Rabindranath Tagore: A kezdet

"Honnan jöttem, és hol bukkantál rám? - kérdezi a gyermek az anyját.
És ő könnyes mosollyal válaszol, gyermekét keblére vonva:
"A szívemben rejtőztél, drágám, mint a vágy.
Te voltál a legkedvesebb játék babám és az Isten képmása, akit reggelenként agyagból alkottam magamnak, újra és újra alkotva téged.
Házi istenségünk szentélyében laktál, és az istenséget imádva téged imádtalak.
Te éltél reményeimben és szerelmemben, az életemben és az anyám életében.
Az otthonaink felett uralkodó Halhatatlan Szellem öle időtlen idők óta téged ringatott.
Illat voltál, és körüllebegted fiatal szívem nyíló szirmait.
Életerős tagjaimon a te harmatos lágyságod szikrázott, mint az égi parázs napkelte előtt.
És te, az egek első kedvence, a hajnali pirkadás ikertestvére, a földi lét hullámain hajózva végre kikötöttél a szívemben.
Amint merően a szemedbe nézek, belekáprázom a csodába: te, aki mindenkihez tartoztál, most csak az enyém vagy.
Azért szorítalak úgy a szívemre, mert félek, hogy elveszítelek.
Világok kincse: milyen varázslat vetett az én karcsú karjaimba?"

Az én dalom

Az én dalom lesz a szellő muzsikája, amely körülfon téged, gyermekem, mint a százkarú szerető szerelem.
Az én dalom, mint áldó csók, érint majd homlokon.
Magányodban melléd surran, és belesuttog a füledbe, melletted lesz a tömegben, és szelíd tartózkodással övez.
Az én dalom lesz a szárny, ha álmodsz, álmaidban ezen a szárnyon száll közelebb a szíved az ismeretlenhez.
Ott ragyog feletted, mint hűséges csillagod, ha életutadon az éj sötétje borong.
Az én dalom ül szembogaradon, és ráirányítja a tekintetedet a dolgok mélyére.
És ha a halál csendje elnyeli hangom, az én dalom - a te élő szívedben - tovább dalol.

A bíró

Tessék, mondj, amit akarsz, de én tudom a gyermekem hibáit.
Nem azért szeretem, mert jó - hanem azért, mert az én gyermekem.
Fogalmad sem lehet róla, hogy milyen drága, ha az érdemeit és a hibáit mérlegeled.
Mikor mégis büntetnem kell, mintha egy test lennék vele.
Sír, és vele sír a szívem.
Csak én vádolhatom, egyedül csak nekem van jogom büntetni őt, aki szeretem.

Álmodozás

Elképzelem, anyám, hogy te itthon maradsz, és én idegen országba utazom.
Képzeld el, hogy megrakott csónakom már készen áll a parton.
Nos, anyám, mit hozzak neked, ha visszajövök? De gondold meg jól, mielőtt kimondod.

Anyám, akarsz sok-sok aranyat?
Ott az aranyfolyók partjánál aranyterméssel gazdagok a földek.
És az erdei ösvények árnyékában arany champavirágok lehullt szirmai hevernek.
Száz meg száz kosárba összegyűjtöm neked.

Anyám, akarsz gyöngyöt, akkorát, mint az őszi esőcsepp?
Átmegyek a gyöngysziget partjára.
Ott gyöngyök reszketnek a rét virágain a hajnali fényben, gyöngyöt permetez a tenger vad hulláma, és gyöngyöt dajkál a fű s a homok.

Bátyámnak hozok egy táltos paripát, hogy a felhőkbe szálljon.
Apám varázstollat kap, amely magától ír.
Neked, anyám, ékszer, ékszerdoboz lesz az ajándékod, ami hét király királyságánál többet ér.

Ajándék

Szeretnék valamit adni neked, gyermekem, mielőtt elsodor az élet.
Szétválik a sorsunk, és szerelmünk feledésbe megy.
De ne félj, nem hiszem egy pillanatig sem, hogy ajándékaimmal a szíved is megveszem.
Te még fiatal vagy, a te ösvényed még hosszú, és egy kortyra lenyeled azt a szeretetet, amit adhatunk neked, és magunkra hagysz.
Vár a barátod és a hintalovad. De miért lenne hiba, ha sem időd, sem gondolataid nincsenek számunkra.
Öreg napjainkban számba vesszük a múltat, és a szívünkben - amit elvesztegettünk a kezünkkel örökre - ráérünk dédelgetni majd.
A folyó sebesen rohan egy dallal, és harcba száll minden akadállyal. De a hegy áll, mozdulatlan, emlékezve, és örök szerelemmel őrködik felette.

„Minden megszületett gyermek bizonyíték arra,

hogy Isten még nem mondott le az emberi lényekről."