Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A well-being sohasem volt annyira fontos, mint napjainkban

Így küzdhetünk meg a bizonytalanságok miatt keletkező stresszel.

A well-being, vagyis az általános „jóllétre” vonatkozó kifejezés az előző évtizedben vonult be a köztudatba, de az elmúlt években egy kicsit háttérbe szorult. A pandémia, valamint az ukrán-orosz háború miatti bizonytalanság következtében azonban újra előtérbe került, hiszen magyarok millióinak kell megküzdenie váratlan kihívások miatt jelentkező tartós stresszel.

Évtizedekkel ezelőtt még az volt az általános vélekedés, hogy csak az érezheti jól magát, akinek megvan az anyagi biztonsága („wellfare”), vagyis rendelkezik azokkal a javakkal, így például autóval vagy családi házzal, amelyek megszerzése évtizedeket vehet igénybe. „Korábban sokan úgy gondolták, hogy aki gazdag, az boldog is egyben, és emiatt elterjedt az a téves nézet, hogy csak az lehet boldog, akinek elegendő pénze van. Holott tudományosan is bizonyított, hogy az anyagi jólétnek nincs, vagy nem feltétlenül van szoros kapcsolata a boldogsággal, illetve jólléttel” – mutatott rá Junttila Risto, a Technogym fitneszberendezések hazai forgalmazója, a Finn Wellness Kft. tulajdonosa.

De mi is az az well-being? 

Az Európai Unió, az OECD, az ENSZ, vagy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség dokumentumaiban a klasszikus „wellfare” kifejezést felváltotta a „well-being”. Sok kutatás szerint a valódi boldogságot globálisan mérve a legtöbb boldog ember már nem feltétlenül a jómódú államokban él. A „jóllét” sokkal inkább örömöt, biztonságot és egészséget takar. Utóbbira a koronavírus járvány miatt az elmúlt időszakban kifejezetten nagy figyelem irányult.

A sportolás és az edzés nagy szerepet játszik az általános „jóllét” érzésének kialakulásában, mivel hozzájárul a stressz leküzdéséhez. A stressz csökkentése kiemelten fontos, hiszen állandó készenléti állapotba kényszeríti a szervezetet, ami hosszútávon rendkívül megterhelő a testnek és a léleknek. A stressz emellett számos betegség kialakulásához vezethet egy gyomorfekélytől egészen a daganatos megbetegedésekig. Éppen ezért kiemelten fontos tenni ellene. „A tartós well-being érzés nem valósítható meg sportolás nélkül, mivel mozgás közben az agy boldogsághormont termel, hozzájárulva ezáltal a jó közérzet kialakulásához, valamint a stressz leküzdéséhez” – hívta figyelmet Junttila Risto, a Finn Wellness Kft. tulajdonosa.

A well-being alapja a rendszeres sport és mozgás

A rendszeresen testmozgás létfontossága

A rendszeres testmozgás nem csak a boldogsághormon szintjét növeli, hanem az önbizalmat is. Az, aki rendszeresen sportol, az az élet más akadályait is könnyebben fogja venni, legyen szó akár arról, ha lépcsőzni kell a liftezés helyett, vagy például, ha meg kell oldani egy kihívást jelentő helyzetet. A sport nem csak közvetlenül, hanem közvetve is támogatja az egészséget. „Stresszes időszakokban, például amikor határidőre kell elkészülni egy munkával, akkor általában nem alszik jól az ember. A testmozgás viszont javítja az alvásminőséget, éppen ezért pihentetőbbé válhatnak az éjszakák azok számára, akik rendszeresen sportolnak” – hangsúlyozta Junttila Risto.

A megfelelő mozgásforma kiválasztásakor azonban figyelni kell arra, hogy a sport kizárólag a feltöltődésről szóljon, ne pedig arról, hogy valaki még több stressznek tegye ki magát. A megfelelő „well-being” érzés kialakulásához a munkáltatók is hozzájárulhatnak.

Azzal, hogy egy cég különböző, egészséggel kapcsolatos juttatásokat kínál a munkavállalók számára, nem csak a munkáltatói márkáját építi, hanem közvetetten további előnyökre is szert tesz. Többek között azok az alkalmazottak, akik fitnesz és wellness juttatásokat vesznek igénybe, például egy céges edzőtermet, jobban kezelik a stresszt, ellenállóbbak a betegségekkel szemben, emellett javul a közérzetük is

– árulta el a Finn Wellness Kft. tulajdonosa.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.