Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hová el nem kerül egy alma a fájától?

Az alma, amely ismét egész. Ez a neve Michelangelo Pistoletto alkotásának, ami fizikai valójában is egy alma, méghozzá gigantikus méretű, több mint 3 és fél méter magas. A műtárgyat részekre – gerezdekre – bontva, kamionnal hozták Magyarországra, és a Szépművészeti Múzeumban több órás munkával állították össze egy energetikai díjátadóra. A műalkotást a nagyközönség is láthatja majd szeptember végétől a Millenáris Parkban.

Róma, Melbourne, Milánó után nálunk! Az alma – amelyből kiharaptak egy darabot – a Földön egykor uralkodó paradicsomi állapotokra utal. A művészberkekben élő legendának tartott Michelangelo Pistoletto koncepciója szerint a kiharapott darab utalás arra, hogy az emberiség eltávolodott a természettől. Azonban a technika segítségével az almát újra egésszé lehet alakítani, ezt jelképezi a harapásnyom helyén egy óriási folt, amit látványos öltésekkel illesztettek a helyére.Pistoletto almát ábrázoló alkotása a „Harmadik Paradicsom” egyik jelképe, amelyet szülővárosának Biellának készített. A most kiállított alma 3,6x3 méter átmérőjű és négy, egyenként 80 kilogrammos gerezdből áll. A műtárgy beborításához a művész gyapjút használt, utalva szülővárosára, ami híres a textiliparáról és a helyi gyapjúról.

Az olasz művész, illetve „Harmadik Paradicsom” elnevezésű mozgalmának üzenete, hogy a jelenkor társadalmának arra kell törekednie: a napjainkra felborult egyensúlyt ismét helyreállítsa, és fenntartható módon, újra harmóniában éljen a természettel.Ezzel összhangban látható az alkotás a Szépművészeti Múzeumban a fenntarthatóság és az energiahatékonyság rangos nemzetközi eseménye, az Energy Globe díj magyarországi versenyének eredményhirdetésén. A versenyt az energiavilág „Oscar-díjaként” tartják számon.

Kép: luisaviaroma

A régi hollywoodi ragyogás ihlette azt a kollekciót, amit a minap mutattak be a nagyközönségnek. A népszerű filmcsillag, Penélope Cruz Atelier Swarovski-val álmodta meg a fényűző csillagokkal, drágakövekkel és gyémántokkal készült kollekciót.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.