Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A légszennyezettség csökkent, a műanyag szemét nőtt

Már-már azt hittük, hogy a koronavírus járvány miatt bekövetkező gazdasági változások környezetünkre gyakorolt hatása csak pozitív lehet. A levegőszennyezettség valóban csökkent ugyan, de műanyag szeméttel a korábbiaknál sokkal jobban terheljük természeti környezetünket.

A koronavírus járvány kitörése után pár héttel már meg is jelentek azok a győzelmi jelentésnek is beillő beszámolók, melyek arról szóltak, hogy számos országban csökkent a felére, harmadára, tizedére a légszennyezettség korábbi mértéke, hogy Borsod megyéből is látszanak már a Kárpátok hegyláncai, hogy Új-Delhiben végre nem csak pár métert lehet csak látni a szmog miatt, hanem annál azért egy kicsivel többet is.

Egyszóval kitisztult a levegő, fellélegezhetünk, megvan a recept a klímaválságra is: álljon le az élet, kapcsoljunk egy fokozattal kisebb sebességre.

Csakhogy az élet nem ennyire fekete és fehér, mert ami elvész a réven, azt a vámon bizony meg kell fizetni, tartja a jó öreg mondás; és így igaz, a termelés részbeni leállásával csökkent ugyan a széndioxid szennyezettség, de a fogyasztás, és legfőképpen a lakossági fogyasztás mértéke nem, ahol pedig másfajta szennyezőanyagok megjelenésével kell számolnunk, a korábbiaknál fokozottabb mértékben.

Szét kellene válogatni! Fotó: depositphotos.com

 

Egy friss felmérés szerint az ausztrál háztartásokban a koronavírus megjelenése óta mintegy tíz százalékkal több (egyébként újra hasznosítható) anyagot dobtak a szemétbe, gyakran nem is a szelektív hulladékgyűjtőkbe, hanem csak a háztartási szemetek közé – írja a Melbourne-ben megjelenő The Age, s tegyük hozzá: minden valószínűség szerint mi, magyarok sem működünk másként.

A hulladék nagy része műanyaghulladék volt, szupermarketek bevásárló szatyrai, illetve a házhoz szállított élelmiszer műanyag csomagolása. Az újrahasznosítás kérdésével foglalkozó ausztrál állami szerv szerint sürgős intézkedésekre lenne szükség az elmúlt két hónapban keletkezett megnövekedett mennyiségű műanyaghulladék kezelése érdekében.

Az ausztrál környezetvédelmi célok között szerepelt, hogy a műanyag csomagolások 70 százalékát valamilyen módon újrahasznosítják, vagy komposztálják, azonban az új és váratlan trendekkel ezeket a célokat 2025-ig már biztosan nem fogják teljesíteni.

Egyre elterjedtebb gyakorlat Ausztráliában is, hogy a vendéglátóhelyeken olyan poharakban szolgálják ki az italokat, melyeket vissza lehet váltani. Most a járvány miatt viszont általában ezeket is a szemétbe dobták, félve attól, hogy nem lehet őket kellő mértékben fertőtleníteni. Sajnos ezek a poharak nem újra hasznosíthatók, vagyis környezetünk így még tovább szennyeződik.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.