Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ajjaj! Kétszer annyi sót eszünk, mint kéne

A WHO adatai szerint napi 9-12 gramm sót eszünk naponta, pedig ennek a fele is bőven elég lenne. A sok só káros hatásáról írt most a felejtek.hu, ahol a demenciáról és az Alzheimer-kórrol közöl mind a hozzátartozóknak, mind az enyhén demens betegeknek fontos, tudományos igényességű, de közérthető írás olvasható. 

A magas sótartalmú táplálkozás és a magas vérnyomás kapcsolatát már régóta ismeri a tudomány. A magas vérnyomás szerepe is tisztázott az olyan betegségekben, mint a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a stroke. Az elmúlt évtizedben pedig az is kiderülni látszik, hogy a sóbevitel a szív- és érrendszer útvonalán kívül, közvetlenül is hathat az agy egészségére.

Kép: felejtek.hu

A belek és az agy közötti kapcsolatot, manapság bél-agy tengelyként ismeri a tudomány. Ennek zavarai igen változatos betegségek kialakulásához járulnak hozzá: többek közt a Parkinson-kórhoz, illetve az irritábilis bél szindrómához (IBS).

Dallamokkal az Alzheimer ellen
Már évek óta ismert tény, hogy a zene segíthet az Alzheimer-kór és a demencia tüneteinek enyhítésében. A BBC pedig most létrehozott egy olyan honlapot, ahol a demenciával élő betegek megtalálhatják az általuk szeretett dalokat. Hosszú távon a terv az, hogy egy olyan oldal jöjjön létre, ahol az emlékek előhívását segítő zenei adatbázist találhat a felhasználó.

Ennek folyományaként manapság virágzik a terület kutatása. Öt évvel ezelőtt még csak egy maroknyi publikáció mutatta ki, hogy a magas sóbevitel olyan változásokat indíthat el a bélrendszerben, ami fokozza az agy úgynevezett autoimmunitásra való sérülékenységét. Ez utóbbi jelenség során az immunrendszer hibás módon a saját egészséges sejtjeit és szöveteit támadja. Mindez arra utal, hogy a bélrendszer talán képes az aggyal kommunikálni ezeken az immunjeleken keresztül.

Most a legújabb kutatások egy újabb kapcsolatot fedeztek fel: a bélrendszerből küldött jelek károsíthatják az agy véredényeit, ez romló agyi egészséghez és szellemi hanyatláshoz vezet. Ugyan eddig csak állatkísérletekben sikerült kimutatni a jelenséget, azonban a jövőben feltehetőleg egyre több, embereket is érintő eredmény várható.

A sóbevitel mérséklése világszerte áldásos hatással járna, hiszen szinte az összes felnőtt túl sokat fogyaszt belőle: a WHO által előirányzott napi maximum 5 gramm helyett globálisan átlagosan 9-12 grammot viszünk be belőle naponta.

(Forrás: felejtek.hu, a Scientific American nyomán)


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.