Az epilálás története messze visszanyúlik a történelemben. Már az ókorban kísérleteztek szőrtelenítéssel a hölgyek, és a középkorban is divatos volt. Szemben a mai szokásokkal, akkor elsősorban a kar és a szemöldök esett áldozatul, hiszen azok látszottak, látszhattak leginkább, igazán azonban a 20. században terjedt el. Ekkor jelentek meg a női borotvák, és a fejlődéssel a kémiai anyagok is egyre kifinomultabbakká és bőrbarátabbá váltak. Persze a gyantázás azóta is népszerű - különösen, amióta az otthon használatos hideggyanták választéka is egyre szélesebb -, hiszen az ideiglenes megoldások közül így lehet a leghosszabb, közel egy hónapig tartó hatást elérni. Ma már azonban számos más megoldás van arra, hogy egy nő lábán található átlag 16 800 vagy a hónaljon növő 600 szőrszálat eltüntesse.

Az első női borotva

1915-ben jelent meg, ez a Gillette cég Milady Decollete névre hallgató terméke volt. Bár a reklámszlogen szemérmesen csupán bőrsimításról beszélt, valójában az eszköz ugyanarra szolgált, mint az akkor már három európai gyárban gyártott férfiborotvák. A borotva azóta is az egyik leggyakrabban használt eszköz - sőt, ma már kifejezetten női borotvahabokat is kínálnak a tökéletes komfort érdekében -, és kétségtelen, hogy a borotválás a leggyorsabb fájdalommentes módszer, amely bármikor és bárhol elvégezhető. Igaz, a hatásfoka nem a legtökéletesebb, hiszen néhány nap múlva a szőr újból kinő, ráadásul a folyamatos borotválás egyre sötétebb és erősebb szálakat eredményez.

Akik a fájdalmat jobban tűrik, dönthetnek az epilátor - női villanyborotva - mellett. Ezek a csinos, nőies darabok gyakorlatilag csipeszként működnek, és tövestől kitépik a szőrszálakat, ezért a hatásuk is tartósabb. A kizárólag száraz bőrfelületen használható gépek okozta fájdalom enyhítése érdekében különböző masszázs- vagy hűsítőfejes termékeket is kínálnak a gyártók, ám ez a módszer kellemesnek semmiképpen sem nevezhető (bár vannak, akik úgy vélik, hogy ha a bőr hozzászokott, a szőr pedig ritkult, már nem is olyan szörnyű).

A kémiai szerek - krémek - jóllehet tökéletesen fájdalommentesek, szintén csupán ideiglenesen, legfeljebb néhány hétre kínálnak megoldást.

A 21. század újdonságait,

A lézeres és elektromos szőrtelenítést, valamint a legfiatalabb módszert, az úgynevezett villanófényt, az IPL - intenzív pulzáló fény - technológiát viszont a tartós szőrtelenítés kategóriájába sorolják. A „végleges" szó használatát az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, az FDA nem engedélyezi, mivel - bár a legújabb technológiák valóban hosszú időre, akár évekre eltávolítják a szőrt - a statisztikák szerint ma még nem létezik olyan megoldás, amely valóban örökre száműzi a szőrnövekedés problémáját: igaz, az esetek 95 százalékában jelentősen csökken a növekedés intenzitása, öt százalék azonban sikertelen.

Ezek a módszerek nem olcsók, nem gyorsak, és még csak nem is kellemesek. Az IPL kezelésből például - a szőrszálak növekedési fázisától függően - átlag öt alkalomra van szükség, és mivel egy kezelés között minimum három hétnek kell eltelnie, ez hozzávetőleg fél évet jelent. Nem fáj, de a vakuszerű villantásokat enyhe csípő, szúrós érzés kísérheti.

Érdemes a téli hónapokra időzíteni

A kezeléseket, ha valaki e mellett dönt, mert napozni, szoláriumozni vagy barnító krémet használni már az egyes alkalmakat megelőző három hétben és az azokat követő hét napon sem ajánlott. Ősz szálakat pedig egyáltalán nem kezelnek.

A napozást lézeres szőrtelenítés előtt és után sem ajánlják, és ez a módszer is akkor a leghatékonyabb, ha néhány milliméter hosszúak a szőrszálak. Két-három kezelés alatt itt sem lesz látványos az eredmény, az egyes alkalmak között pedig hat-nyolc hét „pihenőidőt" ajánlanak. A módszer lényege, hogy a lézer energiája a szőrszálon keresztül elpusztítja a szőrtüszőt. Elsősorban a sötét szőr igazi ellensége ez a kezelés, az ősz, szőke és vörös árnyalatúaknál nem biztos, hogy eredményes lesz.

Az első szőrtelenítő keveréket állítólag az ókori Egyiptom szépséges királynője, Kleopátra készítette. Égetett meszet, arzén-triszulfátot és egy kevés vizet, valamint olívaolajat tartalmazott. A gyanta feltalálását is az ókori egyiptomiaknak tulajdonítják, cukorból, vízből és citromból készült a massza. Egyes források szerint az arab országokban férgeket, az ókori Rómában pedig főtt piócákat alkalmaztak a felesleges szőr eltávolítására, de ennél kellemetlenebb eljárásról is lehet olvasni: gyertyával égették le a nemkívánatos szálakat. A repkénnyel kevert kátrányt, szamárzsírt, kecskeepét, denevér- és kígyóvér-kivonatot vagy a későbbi időkben macskaürüléket tartalmazó elegy is felbukkan az antik korok szőrtelenítőinek sorában. A 20. század legelején pedig egy csiszolópapírszerű anyagból készült kesztyű volt az epilátor, azzal lehetett ledörzsölni a szőrt. Arról nem szól a fáma, hogy vajon mekkora fájdalommal jártak ezek a kezelések, és a hatásfokukról sem sokat tudni.

Sebők Orsolya

Illusztráció: Förster Tamás