A tüdőrák a tüdőben növekvő rosszindulatú daganat, mely világszerte évente 1,3 millió ember haláláért felelős. A rák a hörgőjáratokban vagy a szivacsos tüdőszövetben alakul ki. A tüdőrák fő típusai az úgynevezett kissejtes és a nem kissejtes tüdődaganat, ahol az elnevezések a daganatot felépítő sejtek mikroszkópos megjelenését tükrözik. Az elkülönítés fontos, mert elsősorban ez határozza meg a további kezelési lehetőségeket.
Magyarországon a tüdőrák a leggyakrabban diagnosztizált rosszindulatú daganat, 2009-ben összesen 10.935 esetet, ebből 6224 új beteget regisztráltak. Hazánkban a daganatos megbetegedések közül tüdőrákban halnak meg a legtöbben, sőt, férfiak körében a tüdőrák okozta halálozásban is világelső hazánk.
A tüdőrák alattomosan kialakuló megbetegedés. A korai stádium panaszmentes, az első intő jelek a rákos daganat fejlődése és gyógyíthatósága szempontjából sajnos általában már későn jelentkeznek, legfontosabb tünetei a következők: nehézlégzés, vérköpés, krónikus köhögés, fogyás, fáradékonyság, visszatérő, nehezen gyógyuló tüdőgyulladás.
A tüdőrák hajlamosító tényezői a dohányzás (a megbetegedések 90 százalékáért felelős), a passzív dohányzás, valamint a környezeti faktorok: légszennyeződés, azbeszt, kristályos szilikátok, radon, aromás szénhidrogének (pl. benzol), nehézfémek. A belélegzett káros anyagok először a tüdő öntisztító rendszerét, a csillószőrös hámsejteket támadják. A hámsejtekbe jutó rákkeltő anyagok megváltoztatják az örökítő anyag (DNS) szerkezetét, aminek következtében a sejtek kontrollálatlan szaporodásnak indulnak.
A tüdőráknál, hasonlóan a többi daganatos megbetegedéshez, több kezelési lehetőség is adódik. A műtét akkor adja a legjobb esélyt a teljes gyógyulásra, ha a betegséget korai stádiumban fedezték fel, amikor a daganat még kicsi és nem terjedt túl a tüdő állományán.
A sugárkezelés a tumor méretének csökkentésére, az elsődleges, vagy áttéti daganat által okozott tünetek enyhítésére szolgál. Sajnos a felhasználási lehetőség erősen függ a felismerés időpontjától is, hiszen a tüdő közvetlen besugárzásának korlátot szabhat a légzésfunkció megóvása.
A kemoterápia során gyógyszereket (citosztatikumokat) alkalmaznak, hogy megállítsák a daganatsejtek növekedését és osztódását. Mivel a citosztatikumok nem kizárólag a daganatsejteket pusztítják, hanem a szervezet egészséges, gyorsan osztódó sejtjeit is károsítják, így számos mellékhatást okoznak. A leggyakrabban károsított egészséges sejtek a csontvelő sejtjei, a gyomor-bélrendszer hámsejtjei, valamint a bőrben található szőrtüszők sejtjei.
Mindazonáltal az elmúlt évek során új gyógymódok az úgynevezett célzott biológiai terápiák jelentek meg e betegség kezelésében is. A modern, célzott, elsősorban a daganatsejtek működését és/vagy túlélését gátló gyógyszerek leggyakoribb célpontjai a daganatsejtek felszínén megtalálható speciális jelfogó molekulák (receptorok), így a célzott biológiai terápiás gyógyszerek kizárólag ezeken a sejteken fejti ki hatásukat.
