Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Czeizel: Oltassák be magukat az újinfluenza ellen!

Az InfoRádió által megkérdezett orvos-genetikus szerint a várandós nőknek érdemes beadatni az új influenza elleni vakcinát. Czeizel Endre úgy vélte: a védőoltás semmilyen fejlődési rendellenességet nem okozhat. 



Nagy orvosi felelőtlenség azzal ijesztgetni a várandósokat, hogy ne oltassák be magukat az új influenza elleni vakcinával - mondta az InfoRádiónak Czeizel Endre.

Az orvos-genetikus kiemelte: az ilyen járványok idején a terhes nők jóval nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a szezonális influenza alatt, de kiszámolták, a magas láz hatszor több fejlődési rendellenességet okoz, mint az összes gyógyszer és oltás. Az influenzavírus nem tud fejlődési rendellenességet okozni, és az oltóanyagnak a vírusban csak egy jelölt fehérje komponensét használják fel - tette hozzá.


Czeizel Endre közölte, a magyar szakvéleményeket hallgatva azon csodálkozik, hogy mernek nyilatkozni olyan emberek, akiknek fogalmuk sincs erről a dologról, és azt mondani, hogy a terhesség első három hónapjában nem szabad beadni az oltást. Hangsúlyozta: az őssejtekben semmifajta fejlődési rendellenesség nem alakulhat ki.


Bizonyos szövődmények kialakulhatnak, de a veszélyt összehasonlítva az esetleges kockázattal 10 ezer az egyhez az arány - mondta az orvos-genetikus. Az elmúlt egy évben 840 ezer terhes nőt oltottak be az Egyesült Államokban, és kiderült, semmilyen kockázat nem alakult ki. Bár a H1N1 egy új vírus, de tudjuk, hogy az influenzavírus soha nem okozott fejlődési rendellenességet, ez károgás, amivel sokat ártanak a várandósoknak, és eltántorítják őket egy szükséges orvosi kezeléstől - emelte ki Czeizel Endre.

forrás:www.medipress.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.