Vadonatúj kísérletbe kezdtünk pszichológusunk, Szendrei Judit segítségével. Judit nem csak azokat a problémákat, kérdéseket várja az olvasóktól, amelyek a gyerek-szülő kapcsolatban felmerülnek, hanem ami csak a felnőtteket, vagy a szülőket érintik.
45 éves nő vagyok, férjemet 3 hónapja vesztettük el egy hirtelen szívroham következtében. 2 gyermekem van: a fiam 14, lányom 10 éves. Azért írok Önnek, mert úgy érzem, nem tudok segíteni a gyerekeimnek ebben a helyzetben, nem tudom, mit csináljak ... A kislányom elkezdett félni a sötétben, de sokszor még világosban sem mer sehová menni a lakáson belül sem. Éjjelente nem tud elaludni, vagy felébred és órákat tölt ébren az ágyában.
Fotónk illusztráció: Pixabay
A fiam látszólag rendben van, sőt, mintha túl könnyen is lépett volna túl a történteken, pedig szerette az apját. Soha nem beszél róla, sem a történtekről és igyekszik úgy élni, mint előtte. Én pedig ... azon vagyok, hogy valahogy menjen tovább az életünk. Még hétköznaponként csak-csak. De amikor eljön a hétvége, sokszor felkelni sincs kedvem. Csak fekszem az ágyban és amikor a gyerekek nem látják, sírok. Tudom, hogy erősnek kell lennem, mindenki ezt mondja, de azt nem tudom, hogy hogyan. Eleinte eljött hozzám az anyukám, hogy segítsen, de már ő is úgy érzi, hogy elhagyom magam, elhanyagolom a gyermekeimet. Pedig igyekszem, hétközben mindent megteszek: csomagolok ennivalót a táborba, elviszem őket az edzésre, különórákra, próbálok jókedvűnek tűnni, nem beszélni a rossz dolgokról. De közben az egész olyan, mintha kívülről látnám magam, és szombat-vasárnapra teljesen lemerülök. A fiam igyekszik segíteni, hétvégén még néha főz is és együtt tanul a húgával. Nem tudom, hogyan tovább .
Kedves Asszonyom!
Elveszíteni és elgyászolni azt, akit szeretünk, az élet legnehezebb feladata. Ilyenkor minden kaotikussá válik, az eddigi tájékozódási pontjaink semmivé lesznek. Úgy érezzük, hogy az életünk már soha nem lesz olyan, mint korábban volt - és ez bizonyos szempontból igaz is. Sokféle érzés kavarog bennünk: szomorúság, megfosztottság, harag. Haragszunk a sorsra, magunkra, néha az eltávozottra is. Máskor, ha éppen kicsit jobban vagyunk, bűntudatunk támad, hogy miért nem szomorkodunk „eleget".
A gyász hosszú folyamat, aminek szükségszerű része ez az érzelmi vihar. Így van ez a gyerekeknél is. Abból, amit leírt, azt látom, hogy olyan terhet próbál egyedül elcipelni, amire senki sem lehet képes. Ebben a helyzetben nem kell és nem is lehet erősnek lennie! Kérjen segítséget barátoktól, rokonoktól, akik tehermentesítik Önt: akár azzal, hogy elviszik a gyerekeket kicsit, akár azzal, hogy meghallgatják Önt, de esetleg alkalmanként akár besegíthetnek a főzésbe is! Régen, amikor az emberek nagyobb közösségekben éltek, természetes volt, hogy gondoskodtak a gyászoló családról.
Szendrei Judit pszichológus. Fotó: saját
A levelét olvasva azt is gondolom, hogy nagyon sok energiát visz el Öntől az, hogy megpróbálja "tartani magát" a gyerekek előtt, nem csoda, ha hétvégére lemerül. Azt javasolnám -, és higgye el, ezzel a gyerekeinek is sokat segítene, - ha nyíltan felvállalná otthon, azt, amikor szomorú. Lehet sírni a gyerekek előtt, sőt a gyerekekkel együtt! Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezzel plusz terhet teszünk rájuk, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy épp ellenkezőleg: a plusz terhet az érzések eltagadása, az érzelmek és indulatok féken tartása jelenti.
Mondja ki nyugodtan a gyerekeknek is, hogy "azért vagyok szomorú, mert nagyon hiányzik az apu"! És nem baj, ha sír. Ha megnyílik a lehetősége annak, hogy otthon, biztonságos körülmények között kifejezhessék mindannyian az érzelmeiket, az a gyerekek és az Ön gyászfolyamatát is sokban fogja segíteni. Menjenek ki együtt a temetőbe, beszélgessenek az elhunyt férjéről, esetleg gyújtsanak otthon gyertyát az emlékére. Kislánya szorongása is várhatóan enyhülni fog, ha elmondhatja, hogyan érez. A fiával kapcsolatban is úgy vélem, hogy ha Ön megengedi magának, hogy kifejezze az érzelmeit, akkor ő is mintát és ezáltal lehetőséget kap arra, hogy elvégezze azt a gyászmunkát, amire szükséges ahhoz, hogy egészséges lélekkel megbirkózzon az őt ért veszteséggel.
Ha pedig mégis azt látja, hogy Ön vagy a gyerekek megakadnak ebben a folyamatban, - a kislánya szorongása a fentiek ellenére nem enyhül, vagy a fia továbbra is magába zárja az érzéseit -, kérem, keressen fel egy szakembert!
Kívánom, hogy gyászukban idővel megnyugvásra leljenek!
Üdvözlettel:
Szendrei Judit pszichológus
AZ ELŐZŐ OLVASÓI LEVELEK ÉS VÁLASZOK ITT OLVASHATÓAK:
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
