megoldani a nehézségeit, ami a mi értékrendünkkel nem összeegyeztethető. Ilyenkor könnyen az a gondolatunk támadhat, hogy valamit nagyon elrontottunk, vagy hogy esetleg eleve ilyen jellemtelen ez a gyerek?! Az igazság ezzel szemben az, hogy a gyerekek erkölcsi fejlődése ugyanúgy egy folyamat része, mint például az intellektuális épülésük. Hosszú az út, mire megtanulja a gyerek, hogy a hazugságnak milyen morális következményei vannak. Erre a komplex látásmódra legkorábban 10-12 évesen lesznek stabilan érettek. Tehát az, hogy füllent egy gyerkőc, nem jelenti azt, hogy hazug, még kevésbé, hogy örökre ilyen marad.
Füllentés és füllentés között persze nagy különbségek vannak. Közel ötéves korukra kezd kialakulni a gyerekek képessége, hogy magabiztosan meg tudják különböztetni a valóságot a képzeletükben zajló vágyaktól, fantáziáiktól. Ebben a korban teljesen elfogadható dolog, ha azt mondják például, hogy beszélgettek az Állatkertben az oroszlánnal, és az megígérte nekik, hogy megvédi. Vagy, hogy az apukája egyik nap nem jött érte az óvodába, és ő egyedül biciklizve bejárta a várost. Ezek az úgynevezett "fantáziahazugságok", amik csupán azt mutatják, hogy élénk a gyermek képzelőereje. Ez a jelenség iskolakezdésre el szokott múlni, ha mégsem, azt neurotikus tünetnek szoktuk értelmezni, és ilyenkor érdemes pszichológushoz fordulni.
Annak a jelenségnek, amiről Ön ír, más lehet a gyökere. Ebben a helyzetben úgy tűnik, hogy a gyerek szeretne megúszni valamilyen büntetést, esetleg a saját önképébe nem fér bele, hogy belássa: elrontott valamit. Érdemes végiggondolni, hogy milyen a család viszonya a teljesítményhez, mennyire követeljük meg magunktól és a gyerektől is, hogy minden helyzetben tökéletesen teljesítsen, viselkedjen. Vajon mi el tudjuk-e ismerni, ha hibáztunk? Azon is érdemes eltöprengeni, hogy miért nem meri elárulni nekünk a gyerek, ha elrontott valamit? Nem túlságosan szigorú büntetés követi-e a vétséget (kiabálás, veszekedés, leszidás). Ha sikerül ilyenkor higgadtnak maradni, és elmondani a gyereknek, hogy nincs baj azzal, ha hibázott, inkább forduljon hozzánk és hárítsuk el közösen a problémát, akkor ez növeli a bizalmat a szülő és a gyerek között. Ha erősítjük benne, hogy tudjuk, ő alapvetően egy jó és becsületes gyerek, aki ebben az esetben csupán hibázott (füllentett), az az énképében ezt a vonást erősíti meg, és egy idő után önszabályozó módon fog működni benne ez a megelőlegezett bizalom. Dicsérjük meg, ha sikerült beismernie, hogy nem mondott igazat, hiszen ez egyáltalán nem egyszerű, ráadásul azt is mutatja, hogy bízik bennünk!
Nagyon fontos elkerülni azt is, hogy ne „vadásszunk a hazugságra”. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy nem mond igazat, de ne vallassuk, és soha ne mondjuk neki, hogy hazug!
Ha ezeket sikerül megvalósítani, akkor jó esélyünk van arra, hogy a gyerek viselkedését jó irányba fordítsuk. Persze a változás nem máról holnapra következik be, ha a füllentés, hazudozás a változtatások ellenére hónapokkal később sem javul, érdemes felkeresni egy gyermekpszichológust, vagy családterapeutát.
Üdvözlettel:
Szendrei Judit pszichológus
Leveleiket az [email protected] e-mail címre várjuk.
Az előző olvasói levelet és a pszichológus válaszát IDE KATTINTVA olvashatjátok.
