Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy pofon még nem erőszak!?

Három gyerekből kettő nem kér segítséget, ha megsértették a jogait, ötven százalékuk pedig nem is tud ilyenről a környezetében. Kétharmaduk pedig nincs tisztában azzal, hogy bántalmazásnak minősül, ha egy gyerek megüt egy másikat. Ismerik a jogaikat a gyerekeink?

Idén ősszel 10–19 évesek körében végzett nem reprezentatív felmérést az UNICEF Magyar Bizottsága arról, hogy mennyire vannak tisztában jogaikkal a gyerekek. A kutatásban 1191 általános és középiskolás diákot kérdeztek meg.

  A gyerek fele szerint egy pofon nem számít erőszaknak - Kép: Wikimedia

A megkérdezettek közül három gyerekből csak egy tudja, hogy különleges, a felnőttekétől eltérő jogai vannak. A diákok fele gondolta úgy, hogy a felnőttek nem engedik, hogy beleszóljanak az őket érintő kérdésekbe, és minden ötödik gyerek szerint a felnőttek nem tisztelik a gyerekeket

Magyarországon 1995 óta zéró tolerancia van érvényben a gyermekekkel szembeni erőszak minden formájával szemben, ennek ellenére a válaszadók 44 százaléka, tehát közel minden második gyerek gondolja úgy, hogy egy pofon még nem számít erőszaknak. Kétharmaduk nincs tisztában azzal, hogy bántalmazásnak minősül, ha egy gyerek megüt egy másikat. A kutatásból kiderült az is, hogy három gyerekből kettő nem kér segítséget, ha megsértették a jogait, és ötven százalékuk nem is tud ilyenről a környezetében.

A felmérésben vizsgálták az online (mobiltelefon, internet) biztonság kérdését is, vagyis azt, hogy a gyerekek szerint mennyire biztonságos a világháló. A megkérdezettek 96 százaléka mondta azt, hogy saját mobiltelefont használ, és 88 százalékuknak van profilja valamilyen közösségi oldalon. A válaszadók 78 százaléka tisztában volt azzal, hogy vannak olyanok, akik mások zaklatására használják az internetet. A gyerekek fele mondta, hogy találkozott már olyan felülettel az interneten, aminek nem értette a tartalmát, 64 százalékuk egyből bezárta az adott oldalt, viszont 18 százalékuk megpróbálta értelmezni a látottakat, olvasottakat. Arra a kérdésre, hogy a mobiltelefon biztonságot ad-e, a megkérdezett gyerekek fele igennel válaszolt.

Világkampány: okostelefon segíthet a bántalmazott gyerekeknek
A gyermekek elleni erőszakkal szembeni fellépésre szólító világkampány első lépésére Magyarországon került sor. Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány által életre hívott, gyermekeknek szóló okostelefon-applikáció segít az erőszakhelyzetek felismerésében, elkerülésében és kezelésében.

Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy merjenek beszélni az őket ért sérelmekről, és tudjanak segítséget kérni bármely esetben akkor, ha valamilyen sérelem éri őket. Ennek érdekében tovább folytatódik a Telenor Magyarországgal egy éve elkezdett Ébresztő-óra elnevezésű programsorozat, amelynek célja, hogy minél több gyerekkel közvetlenül megismertessék jogaikat. A programnak köszönhetően országszerte eddig több mint 2000 gyermek ismerkedhetett meg jogaival az UNICEF és a vállalat önkéntesei által tartott interaktív, játékos előadásokon. „A különböző, technikai szűrőrendszereket gyakran könnyű kijátszani, ezért a cég nagy hangsúlyt helyez az oktatásra, a tudatos internethasználatra. A gyerekek nyitottak minden újdonságra, azonban sok szülő nem rendelkezik megfelelő eszköztárral arra, hogy megvédje gyermekét a különböző támadásoktól – mondta Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

Az ENSZ közgyűlése 25 éve, 1989. novemberében fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól. A konvenciót Magyarország 1990 márciusában írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját, s az Országgyűlés abban az évben fogadta el a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, amelybe mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít.

Gyerekkori szexuális bántalmazás – beszélni kell róla!
Életre szóló traumát okoz a gyermekkori szexuális bántalmazás az áldozatul esetteknek. Az esetek nagy része tán sosem kerül nyilvánosságra. Egy most induló honlapon név nélkül oszthatják meg történetüket a sértettek. A projekt célja mind egyéni, mind társadalmi szinten megtörni a témát övező hallgatást. Beszélj róla!


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.