Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gerincvédelem- holisztikus szemlélettel

A holisztikus szemléletnek az ortopédiában is jelentősége van, hiszen a mozgásszervi problémákat sosem szabad elszigetelten vizsgálni. Ezek a szervek egységes rendszert alkotnak, amelyeket ennek szellemében kell kezelni. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd szakorvosa az összefüggésekről beszélt. 


Az egész test érdekes

- Amikor egy beteg ortopédushoz fordul, fontos, hogy az egész testet átnézzük, ezért célszerű a páciensnek levetkőznie. Sokan tartanak ettől, de az esetek nagy többségében valóban szükséges, ugyanis csak így lehet az egymással összefüggő szervrendszereket vizsgálni.- magyarázza dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical szakorvosa.
- Tény, hogy a gerinc viseli a legnagyobb terhelést, ezért ez a legsérülékenyebb terület is. A deréktáji- és a nyaki fájdalmakkal szinte mindenki találkozik élete során. Mivel erre a rendszerre épül rá az összes végtag, ha valakinek a vállában, a karjában, a lábában van probléma, sőt, akár a mellkasában, hasában érez fájdalmat, a gerincet is vizsgálni kell, nem onnan ered-e a baj.
Az alapos kivizsgálásra sokan már azzal a meggyőződéssel érkeznek, hogy pontosan tudják, mi a bajuk. Az öndiagnózis azonban jelentős károkat okozhat, ahogyan a részismeretek alapján felállított betegség-meghatározás, esetleg az ismerős által ajánlott módszerek, gyógyszerek alkalmazása is. Csak a szakorvosi vizit és kezelés eredményezhet személyre szabott és hatásos kezelést.

Gerincvédelem két fronton

Két nagy időbeli blokk van az ember életében: a munka és a pihenés, ezekre érdemes koncentrálni a gerinc védelme szempontjából is.
- Munkában
Aki állómunkát végez, nagyon fontos, hogy megfelelő cipőt viseljen. Előírásszerű hordás mellett ideális élettani mozgást biztosítanak a térben instabil, terápiás lábbelik, amelyeknél nagyon fontos a minőség. A fő kritérium, hogy a talp ne laposodjon el a test súlyától. Ha sokat kell állnunk, praktikus, ha váltogatva helyezzük a lábainkra a súlyt, ez ellazítja a deréktáji gerincet. Akár állva, akár ülve végezzük a feladatainkat, óránként be kellene iktatnunk egy kis felállást, sétát, nyújtózást a munkahelyünkön. Az íróasztal előtt hasonló jelentőségű lenne a monitor megfelelő elhelyezése és az optimális ülés. Ebből a szempontból jó tudni, hogy a térdeplő széknek csak az eredeti fajtáját tekinthetjük hasznosnak, amely rugalmas és több pozícióba állítható. A merev típusok nem mondhatóak egészségesnek, az ortopéd orvos megfigyelése szerint kimondottan gyakran okoznak térdízületi panaszt. Ha labdán ülünk, a megfelelő méret kiválasztására kell figyelni: derékszögben kell lennie a csípőnek és a térdnek is. Ideális ülést biztosít az úgynevezett aktív ékpárna, amely előrefelé egy kissé lejt, így automatikusan élettani helyzetbe hozza a deréktáji gerincet, valamint instabilitása lévén lazítja és erősíti a mély hátizomzatot. Egyik eszközt sem szabad folyamatosan alkalmazni, lassanként kell hozzászoktatni a szervezetet.
- Alvás közben
Meg kell találnunk a megfelelő testhelyzetet, amely ortopédiai szempontból leginkább az oldalt fekvés felhúzott lábakkal magzatpózban, és esetleg a hanyattfekvés, ám a hason fekvés nem előnyös a nyaki gerincnek, amely amúgy is túl van terhelve. A párnák közül hasznos lehet az anatómiai párna, a hengerpárna, a búzapelyvával töltött párna, illetve ezek váltogatása. Kellő idejű megszokás után mindhárom típus biztosítja a nyak megfelelő tartását és a pihentető alvást. A matracokat lehetőleg tesztelés után érdemes megvenni, fő szempontként a fontos nyomási területek, a váll és a fenékrész kellő alátámasztását figyelembe véve. Ezeket minimum 10 évente cserélni kell lehetőleg jobb minőségűekre, a nagyon olcsó termékek nem feltétlenül használnak az egészségnek. A gerinc időskori egészségét mindenképpen hosszú évtizedek befektetésének kell tekintenünk.

forrás: www.oxygenmedical.hu





 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.