Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fókuszban a stroke megelőzése

Az „Éljen 140/90 alatt!" mozgalom folytatásaként a Magyar Hypertonia Társaság és a Novartis Hungária Kft. szervezésében, a Magyar Stroke Társasággal együttműködve útjára indult a „Tudatos Törődés" program. A kezdeményezés keretében a szervezők idén a magasvérnyomás-betegség megfelelő kezelésén keresztül a stroke (szélütés) megelőzésének gyakorlati megvalósítására helyezik a hangsúlyt, melyet a tavaly végzett felmérés adatai is jelentősen indokolnak. 


Hazánkban évente közel 18 ezren halnak meg stroke-ban, az új megbetegedések száma pedig 50 ezer. A kezeletlen magasvérnyomás-betegség csaknem négyszeresére emeli az agyi katasztrófa vagy stroke kialakulásának veszélyét, másfelől viszont az összes agyvérzés közel 70 százaléka megelőzhető lenne a vérnyomás normalizálásával.

Az „Éljen 140/90 alatt!” mozgalom 2009-es „Törődés Napja” programja során a Magyar Hypertonia Társaság azt vizsgálta, hogy a hipertónia mellett más társbetegséggel is rendelkező betegek kezelésekor a kezelőorvos milyen kockázati csoportba sorolja a páciensét, illetve hogyan befolyásolja ez a terápia kiválasztását.

A felmérésben 28.353 hipertóniás beteg adatait áttekintve arra a következtetésre jutottak, hogy a magasvérnyomás-betegség mellett az esetek 75 százalékában szerepel egyéb társbetegség is, amelyek közül a leggyakoribb a valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés (37,92%), cukorbetegség (30,48%) vagy a metabolikus szindróma (19,93%) (azaz az elhízás, emelkedett koleszterinszint, magasvérnyomás, emelkedett vércukorszint együttes megjelenése). Ugyanakkor a legjellemzőbb társbetegségek mellett, az esetek 18,01 százalékában fordulnak elő cerebrovaszkuláris, vagyis az agy ereit érintő betegségek.

A felmérés adataiból az is kitűnik, hogy a doktorok a társbetegséggel is rendelkező hipertóniások 80 százalékánál a szigorúbb, 130/80 Hgmm alatti cél-vérnyomásértéket tartják az elfogadhatónak, illetve ezeket a pácienseket az esetek 60,9 százalékában a nagy kockázatú csoportba sorolják. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a leginkább előtérbe helyezett szív- és érrendszeri betegségek és a cukorbetegség mellett az agy ereinek betegsége jelenti a kezelőorvosok szerint a legnagyobb kockázatot.

Ezen adatokat figyelembe véve döntött úgy a Magyar Hypertonia Társaság, hogy 2009 őszén a stroke megelőzését helyezi Tudatos Törődés elnevezésű figyelemfelkeltő programjának középpontjába, amely ekkor elsősorban az orvosok szakmai képzésére helyezte a hangsúlyt.

Ugyanakkor, ha a betegek oldaláról is megvizsgáljuk a kérdést, akkor egy 2007-es lakossági felmérés azt mutatja, hogy az agyvérzés a magasvérnyomás-betegség „leginkább félt szövődménye” (összehasonlításként: a szívinfarktus kb. 20 százalékos említést ért el.)

Az érintettek félelme sajnos egyáltalán nem alaptalan, ugyanis a stroke-ot túlélő betegeknek csupán csak 10, míg a nem halálos kimenetelű szívkoszorúér problémákon túlesettek 70-80 százaléka képes a normális életvitelre.
Összességében sem túl megnyugtató a helyzet, hiszen a stroke betegek 13-25 százaléka egy hónapon belül meghal, a túlélők 12 százaléka pedig a betegség után 1 évvel is intézeti ápolásra szorul. Az agyérbetegségek 60 százalékban maradandó károsodással járnak, és 20 százalékban elbutulást okoznak, mindeközben a stroke betegek 72 százaléka hipertóniás.

Természetesen a megoldás is adott, ugyanis ha az átlag vérnyomást 2 Hgmm-rel csökkentjük, a stroke okozta halálozás kockázata 10 százalékkal csökken, a megfelelő célvérnyomás-érték elérésével pedig akár a felére is csökkenthető a szövődmények és a halálozás esélye. Ezért fontos tehát a megfelelő cél-vérnyomásérték kitűzése, amit minden esetben a szervek károsodása, illetve a társbetegségek figyelembevételével kell elérni.

A program következő lépéseinek célja, hogy az immár igazoltan meglévő elméleti tudás a mindennapi életben is megjelenjen. Cél, hogy betegtájékoztató anyagok rendszere segítségével tudatosítsák az orvos-beteg, az asszisztens-beteg együttműködés fontosságát és szükségességét, azaz megvalósuljon a magasvérnyomás-betegségben érintettekkel történő „tudatos törődés”.
A program mostani szakaszában a betegtájékoztató eszközök tudatosan egymásra épülnek:
1. Rendelői plakát – Célja a figyelemfelkeltés a téma iránt, illetve a helyes és helytelen beteg utak bemutatása.
2. Stroke kockázatbecslő és tájékoztató – A plakát alatt lévő szórólap tárolóban található vagy az asszisztensek segítségével jut el a beteghez, aki ezt az eszközt használva saját maga megbizonyosodhat érintettségéről.
3. Betegedukációs orvosi mappa – A rizikóbecslő alapján érintett beteget ennek segítségével tudja edukálni az orvos a stroke megelőzésének jelentőségéről.
4. Betegtájékoztatók és vérnyomásnapló – Az edukáció után az orvos átadja a betegnek emlékeztetőként, otthoni tovább olvasásra. Ezen tudják nyomon követni a vérnyomásértékek alakulását is.

Mindehhez a szervezők egy új kommunikációs formát is választottak. A betegtájékoztatókban könnyed, helyenként humoros formában, rajzokkal illusztrálva, rövid történetekben állítják szembe a helyes, egészséges életmódot a helytelennel.

Természetesen a szakmai munka is zajlik, az elmúlt alkalommal bemutatott Tudatos Törődés Orvospályázaton összesen 72 pályázó orvos nyert támogatást, a fődíjas és a 3 kiemelt nyertes pedig a Társaság tavaly decemberi kongresszusán vehette át a díjakat.
Ezúttal a Magyar Hypertonia Társaság „Tudatos Törődés Asszisztens” pályázatot hirdet, amely során a doktorok szakmai segítségével dolgozatot nyújthatnak be, melyben elindíthatnak egy hipertóniás betegekre fókuszáló, „Tudatos Törődés” gondozási tervet.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.