Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hoppá! Hát mégis a mennyiség számít, nem a hosszúság?

Több mint száz emlősfaj vizsgálata nyomán a szakembereknek sikerült választ találniuk arra a régóta fejtörést okozó kérdésre, hogy az evolúció során mi számít jobban: a sperma mérete vagy a száma. Kimutatták, hogy a nagytestű emlősállatoknál a mennyiség fontosabb, mint a hosszúság.

A petesejtért folyó harcban bizonyos körülmények között a sikeres megtermékenyítéshez sok kis sperma léte inkább előnyös, mint a kevesebb számú nagyobbé, legalábbis a nagyobb testű emlősök esetében - olvasható a Royal Society Proceedings B című folyóiratában.

A gyümölcslégynek van a leghosszabb spermája Kép: Pixabay

Miközben egy egér ejakulációja 9,5 millió spermát tartalmaz, amelyek mindegyikének hossza 124 mikrométer, az elefánté 200 milliárdot, amelyek hossza 56 mikrométer. Azon fajoknál, ahol a nőstény több hímmel is párosodhat, a spermák nagyobb versenynek vannak kitéve egymással, hogy megtermékenyítsék a petesejtet.

A szaporodás sikeressége szempontjából a kis állatoknál a hosszabb spermának evolúciós előnyei vannak, míg a nagyobb állatoknál az a sikeres, amelynek kisebb, de jóval nagyobb számú spermája van.

Általában a sperma hosszúsága 30 mikrométer és 350 mikrométer között lehet. Előbbi egyes bálnafajokra igaz, utóbbi például az oposszumra. A tudósok azt is régóta tudják például, hogy a leghosszabb spermája a gyümölcslégynek van, teste hosszának hússzorosa, 5,8 centiméter hosszú lehet a Drosophila bifurca spermája, amely ezerszer akkora mint egy emberi sperma.

Mivel az elefántok nagyobbak az egérénél, nagyobb a kockázata annak, hogy a női nemi szervben spermájuk elvész vagy felhígul - magyarázta Stefan Lüpold, a Zürichi Egyetem kutatója a tanulmány egyik szerzője.

Lüpold és John Fitzpatrick, a Stockholmi Egyetem kutatója szerint minél hosszabb utat kell megtennie a spermának a petéhez, annál nagyobb a veszélye annak, hogy útközben elvesszen. Ezért a spermaszám sokkal fontosabb, mint a sperma mérete.

A kisebb állatoknál a spermafelhígulás mellékes, ezért az ő esetükben a hosszabb, de gyorsabban haladó spermáknak van jelentőségük az evolúció szempontjából - tették hozzá a kutatók.

Mindeközben Zselyke, a farkaslány Északon kavar! Olvastad már?


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.