Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Durván is végződhet a szalagavató

Egyszerre a kezdet és a búcsú időszaka is a tél a végzős középiskolásoknak, hiszen eljön a szalagavató ideje, ami az első lépés az először még ijesztőnek tűnő új életük felé, és már tudják, hogy hamarosan búcsúzni kell az addig megszokott iskolai környezettől. Egy olyan védőhálótól kell nemsokára elszakadniuk, ami addig hidat képzett a gyerekkor és a felnőtté válás rögös útja között. Mindez pedig egyszerre teszi boldoggá és szomorúvá őket, sokak számára pedig a lelazulás „legjobb” módját, a bulit és ezzel együtt az alkoholfogyasztást jelentheti. A szakember szerint az ünneplés gyakori velejárója a rohamivás, amitől durván elfajulhat az örömteli szórakozás. Az alábbiakban tippeket adunk, hogy mivel lehet elkerülni, hogy rossz vége legyen a szalagavatónak.

Mindegy, hogy öröm vagy bánat: az alkohol jó „barát”

A szalagavató egy fontos esemény a hamarosan felnőtté váló diákok életében. Manapság ez a korosztály sok esetben már tapasztalt alkoholfogyasztó, de persze akadnak, akiknek még ez az első apropó arra, hogy megkóstoljanak valamilyen szeszt. A szalagavató az első ünnepi esemény, amely már az új élet kezdetére készíti fel a végzősöket. Egyszerre vegyül az izgatott várakozás és a búcsúzkodás előszelének érzése, így a diákok a nosztalgiával és örömmel vegyülő, felfokozott hangulatban indulnak neki az estének. Ennek hatására azt érezhetik, hogy most igazán megérdemlik, hogy kirúgjanak a hámból - pedig a mértéktartás ilyenkor is elengedhetetlen lenne. - Nagyon fontos, hogy ne csorduljanak túl érzéseink, és ezzel együtt a poharunk sem, mert ez egy olyan esemény megélését ronthatja el, ami normális esetben csak egyszer van az ember életében!” – teszi hozzá Dr. Simich Rita egészségfejlesztési és prevenciós szakember, aki szerint javarészt a környezet, illetve a család határozza meg, hogy ki, hogyan viselkedik ilyen helyzetben. Na de mi is segíthet a fiataloknak, hogy megtalálják az alkoholfogyasztás során az arany középutat a téli időszakban is?Hol van az arany középút?

Az első alkoholkóstolás nem jelenthet egyet a mértéktelen berúgással

Vannak olyanok, akik az utolsó középsulis évig várnak az első berúgással, a szalagavató azonban a legtöbb esetben már őket sem kerüli el. Szép dolog a barátaink körében, biztonságos környezetben kipróbálni az újdonságokat, így van ez az alkohollal is. Azonban nem szabad engedni, hogy a szalagavató utáni, úgynevezett after túlzott alkoholfogyasztásra sarkalljon minket. Úgy is részt lehet venni a buliban, ha ésszel csináljuk. Hagyjuk meg az első becsípés élményét olyannak, amire évek múltán is szívesen emlékezhetünk majd!

 

Éhgyomorra a kicsi is megárt

A szalagavató a sok vidámság mellett rengeteg stresszel is jár: van, aki beszédet mond, az egész iskola elé ki kell állni táncolni, és még az sem mindegy, hogy hogyan sikerül a lányok frizurája, hiszen egy ilyen ünnepen mindenki a legjobbat szeretné kihozni magából. Éppen ezért sokszor háttérbe szorul az evés a nap folyamán a nagy készülődésben, és az ünnepség utáni after bulin éhgyomorra érkeznek az első italok a szervezetükbe. Mindez pedig akár odáig is vezethet, hogy az egyik legfontosabb napunkból igencsak kevés marad meg másnapra az emlékezetünkben.

A drágább italok sem védenek meg a másnaptól

Visszatekintve a korábbi generációkra megfigyelhetjük, hogy ma már – ahogyan a felnőttek, úgy – a fiatalok is szélesebb választékból tudnak, és szeretnek választani. A finom és minőségi italoknál is fontos a mértéktartás: a kulcsszó, hogy ésszel igyál!

Kép: pixabay

A végzős középiskolások már számolják vissza a napokat, és a legkülönfélébb tanulási módszereket bevetve készülnek a megmérettetésre. Az alábbiakban Tóth Réka, a Perfekt oktatási szakértője néhány praktikus tanulási tippel segít a felkészülésben.

Figyeljünk a társainkra

Fontos, hogy ne csak magunkkal foglalkozzunk: ha velünk minden rendben van, akkor legyünk a környezetünk felé is figyelmesek és vegyük észre, ha más viszont segítségre szorul. Ha a társaságodban valaki rosszul van, kérj segítséget!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.