Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit…

Ezen a hétvégén tényleg hasíthatunk! Ismét itt a kánikula, mellé országszerte válogathatunk a rengeteg program közül! Én csak csipegettem a teljesség igénye nélkül, azoknak, akik nem tudtak még elmenni szabadságra, és most nekik ez a négy nap jelenti a teljes kikapcsolódást. Válogassatok!

Hatvan Expo

Változatos koncertekkel, kiállításokkal várja vendégeit egészen augusztus 20-áig a Hatvan Expo! A Hatvany Lajos Múzeum, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum augusztus 18-19-én 10-től 18 óráig, illetve augusztus 20-án 10-től 16 óráig látogatható. A népkerti fesztiválon a helyi zenekarok és civil egyesületek mellett a Halott Pénz és Rúzsa Magdi is fellép. Lesz arcfestés, csillámtetoválás, ráadásul egy különleges petcsétgyűjtő akció részesei is lehettek.Fronton innen, fronton túl

A Nagy Háború időszakába csöppenhetünk az augusztus 20-ai hosszú hétvégén a szentendrei Skanzenben. Nemcsak az első világháború frontvonalbeli eseményei elevenednek meg a múzeumban, de a hátország életébe és a háború utáni mindennapokba is bepillantást nyerhetünk. Korabeli egyenruhákat, fegyvereket láthatunk, sőt a Döntések és döntéshozók című interaktív társasjáték részesei is lehetünk. Lehet majd morzét fejteni, kalandozhatunk a katonakönyvvel, festhetünk tábori képeslapot is. Augusztus 20-án a Sebő Együttes koncertje zárja a négynapos rendezvényt. A részleteket itt találod: >>>Virágba borulunk

Törött Miska-kancsót javít meg a világ szeme láttára a helyi ismert gyógyszergyár az idei Debreceni Virágkarneválon. Ne feledjük, a kancsó hasán az egészséget szimbolizáló kígyó kúszik! Csak erre az egy virágkocsira, a mintegy 70 négyzetméterre körülbelül 40 ezer fej dáliát raknak ki. A hollandiai Zundert városából és annak környékéről érkeztek a csodás virágok. Hónapokig tervezték a statikusok és virágkötők a művet. A  legizgalmasabb az lesz, amikor egy nappal a karnevál előtt, augusztus 19-én az összes dália felkerül a kocsira. Másnap, augusztus 20-ána sok más gyönyörűséggel együtt karneváli forgatagban gurulnak végig a 6 km-es úton, és ünneplik Debrecen immár 50 esztendős hagyományát, a virágkarnevált!

Jó szórakozást!

Kép: lovassylife

Hamarosan véget ér a nyári vakáció, de még szeretnél összehozni pár felejthetetlen élményt a szabadnapokra? Az alábbi boros programokat mindenképp érdemes kipróbálnod, mielőtt beköszönt az ősz! Nem bánod meg!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.