Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre a Lupusz Világnap. Az első világnapot 2004. május 10-én tartották meg, ahol cselekvésre hívták fel az egyes országok egészségügyi kormányzatát, ráirányítva a figyelmet a lupusz kutatásra fordítandó pénzügyi támogatásra, a betegséghez kapcsolódó ismeretek terjesztésének fontosságára és a fekvőbeteg-ellátásra. A kiáltványban megfogalmazott célokhoz azóta több ország szervezete, köztük a Magyar Lupus Egyesület is csatlakozott
A világnap célja, hogy felhívja az egészségügyben dolgozó szakemberek és a közvélemény figyelmét a nagyobb tudatosságra és összefogásra e betegségnél, hogy az SLE közegészségügyi témává váljon. Ráirányítsa a figyelmet a betegek számának növekedésére, tájékoztassa a betegeket a lehetséges diagnózisról, a betegség gyógymódjairól, folyamatos együttműködésre buzdítsa a betegeket orvosaikkal, hogy ezzel is növeljék a betegséggel kapcsolatos tünetek megértését, hiszen a korai diagnózis és kezelés lassítja e betegség pusztító hatását, mely életeket menthet.
További információért látogasson el World Lupus Day honlapjára:
http://www.worldlupusday.org/
A betegségről
A lupusz - teljes nevén szisztémás lupus erythematosus (SLE) - az egyik legsokarcúbb, a test több szervét érintő autoimmun betegség. Bár az SLE krónikus lefolyású, napjainkban a gyógyszeres kezelések lehetőséget nyújtanak arra, hogy a betegek minél kevesebbet szenvedjenek a tünetektől, a szerveket érintő károsodások később és kisebb mértékben alakuljanak ki.
Becslések szerint kb. 500 új megbetegedés fordul elő évente. Világszerte több mint 5 millió ember szenved ettől a kórtól, többen, mint leukémiában vagy sclerosis multiplexben szenvedő. Sajnos a külföldi statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt években 3-4 %-kal nőtt a lupusszal összefüggést mutató halálesetek száma.
A betegség tünetei
A betegségnek alig vannak csak rá jellemző tünetei. Az általános tünetekhez mindig a betegség aktív szakaszában megtámadott szervekhez köthető tünetek társulnak, amelyek az éveken, évtizedeken keresztül hol fellángolnak, hol enyhülnek.
A lupusz jelentkezhet lappangva, általános tünetekkel: lázzal, fáradékonysággal, nyirokcsomó duzzanattal, ízületi fájdalommal, fogyással, rossz közérzettel, de kezdődhet idegrendszeri tünetekkel: fejfájással, depresszióval, olykor bénulással is. A leggyakoribb tünetek: a kéz- és lábízületek fájdalma, duzzanata, merevségérzés; tartós és jellegzetes bőrpír az arcon, napfény hatására kiütésekkel, gyulladással járó fényérzékenység, hajhullás, szájüregi sebek; mell- vagy hashártya-, szívburokgyulladás; vesegyulladást jelző magas vérnyomás, lábdagadás; migrén, depresszió; görcsrohamok; koraszülésre, vetélésre való hajlam; fertőzések iránti fogékonyság. A felsorolt tünetek persze nem mind és nem egyszerre lépnek fel. A szeszélyes lefolyású kór folyton változó képet mutathat.
A betegség kezelése
Az SLE terápiája kihívást jelent a kezelő orvos számára. A kezelés megkezdésekor a beteg alapbetegsége mellett figyelembe kell venni a gyakran előforduló kísérőbetegségeket és az SLE által érintett szervek állapotát is. Az SLE terápiájának bázisát a gyulladáscsökkentők, illetve a daganatok terápiájában is használt, immunrendszerre ható készítmények alkotják.
„Egy évvel ezelőtt az Európai Gyógyszerügynökség törzskönyvezett egy forradalmian új gyógyszert az SLE kezelésében. Ez az első olyan célzott terápiás lehetőség, amely egy új hatásmechanizmussal képes a vérben oldott állapotban lévő, az immunsejtek érését, szaporodást befolyásoló anyaghoz kötődni, és így megakadályozni azoknak az ellenanyagoknak a mértéktelen elszaporodását, melyek kulcsszerepet játszanak a lupusz tüneteinek megjelenésében. Magyarországon ehhez a gyógyszerhez csak nehézkesen tudnak a betegek hozzájutni. Bízunk benne, hogy hamarosan minél több magyar beteg számára elérhető lesz az a gyógyszer, amelyre 50 évet kellett „várnunk”. – emelte ki Purgel Zoltán, a Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület elnöke.
ÉLET-MÓD
Egy nagyon veszélyes autoimmun betegségről, a Lupuszról...
A betegségnek alig vannak csak rá jellemző tünetei. Az általános tünetekhez mindig a betegség aktív szakaszában megtámadott szervekhez köthető tünetek társulnak, amelyek az éveken, évtizedeken keresztül hol fellángolnak, hol enyhülnek.

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?
A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?
A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.

Így lesz stresszmentes az ételrendelés
Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra
Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.