"Idáig együtt csinálták végig az egészet, anélkül, hogy ismerték volna egymást: a terhességet, a fájdalmakat, a rugdosást, mocorgást, és a sok-sok szavak nélküli rejtjeles, néma üzengetést...de hogy ki az, aki a mama méhének sötét őstengerében forgott, nem lehetett tudni.
Most itt van.
Látni.
De hát kicsoda?"
"Nincs olyan anya a világon, aki ne látná a legelső pillanatban, hogy egy VALAKIT hozott a világra.
Egy jellemet. Egy összetéveszthetetlen személyt, aki ha pici is, de valahol mégis teljesen készen van....Már csak nőni, érni kell neki, de élete végéig olyan lesz, mint most. Anyák, aki megérik, tudják, hogy gyermekük ötven esztendő után is olyan ember lett, mint amilyennek a legelső pillanatban látták. A kép romolhat, javulhat, de a lényege ugyanaz marad."
Nem "szűz lappal" indul az élet.
Minden gyermek mögött egy végtelen múlt áll." 
"Ki ez? - kérdezi a mama. - Ki ez az ismeretlen ismerős, akivel ezentúl össze lesz kötve az életem?
A választ a szíve súgja meg - csakhogy később, amikor a gyerek nőni kezd, kiderül, hogy ez kevés."
"A Lélek genetikája azonban sokkal gazdagabb, ezért még a legbölcsebb anya is csak ritkán tudja, mi mindent hozott magával a csemetéje, s hogyan kell nevelni őt.
Később, ahogy növekszik, sok minden kiderül róla, de hogy ki volt az én gyerekem, sosem tudom meg."
"Ez az anyai sors legnagyobb drámája, hogy miközben a testéből kiszakítanak valakit, vérével és húsával együtt, mégis úgy kell majd néznie rá, hogy nem az övé."
"Az ember úgy jön a világra, hogy hozza magával a sorsát.
Mélyen-mélyen a lelkébe írva."
"Nem tudja az élettervét.
És ahogy ő sem, az anyja sem.
Nem tudja, hogy gyermekének mi lesz a sorsa a világban."
"Egymásban vagyunk - ez a legnagyobb titok.
Az anya része a gyermeke sorsának. S fordítva: az anya sorsába már bele van írva eljövendő fiával vagy lányával való találkozása.
Születés előtti találkozások ezek, melyek a földi élet során, mint sejtelmek jönnek elő."
"Az anya haláláig aggódik a gyereke miatt.
Akkor is, ha az a gyereke már hatvan éves.
Az ő szeretete ugyanis hús a húsomból, mély közösségéből ered. Ha valaki elveszti a karját, hiába szokja meg, hogy félkarú, a fantomfájdalom egy életen át emlékezteti a hiányra. Az anyánál ez az összekötöttség még erősebb. Úgy érzi, hogy szíve a gyermekében dobog. Ahogy azt sokáig érezte is. Ezért azt kérni tőle, hogy távolodjon el szerelmetes gyermekétől, s nézze úgy, mint egy másikat, mint egy vendéget, akinek szállást adott a méhében, s most tovább megy: szinte lehetetlen.
Egyszerre mélyen a földben s fönt a határtalan égen lenni, emberfeletti feladat."
Müller Péter: Titkos Tanítások c.könyvéből