A daganatos sejt a normális társainál gyorsabban növekszik és szaporodik („burjánzik”), így a túléléshez szükséges tápanyagfelvétele is többszöröse a normálisnak. Egyértelmű tehát, hogy ha a tumor sejteket elvágjuk az éltető „utánpótlási vonalaiktól”, akkor a beteg sejt képtelen lesz szaporodni és fenntartani magát. Már pedig a szervezetben a tápanyagokat és az oxigént szállító utánpótlási útvonalak a hajszálerek, amik a sejt növekedésével párhuzamosan alakulnak és fejlődnek ki. Kézenfekvő megoldás tehát a daganatos sejtekben növekvő erek képződésének megakadályozása, mivel így a daganatos sejtet megakadályozzuk a fejlődésben és a szaporodásban. Ráadásul ez a módszer a daganatos sejtek nagyobb tápanyagigénye miatt specifikusan jobban hat a beteg sejtekre mint normálisra, ami – a már említett speciális jelfogó molekulákon túl – további célzottságot is jelent.
Ma már elérhetők olyan érképződést-gátló terápiák, melyek specifikusan megkötik a daganat által termelt érnövekedést előidéző anyagokat, ezáltal megakadályozzák a daganat érképzését. Az új erek képződése megáll, a daganat nem tud tovább növekedni, a daganat visszafejlődik.
Ezzel a mind epidemiológiai, mind egészség-gazdaságtani szempontból meghatározó társadalmi problémával foglalkozik 2010. november 19-én a „Célkeresztben a tüdőrák – együtt a gyógyulásért” elnevezésű rendezvény. A Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság közös kezdeményezésének kiemelt témái a betegség felismerése, a megelőzés és a kezelési lehetőségek bemutatása.
A rendezvényen a szakma legkiválóbb képviselői vesznek részt, akik az előadásokon túl örömmel válaszolnak a résztvevők és az újságírók kérdéseire is.
A rendezvény helyszíne:
ELTE GÓLYAVÁR –Trefort Rendezvényház
A rendezvény címe:
1087 Múzeum Krt. 6-8.
A rendezvény időpontja:
2010. november 19.
A rendezvény házigazdái:
Prof. Dr. Simon Tamás – a Magyar Rákellenes Liga elnöke
Dr. Kovács Gábor – Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke
Zalatnay Brigitta – televíziós műsorvezető
Programok:
12.00-15.00 ingyen szűrővizsgálatok: vérnyomás, vércukor, koleszterin, COPD,
szénmonoxid, testtömegindex, testzsír
15.00-16:30 ismertető előadások:
Türőrák: drámai a magyar helyzet
A tüdőrák megelőzése, a dohányzás leszokás fontossága és a szűrés lehetősége
Vegyünk észre a korai tüneteket!
Hogyan vizsgálják ki a tüdőrákot?
Mire jó a CT, a PET-CT?
Komplex terápia: műtét és gyógyszeres kezelés egyszerre?
Mit tud a sugárkezelés?
Mikor kell alkalmazni a hagyományos kemoterápiát?
Új lehetőségünk a célzott kezelés, de mikor adhatjuk?
Hogyan csillapíthatók a tünetek (gyengeség, fájdalom)?
Alternatív kezelési lehetőségek, egészséges életmód
A lelki támogatás szerepe a gyógyulásban: család, betegszervezetek
16.30-17.30 orvosi konzultációs lehetőség, regisztráció az újjáélesztett tüdőrák klubban
17.30 Fáklyás felvonulás a tüdőrák hónapjának jegyében, meglepetésprogrammal, meglepetésvendéggel
ÉLET-MÓD
Célkeresztben a tüdőrák
Napjainkban egyre több szó esik a daganatos megbetegedésekről, azonban a leggyakoribb típust, a tüdő daganatos elváltozásait még mindig a némaság fala veszi körül. Pedig hazánkban a daganatos megbetegedések között a tüdőrák a vezető halálok. Úgy ahogy az emlőrákra októberben hívják fel világszerte a figyelmet, november a tüdőrák ellenes küzdelem hónapja. Ebből az alkalomból szervezi a 2010. november 19-én a Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság közös „Célkeresztben a tüdőrák – együtt a gyógyulásért” című rendezvényét.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.