Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csak kezdd el!

A -Csak kezdd el! -program célja, hogy Magyarországon minden forgalmas helyen legyenek olyan kijelölt személyek, akik rendelkeznek alapvető elsősegély-nyújtó alapismeretekkel és baj esetén képesek segíteni.

 

„Bár vannak különösen veszélyeztetett csoportok, a hirtelen szívhalál sajnos mégis bárhol, bárkivel megtörténhet." - világosít fel Dr. Merkely Béla. A sanofi-aventis/Chinoin által életre hívott Csak kezdd el! Program célja, hogy Magyarországon minden forgalmas helyen legyenek olyan kijelölt személyek, akik rendelkeznek alapvető elsősegély-nyújtó alapismeretekkel és baj esetén képesek segíteni. A mozgalomhoz bármilyen közösség csatlakozhat, aki vállalja a támogató szakmai szervezetek által meghatározott követelményeket. Hazánkban naponta (!) 70 ember hal meg a jelenség következtében.

Magyarországon minden órában három embernek áll meg hirtelen a szíve. A szakmai körökben „tömeggyilkosnak" is nevezett jelenség főként azokat a 40-60 év közöttieket fenyegeti, akiknél a koszorúér- betegségek tünetei már egy ideje jelen vannak, azonban - ahogy azt Kolonics György vagy Ocskay Gábor tragikus halála is bebizonyította - egészséges fiatalok is áldozatok eshetnek, bármilyen megelőző tünet nélkül. „Ilyenkor a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, így az agy és maga a szívizomzat is vérellátás nélkül marad. A beteg összeesik, nincs pulzusa és légzése." - nyilatkozta Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ igazgatója, a Magyar Kadiológusok Társaságának jövő évi elnöke a Csak kezdd el! Program indító sajtótájékoztatóján.

„Még a legfejlettebb országokban sem képesek a mentők percek alatt a helyszínre érni. A hirtelen szívhalál esetében azonban azonnali cselekvésre van szükség, hiszen minden segítség nélkül eltelt perc 10 százalékkal csökkenti a beteg életesélyeit. Az ötödik perc után pedig sajnos megindul az agykárosodás." - hívja fel a figyelmet Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat pr-kommunikációs vezetője. Bár a Csak kezdd el! Program szakmai támogatóinak - a Magyar Kardiológusok Társasága és az Országos Mentőszolgálat - képviselői egyöntetűen állítják, hogy a gyors, szakszerű laikus segítség életeket menthet, erre hazánkban kevés esélye van a bajbajutottaknak. Felmérések alapján ugyanis a lakosság kevesebb, mint egy százaléka rendelkezik alapvető elsősegély-nyújtási alapismeretekkel. „Általános tapasztalat, hogy az emberek nem mernek hozzányúlni a sérülthez, mert félnek attól, hogy estlegesen tovább súlyosbítják a beteg állapotát. A hirtelen szívhalál esetén alkalmazandó újraélesztési technika pedig rendkívül egyszerű, könnyen elsajátítható" - teszi hozzá Győrfi.

A sanofi-aventis/Chinoin által életre hívott Csak kezdd el célja, hogy Magyarországon minél több ember rendelkezzen alapvető elsősegély nyújtási alapismeretekkel. „Forgalmas helyeken sokkal nagyobb az esélye annak, hogy baj történik. Ilyenkor azonnali segítségre van szükség. Szeretnénk elérni, hogy a programhoz minél több közösség csatlakozzon, képezzen ki embereket és - lehetőségéhez mérten - szerezzen be defibrillátort. Célunk, hogy a „Csak kezdd el!" egy olyan védjeggyé váljon, melyet az emberek ismernek és keresnek is a nyilvános helyeken, a csatlakozók pedig büszkék lehetnek arra, hogy ők is a „klubhoz" tartoznak." - indokolta Frédéric Ollier, Magyarország legnagyobb francia-magyar gyökerű gyógyszervállalatának vezérigazgatója hogyan tervezik a kezdeményezés kiterjesztését.

A mozgalom első csatlakozója Veresegyház városa. „A település minden forgalmas intézményében lesz legalább egy olyan ember, aki a megfelelő elsősegély-ismeretekkel rendelkezik. Ezenfelül defibrillátorokat is beszerzünk, melyeket a város több pontján elhelyezett táblák segítségével lehet majd megtalálni." - ismertette röviden az pionír projekt megvalósítási folyamatát Pásztor Béla polgármester. A sanofi-aventis/Chinoin, a Magyar Kardiológusok Társasága és az Országos Mentőszolgálat reméli, hogy a Gödöllői-dombságon elterülő város példáját minél több közösség fogja követni, legyen az egy másik település, vállalat vagy szabadidős klub.

Bővebb információ a Csak kezdd el! Program csatlakozási feltételeivel kapcsolatban a 06 80 620 001 ingyenesen hívható zöld számon kapható.

Young & Partners


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.